Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-02 / 39. szám

ban a nt. lelkész s esperes ur a tárgyhoz alkalmazott rövid, de szívreható, lelkes beszédet tartott; mire a tanítások megkezdettek. Ez annál nagyobb dicsőségére válik a derék gyülekezetnek, miután csak 14 évvel ezelőtt építette a szinte cseréppel fedett díszes paplakot is. Pedig tagjai között nincs egy ur is, a ki talán jelentékenyebben segítette volna a gyülekezetet: mindnyájan szegény földmivelők vagy napszámosok, kik véresverítékkel keresik napi élelmöket. De vannak igen is fáradhatlan, buzgó vezetők, s a hol ezek nem hiányzanak, ott nem vész ki a buzgóság s áldozatkészség sem. Nem hagyhatom azonban említetlenül, hogy ugyan e célra t. Hoffmann, szent-györgyi haszonbérlő ur 100 pftot adományozott. Folyó hó 12-én temettetett el tisztelendő Mai a tidesz Dávid (szül. 1783), pusztavámi lelkész ur, s 49 éven át szorgalmas munkása az Ur szöllőjének. Nagy számú sokaság kisérte az elhunytat, ki 18 év óta szenvedett szélhűdés következtében, nyugalom helyére. A német gyászbeszédet tartá Schmid Mihály, bokodi segéd lelkész ur; a magyart Horeczky Gedeon, velegi lelkész ur. Egyébiránt teljes tisztelettel maradok tisztelt szerkesztő urnák alázatos szolgája Szabados Elek, hittanuló. KÜLFÖLD. A francia kormány és francia protestantismus. II. Említettem előbbi közleményemben, hogy a francia kormány kétélű fegyvert villogtat a francia protestánsok ellen. Azzal vádolja őket ugyanis , hogy a lázangó szellemű istentelenségnek szolgálnak köpenyül, hogy Franciaországban a rombolás lelkét szítják és terjesztik. Gonosz fegyver, de annyiszor volt már a protestánsok ellen használva, hogyha éle lett volna is, a sok használat és koptatásban rég eltompult volna. Azonban tegyük föl, hogy Franciaországban a protestánsok és katholikusok közti viszálkodásból hasznot kiván húzni a forradalmi párt; tegyük föl, hogy a hatóságok elleni torzsalkodás, nyugtalanság, ellenszegülésre uj forradalmat akar alapítani a nyugtalankodó, mindent felforgató párt: de az a kérdés, hogy oka-e ennek a francia protestantismus? Ki ad okot s alkalmat ezen viszály s torzsalkodásra ? Talán a protestánsok? Oh nem! hiszen ők békésen összegyülekeznek, hogy Istenüket az ő módjuk szerint imádják, hogy az evangyéliomból lelki épületet vegyenek; hiszen ők nem akarnak, nem óhajtanak egyebet, mint hogy gyermekeiket saját iskoláikban neveltethessék, taníttathassák, az Ur félelmében, a jó erkölcsben! Ki melengeti fel tehát az ellenségeskedést Franciaországban ? A protestánsok ellenségei, az ultramontán párt, s az azáltal felingerelt, felbőszített hatóságok s gyülevész nép. Tehát nem a protestánsokat, hanem ezen hittürelmetlen, túlbuzgó pártot kell a rendzavarás vádjával sújtani; és a francia kormánynak nem az volna kötelessége, hogy a nyugalmas s istenitiszteletre gyülekező protestánsokat háborgassa, hanem hogy a francia törvényhozás által szabott türelmi határokat áthágó ellenpártot fékezze. Elkallott, elkoptatott, nevetséges dolog az, még csak gondolni is, hogy a francia protestánsok békés, buzgó missionariusai egy gyékényen árulnak az Istenttagadó, rendbontó, semmi bűntett, még az orgyilkosságtól sem visszaborzadó politikai emissariusokkal; hihetetlen dolog az, hogy amazok ezekkel kezet fogva, a keresztyén vallás és így saját val lásuk lerombolásán s alásásán munkálnak. Jól tudja azt maga a kormány, hogy világosság és sötétség; tüz és víz, Isten és Béliái meg nem férhetnek együtt, de azért a pókháló köpenyt előrántja, hogy azzal titkos terveit takargassa. Hol kell tehát a francia kormánynak a francia protestánsok ellen alkalmazott megszorító szabályainak valódi forrását, alapját keresni? Semmi egyébben nem, mint azon szándék és erőlködésben, hogy a protestantismus