Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-16 / 41. szám

valót,, minél kevesebbet adnak értenivalót Filep , az Esaiás próféta könyvét olvasó szerecsen föembertől azt kérdé hajdan: érted-e a mit olvasol? és ha a ragyogó ünnepélyek alkalmával ilyen kérdést intézhetnénk a tolongó sokasághoz, értitek-e a mit láttok? .. . mit felelnének? .... ah! ismét igaz sz. Pál szava: a hit hallásból van. Ama nehézség, mely szerint egyszerű cultusunk nem birta magához édesgetni a délen lakó népek elmés, izgékony szellemét, elenyészik ezen egyszerű észrevétel előtt: hogy ez a munka az ujabb korban megkísértve sem volt. Legalább a mi eddigelé történt, az részünkre tesz kedvező bizonyságot. Igenis, a reformatio hajnala délnek emelkedett, vérpadokból és máglyákból kellett terjedése elébe sáncokat húzni, iszonyú vérszékeket kellett organizálni gátlására , hogy délről megfordulva, északnak vegye irányát. Ilonunkban, melynek napja elegendő tüzes, egének kék azúrja elég tiszta, keleti népének képzelődése élénk, tüzes, mint bármelyik déli népé azok frivolitása nélkül, hány egyház nyilt meg az egyszerű cultus előtt? Nyissa ki előttünk sorompóit a dél, vívjunk csak egyenlő fegyverekkel, az evangyéliomot kezünkben tartva, mehessünk csak közel ama népekhez, melyeknek kezéből a szent könyvet kivették , legyen ott is szabad a hit hallásból, meglássuk, mire mehet egyszerű cultusunk. Lassan lassan meglátjuk, mint vetkezik ki az igazság a formák közül, melyek alá leplezve volt, és végtére is nem marad egyéb külfény és symbolum a cultusban , mint a sacramentomok, melyeket maga Jézus szerzett egyházában. És akkor mind a sok roppant, hittartalomtól megfosztott cathedralék , székes templomok, melyeken még mai napig fáradva dolgozik az építészet, egy nagyszerű halottnak, sőt halottaknak lesznek sírboltjaivá, melyek fölött a sírbeszédet egy protestáns szájából hallandja a föld, ám akkor Cantu kifejezése szerint, imádkozzék az utolsó katholikus, a legutolsó dissidens sírja fölött. Van a protestáns cultusnak egy előnye , melylyel fel nem ér mind ama roppant sok decoratio, melylyel a szépművészet a ker. egyházak kebelét beaggatta. Az előny ez, hogy a protestáns cultus azon elvénél fogva, mely szerint a hit hallásból van, mindenkinek szellemével közlekedésbe jöhet és hasznos lehet mindenkinek. Egy túlceremoniás cultus csak azoknak való, kik már tudnak és hisznek; egy szellemi cultus való azoknak, kik tudnak, és ez növeli tudományukat ; való azoknak, kik hisznek és ez erősbíti hitöket; való a hitbuzgóknak és ez táplálja buzgóságukat; való a bűnbánóknak és megszenteli töredelmességöket; való a híveknek, kik a szellemi cultusban fellelik kegyességük mindennapi táplálékát. Mi több a szellemi cultus még a közönyösöknek, hitetleneknek és csúfolódóknak megtérítésére is inkább alkalmas, mint a ceremoniás cultus. Egy szó, egyetlenegy mondott szó elég sok esetekben, egyetlenegy mondott szó, mint éles tőr behathat a szív gyökeréig és ott a vallásos életet felköltheti. Ugy van, mind ezen változásokat egy mondott szó megkezdheti az ember lelkében , mert elég az Istennek kegyelme, mert a hit hallásból van. Minden keresztyén századok fölött, kivált századunkban állhat jót maga a tapasztalás ezen igazságok mellett. Századunkban elszaporodtak az emberek, kiknek nincs hitök, nincs cultusuk, és épen azért keresik s kívánnák, hogy legyen ; vannak száma nélkül, kik megirtódzva szívok üres-Bégétől, kívánnák azt hittel megtölteni, kik szorongva néznek a sírba és az égfelé , és fáj nekik, hogy a sírból nem találják az égbe vivő utat, kik örömest támaszkodnának a Jézus keresztéhez, ha találkoznék valaki, a ki őket meggyőzné a felől, hogy ahoz biztosan támaszkodni lehet.... Mit ér ezek szivének az eszmék nélküli symbolum, a cél nélküli ceremónia, a szentség nélküli oltár, és a szentek szente