Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-08-21 / 33. szám

PROTESTÁNS # _ SZERKESZTŐ ES KIADÓ HIVATAL: Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. ELOFIZETESI Dl J: Helyben, házhozhordással félévre 3 fr. 15, egész évre 6 fr. 30 kr. Vidéken, postán szétküldéssel félévre 3 fr. 30, egész évre 7 fr. p. p. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 3 pengő kr., egyszeriért 4 kr. sorja. Bélyegdíj külön 15 p. kr. Szerkesztő ur! Ugy hiszem, nem kereszteltetik szerénytelen tolakodásnak, s gyáva dicsvágy-vadászásnak, ha a következő vallásos érzelemszülte nemes áldozatkészség közzétételére becses lapjaiban néhány sornyi helyet kérek. Alig tétetett ugyanis közzé a Prot. Egyh. és Isk. lap f. é. 29-dik számában ifjú báró Vay Miklós ur ő méltóságának az egyház anyagi szükségeinek fedezésére vonatkozó üdvös indítványa, már utána negyed napra ngos Kenessey Anta 1 ur, veszprémmegyei cs. k. törvényszék alelnökének következő tartalmú becses levelével lepettem meg : „A Prot. Egyh. és Isk. lap f. é. 29-dik számában ifjú báró Vay Miklós ur, ő méltóságától ezen cím alatt „az egyház anyagi szükségeinek fedezése" oly practicus indítvány tétetett, hogy azt önzéstelen protestáns embernek nem helyeselni nem lehet. Ennél fogva az általa megkezdett holdankénti krajcáros adózást én is folytatva, fekvő birtokom után, tiz pífiiyi összegei f. é. sept. 15-én a szilaj-balhási t. lelkész ur kezeihez, a mezőföldi tractusban állítandó adakozási pénztár alapjául lefizetni fogok, s kötelezem ezennel magamat, hogy ezen összeget tiz éven át, mindenkor tiz pftokkal a nevezett lielységbeli lelkész urnái pontosan lefizetendem. Méltóztassék nt. ur a szilaj-balhási lelkész urat oda utasítani, hogy a jegyzett összeget időnként tőlem nyugtatóra átvegye. — Áldom a gondviselést, hogy a vallás oltárára anynyit is letehetni képes vagyok. — Fogadja nt. ur, tőlem ezen csekélységet oly szivesen, mint a milyen készséggel én azt megajánlani nem késtem." Hódolva az „exempla trachunt" tapasztalati igazságnak, reménylem, nem érzendi magát a tisztelt jóltevő ur megbántottnak nemes tette közrebocsátásával. — Polgárd, aug. 10. 1858. Bali Mihály, esperes. A Protestáns Egyházi és Iskolai lapokban közlött szerény véleményemhez tartozó függelék, főleg önadoztatásunkat illetőleg. Az általunk elismert önadóztatásunkról s annak következtében a kivetendő összegnek behajtásáról e lapok hasábjain különféle vélemények merültek fel. Voltak olyanok, kik a szelídebb eljárást ajánlották, voltak, kik a kényszerítő modor életbeléptetését tervezték, és ismét olyanok, kik az egyházi adót az iskolák s különféle tanintézeteinek fentartására megkívántató szükségletektől elválasztatni gondolják. Miután hisszük, hogy az e tárgyra vonatkozó különféle vélemények forrása egyházunk javának előmozdítására célzó törekvés, — ugyanezen szent törekvésből szabadjon nekem is leginkább a különféle érdekek kiegyeztetése szempontjából, a tapasztalásból merített szerény nézeteimet önadóztatásunkra, főleg a kivetendő adó behajtására nézve elmondanom. És az önadóztatás eszméjét követve, egyelőre is ki kell jelentenem, hogy a magunkra kivetett summának behajtását inkább szelíd, mint kényszerítő módon kell eszközölnünk. Mert ha minden protestáns arról nem leend meggyőződve, hogy vallásának fentartása céljából a reá évenkint kivetett filléreket örömest fizetnie kötelessége, ugy positiv lehet állítani, hogy az önadóztatás mindenkoron elégedetlenséget fog szülni és minden fizetni nem szerető protestáns azt fogja hinni, hogy megadóztatásával csak terheltetik, nem pedig lelki szabadsága biztosíttatik. De hogy ily szelíd módon kivánt' célt érjünk, legelőször is szükségesnek tartjuk, hogy hitsorsosinkban, az e lapok hasábjain is már többek által felemlített belső-missio, vagyis morális kötelezettség érzete ugy ébresztessék fel, hogy az a valódi lelkesedés, áldozatra készség gazdag forrásává váljék. Ezt pedig eszközölni a feladatok legnehezebbike. Mert sajnosan kell tapasztalnunk, hogy sokan vannak közönyösek egyházunkban is, kik az áhítatosság gyakorlatait megvetik, ócsárolják, azt állítván, hogy ők azt mind tudják, a mit a pap tud, hogy a templombajárás nem a míveltebb, hanem csak a köznépnek szükséges, — s következéskép e magokviseletével s e kárhozatos példaadással hitsorsosinkban az indiferentizmust nevelik és terjesztik. És e belső-missiomegfoganositásamind amellett sem lehetlen, ha a lelkész és buzgóbb hívei, érdekében fáradhatlan lelkesedéssel működnek, ha a lelkész és a kegyesebb hívek egymást és másokat az erkölcsvallási kötelességek teljesítésére híven ösztönzik, — így azután habár lassan — lassan, nyomról nyomra erősödik is, meg fogja teremni áldott gyümölcseit. A hívek keblében igy létrejött törvénynek nagyobb erőt és súlyt tulajdonítok én más minden világi kényszerítő törvénynél Ezen erkölcsi törvényt szeretném én alkalmazni, egyházunk fennállására okvetlen szükséges adó behajtására is, s erősen hiszem, hogy ennek kivánt sikere lenne és csak ott nyugodnám bele a polgári szigorúbb eljárásban, hol e missio hatásnélkülinek mutatkoznék.