Franciaországban tovább ne terjedjen. Megengedi a kormány, hogy a protestánsok azon templomokat s iskolákat, melyeket most birnak; s azon gyülekezeteket, melyek 1789 óta az ujabb időkig keletkeztek, továbbra is megtarthassák: de azt teljességgel nem tűri, hogy uj gyülekezeteket, templomokat s iskolákat alakítsanak, építsenek, sőt az ellenszegülőket szigorúan bünteti is. Azt szeretné a mostani francia kormány, hogy a protestantismus 1850-nél „eddig jöjj és ne további-ját érte légyen Franciaországban s haladás és szaporodás helyett tespedés vagy talán visszaesés legyen annak rendeltetése. Akarjátok tudni ezen szörnyű kívánság okát? Könnyű kitalálni, ha a viszonyokkal csak kevéssé is ismerős az ember. A mostani francia császárság egy szilárd s minden áron békét akaró kormány támogatása mellett a hadseseg ingatag hangulatára, és a római papság által vezetett munkás osztály ragaszkodására van alapítva. Ha a római papság rokonszenvét biztosítani akarja magának a franciák császára, nincs más teendője, mint annak kívánságát teljesítenie. A római papság pedig igen természetesen nem akarhatja, hogy Franciaországban naponként uj gyülekezetek keletkezzenek, még pedig a protestantismusra áttért katholikus hívekből. Ily körülmények közt a francia császári kormánynak nem marad fen egyéb, mint a protestáns hit tovább tovább terjedését korlátok közé szorítani. Azt nem tilthatja meg, hogy katholikusok protestáns hitre ne térjenek át Mit tesz tehát? Ha az áttértek uj gyülekezet, templom s iskola alapításáért folyamodnak , elutasítja kérelmöket s ezzel akarja gátolni az áttérést, és az áttérteket visszakényszeríteni az elhagyott egyház kebelébe. Megvalljuk, hogy ezt igen természetesnek látjuk, de nem mondhatjuk, hogy törvényes is egyszersmind. A francia törvények minden francia polgárnak vallás és vallásgyakorlati szabadságot adnak és biztosítanak. De véleményünk szerint ezen vallásszabadság csaknem abban áll, hogy azok, kik például a törvény kihirdetésekor protestánsok voltak, továbbra is protestánsok maradhatnak, és csak azon egyházaikat s iskoláikat tarthatják meg, melyeket a törvény kihirdetése után építettek ? A vallás és vallásgyakorlati szabadság mint mindenütt ugy Franciaországban is csak abban állhat, ha a protestánsok mindenütt, hol elegendő számmal laknak s anyagi erővel rendelkeznek, egyházakat s iskolákat építhetnek az erkölcsös s vallásos élet emelése s ifjúság nevelése s taníttatása végett. Hogy mindegyik francia polgár szabadon áttérhet bármelyik vallásra, az világos, ezt a francia kormány sem tagadja, sem nem gátolja. Ha tehát az ottani katholikusok protestáns hitre térnek, s bármely helyen annyira szaporodnak, hogy lelki épületökre hajlékot építhetnek, papot, tanítót fizethetnek: tessék a francia császári kormánynak ezt is megengedni, mert csak igy tarthat igényt a felvilágosult, türelmes és vallásszabadságot védő címre. Ezen nyomás s megszorítás annyival inkább sérelmesen eshetik a francia reformáltaknak, mert a mit ők kivannak a kormánytól, az a zsidóknak mindenütt, hol csak szükség kívánja, megengedtetik; de hát miért nem engedtetik meg a reformáltaknak? talán mint a nantesi rendelet eltörlése után, csak tisztán katholikus ország akar lenni Franciaország? talán azt akarja a császári kormány, hogymint az 1789-ki forradalom előtt csupán eltűrt felekezet legyen a protestáns? Ha ezt akarja a császári kormány, akkor ne dicsekedjék a holt betűkkel, mert Franciaországban a vallásszabadság csak papíron áll, a katholika pedig uralkodó vallás, holott eddig törvény szerint csak „Franciák többségének vallása- címet viselt. A francia császári kormány egy kibúvó ajtót keresett s azzal menti az ujonan keletkezett gyülekezetek elleni eljárását, hogy ö az elismert vallásfelekezeteket, e szerint a