ama fényfelhő nélkül ? . . . A mi ezen embereknek kell és múlhatlan, az egy cultus, mely értelmökhöz, öntu- j datukhoz, szivökhöz szól, a mi nekik kell, az a hallásból származott hit. Végül van még egy erkölcsi előnye a ker. egyszerű cultusnak ama cultusok fölött, melyek fénynyel űzik a ceremóniákat és complicált symbolumokból készítettek magoknak figefaleveleket.... Egy túlceremoniás cultusnál ugyanis a pap egészen kiszakíthatja magát a gyülekezetből , mint ama légi láng, mely a tükör és a gyertya között ég, de hidegen. Valahogy a célon túl ne vigyük e gondolat horderejét. Azt ugyanis nem állítjuk, hogy egy népes gyülekezet nagy hallgatása nem növelné ez ünnepélyek nagyszerű hatását; maga a számosan egybesereglett nép már némi pompát kölcsönöz, és a segédek, az oltári szolgák száma, ha áhitatosságuk, buzgóságuk látható, növelheti magát a köz áhitatosságot. Egyedül annyit vagyunk bátrak állítni , hogy egy ceremóniákkal és jelvényekkel túlterhelt cultus igen keveset gondol és goldolhat azzal, a mi a templom belsőjében rajta kivül történik; legyen a templom üres, legyen ott rendetlenség, zaj, az a cultust nem nyugtalanítja, nem bántja, mert ez magamagának elég, a gyülekezet en nek szentségét nem növelheti; a rítus maga egy egész, magamagát befejezi naponkint, bármilyen legyen a gyülekezet, mely környezi, bármilyen legyen a figyelem, mely kiséri , a papnak nincs szüksége hívek seregére; ritusa által egészen elfoglalva, nem foglalkozhatik hallgatóival; a az oltár fölé hajolva, nem láthatja a népet, s szolgálatának nincs semmi köze, semmi viszonya a jelenlévőkkel. Ellenben egy inkább szellemi cultusban, mely a gondolatok folytonos cseréjét, a pap és nép közötti érzéseknek folytonos viszonyosságát feltételezi, hallgatóság, annak figyelme, buzgósága, kegyessége nélkül nincs semmi, es maga a cultus elenyészik. Itt a pap és a hallgatóság között nincs oltár, mely a kettőt egymástól elkülönítse; az ilyen cultusnak minden dicsősége, minden szentsége az egyházat képező hívekről sugárzik vissza. A hívek okos figyelme, ke gyessége és buzgósága, ez egyedüli fénye egyszerű templominknak, ez istenitiszteletünk dísze, ceremóniáink minden pompája. Mi egyebet, a minket és cultusunkat ócsárlók előtt felmutatni nem fogunk, mint a hívek örömét Istenben és a békességnek, hitnek és megtérésnek üdvösséges gyümölcseit , melyeket Isten színe elől keblökben házaikhoz visznek, s velők Isten országát építik földünkön. Dobos. Képek az angol és amerikai prot. egyházi életből. I. Az amerikai ébredés. (Revival.) L' Amerique protestante. Notes et observations d' un voyageur par William Rey. Paris Cherbuliez. 2 vol. 16-o. 6 frc. De la république des Etats-Unis de 1' Amerique du Nord par M. de la Gracerie. Paris. Grassart. 1857. I. „Az a régi vallási buzgalom, melyet az ujabbkori theol. rendszerek által leveretve már-már holtnak tartánk vala, újra, — egyszerre egész erejében támadt fel közöttünk, és életrevalóságát nagyszerűen tanúsítja, ezerenként vonván magához az emberi lelkeket!" — Az egyesült államok egyik hírlapjának ezen szavai eléggé jellemzik mind jó, mind rosz oldalról azon nagy szellemi mozgalmat, mely három hónap óta az amerikaiak lelkeit megingatta. Az | utóbbi őszszel a legfényesb eredményű termés után a nagy respublika állami azt hiheték, hogy a gazdagság és jóllét| nek megújulásáról alapos reményök lehet; semmi veszély nem látszik vala fenyegetni őket, midőn egyszerre, s váratlanul oly kereskedés-, és pénzügyi válság ütött ki, mely néhány nap alatt hallatlan fokozatra hágott. A bankok százanként buktak meg, a legszilárdabb keresk. házak tönkre mentek, az üzérek roppant tömege nyomorra jutott, a kereskedés és munka rögtön fenakadt, s ezek miatt rémítő és ekkorig hallatlan nyomor terjedt el a munkás nép között ; egy szóval rögtön és egyszerre oly csapások lepték