Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-09-04 / 36. szám

Első évfolyam. 36. szám. Pestf

september 11-én 1858. SZERKESZTŐ ES KIADO-IIIVATAL Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. ELOFIZETESI DÍJ: Helyben, házhozhordással félévre 3 fr. 15, egéss évre 6 fr. 30 kr. Vidéken, postán szétküldéssel félévre 3 fr. 30, egész évre 7 fr. p. p. Előfizethetni minden cs. kir. póstahivatalnál; helybei a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DÍJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 3 pengő kr., egyszeriért 4 kr. sorja. Bélyegdíj külön 15 p. kr. Bgyházi domestica. Tisztelt szerkesztő ur! Méltóztassék becses lapjában egy kis tért számomra is adni. A magyarhoni protestáns egyházi domesticához akarok én is járulni. Magyarhoni protestáns testvéreim! Midőn a földbirtokos prot. osztály megkezdé áldozattételét az egyház oltárára, hát mi iparosok hátramaradnánk-e? Nem! bűnös hanyagság vétkébe esnénk. Azért hát előre mi is! Noha a mi szántóföldünk szét van az egész országiban; mi két kezünk után, véresverítékkel szerezzük filléreinket: de tegyünk le abból is aránylagosan valamit az Ur oltárára! En részemről tehetségem szerint járulok most az országos domesticához két pforinttal, s kötelezem magam ennek pontosam befizetésére tiz évig. Azonban addig, míg e domestica kinövi magát s rendeltetéseszerüleg kezeltetik, adományom a pesti prot. főiskola pénztárába kézbesítem; mert hitem szerint csakis ezen intézet megszilárdításától várom iskolai ügyünk felvirágzását. Kelt Pesten, september 7-kén 1858. Nagy István, cipész. Néhány szó a magyarhoni protestáns egyetem érdekében. E lap 32-ik számában nagytiszt. Hajnal Ábel helv. hitv. lelkipásztor ur, protestáns pesti főiskola cím alatti nyomos cikke végszavaiban felhívja a jóakaratú avatottakat: „nyilatkozzanak —minden mellékes érdeken felül emelkedve, — ha váljon eljöttnek vélik-e az időt arra nézve, hogy a protestáns egyetem létesítése rég szendergő magasztos eszméjének, a kilátásba helyezett zsinaton élet adassék ? — s ha igen, micsoda kútfőkből vélik a prot. egyetem évi szükségleteit legbiztosabban fedezhetni?" — E felhívás nyomán, — nem mint jóakaratú avatott, csak mint jóakaratu prot. egy ház tag, a prot. egyetem érdekében néhány szóval nyilvánosság elé lépni — bátor vagyok. Egy magyarhoni prot. egyetem eszméje nemcsak megérett már minden egyháza fejlését szivénhordó magyar prot. lelkében, hanem annak minélhamarábbi létesítése is keblének legforróbb óhajtása; annyival inkább, mivel a külföldi egyetemek, — szegényebb sorsú ifjak általi látogatása hova tovább több-több sziklán szenved törést. Ennek okát akár az úgynevezett academica promotiok gondatlan ritkításában, — akár a gazdagon dotált nevelői állomások magán nevelőintézetek szaporodása miatti gyérülésében keressük, a jövedelmi 1 források, bármikénti kiapadásában okvetlenül feltaláljuk. Es jelenben is már, — ha hitbuzgó, s tudományos őseinkre visszatekintünk, kik közül nemcsak egy-kettő nem vált a tudományos világ szégyenére, sőt annak egén elsőrendű csillagokként fénylettek: fájdalmas vád keletkezik kebelünkben, hogy mi nem lettünk olyanok mint ők, s midőn a tudományosság a korral bámulatos haladást tőn, mi — épen ezen korban — őket még csak meg sem közelíthetjük. Egy örökös ábránd, egy szakadatlan óhajtás életünk, vajha mi, — ha már meg nem haladhatjuk őket, — legalább liozzájok hasonlók lehetnénk! Hasztalan ! . . tőlünk úgyszólván eredménytelenül repül el az idő, vele az élet, melyeket célokul tekintünk, holott az idő, mint az élet csak eszközök a tökélyesbiilés nagy célja felé törekvésünkben , mert csak az mondhatja, hogy élt, ki a tökélyesbiilés mérlegébe valamit vetett. Hiába, nekünk nem jutott lehetőség olyanokká lehetnünk, mint őseink voltak! Ily vád, ily óhajtás, ily csüggesztő gondolatokkal gyötörjük mi magunkat; pedig önmegnyugtatásunkra legyen mondva, egészen nem is magunktól függ már jelenben az egyetemek látogatása. Őseink rendelkezése aktt, — ha nagyobb volt buzgóságuk, — de több eszköz is volt. Főuraink a jelesb tehetségüeket, iskoláink a tanárjelölteket maguk költségén kikií'" ték külföldre. Hallunk-e most csak egy főurat, egy iskolát, hogy csak segélyt is nyújtana eg akadémikusnak külföldi útjára? Ha tehát, —