Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-30 / 43. szám

az irodalmat, akár az egyházközségi életet — a vallásos életnek azon ruganyossága, azon élénkebb érütése még eddigelé hiányzott, mely mint egy részről a Krisztus egyháza mellett küzdő positiv életelemről kiáltó bizonyságot tesz, ugy más részről a keresztyénellenes daemoni hatalmat is (Jel. 11,7) a mélységből rendesen a cselekvés és küzdés terére szokta felriasztani. —• Nem helytelenül mondja a német s itt teljes értelme és ereje van e közmondásnak : wo Gott einen Tempel baut, errichtet der Teufel eme Kapelle daneben; miben megfordítva, azon lélektani igazság is tükröződik, hogy a hol ellenhatások nincsenek, ott még a hatások is vagy egészen hiányoznak, vagy legfölebb csak kezdetlegesek. Az emberiség váltságáróli örök tanács oeconomiájábán, mind a jó magnak, mind a konkolynak együtt kell növekednie (Mat. 13, 30) az aratásig, hogy ugy a krisztusi, mint az antikrisztusi elv hatalmának minden egyes szálait kifejtvén, amaz e feletti életerejét, hatályát és dicsőségét, szóval érvényét végkép igazolhassa. Mely előzmények után most már biztosan vélem kimondhatni, hogy egyházunkban nemcsak a positiv keresztyénellenes elem, hanem azzal mintegy párhuzamban, fájdalomlapositiv keresztyénies elem is jóval gyengébb, mint p. o. legközelebb csak a német protestáns egyházban is. Mivel pedig a mi határozottan, positive a Krisztushoz nem csatlakozik, a mi positiv keresztyénies szellemtől áthatva, elevenítve és munkásítva nincs, az már ezen negativitásban, mint valamely anyaméhben, benhordja a positiv keresztyénellenes elemnek előbb utóbb kikelhető , sőt kikelendő magvait, (ezért mondá Jézus is: „a ki én velem nincsen, én ellenem vagyon az." Mat. 12, 30); innen látni való, hogyha nem is a positiv keresztyénellenesség léte, de a positiv keresztyéniesség tapasztalható , érezhető hiánya egyházunkat is komolyan oda utasítja, hogy a bel-missio felállításáról, megkezdése- és rendezéséről gondoskodjék. Azonban épen abból, hogy nálunk a bel-missio szüksége nem közvetlen, hanem csak közvetett alapoknál fogva forog fen, azaz: mivel nálunk az egyházi élet főbaja nem annyira a positiv keresztyénellenességben, mint inkább a positiv keresztyéniesség hiányában gyökerezik, Önként foly, miszerint nálunk a létező baj megorvoslására még a csupa bel-missio épen nem elegendő; sőt hogy nálunk a bel-missiot az egyházi munkásság ágaitól, valamint ezeket is amattól teljesen külön szakítva sikerrel gyakorolni nem is lehet. A honnan nálunk lehetetlen is a belmissiot az elmélet szorosra vont sinórmértéke szerint a gyakorlatban keresztül vinni; annak nálunk sajátságos alaka lesz, a mennyiben nálunk szükség, hogy a bel-missio és az egyházi munkásság vonalai egymást számtalan pontokon keresztiilmessék oly célból, hogy a baj orvoslására fordítandó hatás ne csupán destructiv legyen — mint ezt a bel-missio magával hozná, hanem egyszersmind positive építő irányzattal is birjon. Ránk egyházi életünk célba vett ujjáteremtésénél jóformán azon izraeliták munkája várakozik, kikNehemias idejében egyik kezökben fegyvert forgatva, a háborgató ellenséget verték vissza, másik kezökkel pedig a romokban hevert jeruzsálemi templom falait építették. Egyházi életünknek valóságos baja az é lett ellenség, melynek halálszagu elemeire egyházunkénak ugy tanítói, mint hallgatói osztályában még ma is elégszer és sok helyen rátalálhatunk. *) Ennek egyetemes tapasztalata és érzése szülte azt, hogy a bel-missio cége alatt annyi lelkesen buzdító, intő, sőt korbácsoló szózatok s javaslatok is tétettek e lapok hasábjain. A baj alapjában el volt találva, de a gyógymódra nézve hibás volt a felállított elnevezés. Mertigaz, hogy egyházi életünket — ha emelkedettebbé kivánjuk tenni — legbensőbb rétegeiben kell felvillanyoznunk ; az ige benső erejét kell a lélek összes tehetségein hatályossá tennünk; a most még nagy részben szunnyadó s tétlen valláserkölcsi erőket az öntudatos munkásság színvonalára kell fokoznunk, hogy így valamint összes egyházunkat, ugy annak lehetőleg minden egyes tagjait a vallási alapeszmékből folyó belső indokok szerinti szabad és nemes cselekvésmód, szóval valódi evangyéliomi érzül e t, jellemezze: de e cél elérhetésére, sőt megközelítésére is nemcsak a bel-missio, hanem az összes ke- \ resztyéni és egyliázi életmunkásság valamennyi ágainak (p. o. keresztyéni társulatalkotás , hitbuzgó igehirdetés, a szertartások kenetteljes végzése, szószéken kivüli ujtestamentomi pásztorkodás, szabályozott s szilárd alapú egyházkormányzat, egyházfegyelem) j mozgásba hozatala megkívántatik. — Legyen mindenesetre jelszavunk s törekvésünk célpontja a k eresztyénileg vallásos benső életnek fejlesztése s ez által a krisztusi váltságerő és üdv minél mélyebb elsajátíthatásának eszközlése Isten országának terjesztése: de midőn a bel-missioról szólunk, értekezésünkbe az egyház ezen egyetemes rendeltetésének minden lehető mozzanatait ne öleljük be. Maradjunk tehát mi is, a mennyire lehet, szorosan tárgyunk körében s miután a feltett alapkérdést megoldottuk, menjünk át a még hátralévő kérdésekre s a lehető rövidséggel tárgyaljuk azokat. S nevezetesen szóljunk a bel-missio gyakorlásának módjáról és föltételről. A módot illetőleg: szükség, miszerint nálunk a bel-missio legalább most még egyelőre, míg t. i. egyházi s keresztyéni életünk magasabb emelkedést s mélyebb bensőséget nem nyer, magából az egy- k házból induljon ki, azaz: hogy annak felállításáról s rendezéséről maga az egyház testületileg gondoskodjék s intézkedjék; mivel nálunk a bel-missio ügyét csupán az egyesek jótetszésére bízni, most még *) Ezzel természetesen nem azt kívánom mondani, mintha nálunk a buzgóság lelke épen kihalt volna, — hisz kész tények kiáltanának ellenem ! Azonban az egyházunkban létező vallásos buzgóság mértékéül nem a fel felmerülő egyes szép példákat, hanem általában a tömeg lelkületét kell felvenni. F. L.