Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-08-14 / 32. szám

célomhoz nem tartozót, nem vitatom, ele azt kitéréskép nem kételkedem megjegyezni, mikép a rectoriák nemcsak anyagilag, de szellemileg is célszerű intézményei voltak az őskornak; s hogy azok megszűntével egy kincstár kapui zárattak be ifjaink előtt, hol ezek ama leghasznosabb tudományt, az életbölcseséget legbiztosabban megszerezhették, s magokat a papi hivatalra, a kis emberek oktatása s nevelése által, előkészíthették, — miért én is azok sorai közé tartozom, kik az ifjakat, az iskolai por lerázása után, nem hajlandók mindjárt a lelkipásztori hivatalra emelni; azok közé, kiknek óhajtásuk: vajha minden lelkipásztor elébb iskolatanító s gyermeknevelő lenne s lehetne, mely az ifjakra nézve valódi képző állomások közül, kivált az utóbbiak ma már a > r ritkaságok közé tartoznak. Es az őskor ezen hasznos intézményei helyett, az ezeket eltörlött ujabbkor szelleme teremtett-e ujakat? Nem! — Igy jutottunk oda, hogy kivált szegényebb sorsú ifjaink előtt, — kik pedig szinte oly hasznos tagjai lehetnek idővel az egyháznak, a hazának, mint a kedvezőbb sors szülöttei,—elvágva az nt a külhoni egyetemek látogathatásdra, s ekép a collegium falain kivül, — hol pedig a tanárok kevés száma miatt a theologiai tanok ma sem karoltathatnak föl egészben, — a nagyobb rész előtt,— mert a vagyonosb szülék fiai saját költségeiken ma is látogathatják azokat, — a további önképzésre. Váljon e körülmény nem hathatósan kiáltja-e füleinkbe: a magyarhoni protestáns egyháznak, protestáns egyetemre van halaszthatlanul szüksége. De tartsunk egy kis szemlét a jogtanszak terén. Ha avagy csak egy évtized előtti időre visszatekintünk: mi roppant különbséget találunk e tekintetben a múlt és jelen között. Akkor a prot. főiskolákban— collegium — mindenütt álltak az ősök által alapított virágzó jogkatedrák, •— mert tudták a protestantismus és haza iránt egyenlően melegkeblü és h ű ősök, hogy a prot. egyháznak nemcsák Áronokde Mósesekre is van szüksége: és ma, csak helyeik ismeretesek azoknak! Igen! szemeink láttára dőltek össze, — igaz, hogy a változott viszonyok következtében, — a hajdani jogi tanintézetek oszlopai, és a nélkül, hogy erőösszesítés által megóvtuk, megóvni igyekeztük volna azokat. A tiszántúli egyházkerület ugyan minden rendelkezése alá eshető kútfőt fölhasznált egy prot. jogacademia létesítésére; ámde a dicséretes szándok, a sz. buzgalom, a kor s m. kormány igényelte átalakításra szükséges pénzerő hiánya elő nem teremthetése miatt, hajótörést szenvedett, meghiusúlt. Es a jogkatedrákra tett alapítványokkal mi történt a prot. tanintézetekben? Nem állítom, hogy azok mellékes célokra fordíttattak, de azt, miután a jogkatedrák tettleg csak ugyan megszűntek, nem kételkedem kimondani, hogy az alapítványok kamatjai, ma már nem a dicső alapítók szellemében s akaratja szerint használtatnak föl. Ezeknek ugyanis céljok volt, mint fölebb érintém, a prot. egyház, s a hazának azon iclok szelleme kivánta jogtudósokat képez-és ki merné állítani, hogy céljok nem sikerült? ni Nézzünk végig édes hazánk férfi- s öregkorban levő, érdemben megőszült, vagy őszülni készülő jogtudósai díszes során; lebegtessük figyelmünket, a sok jeles tanárok közül csak a halhatatlan emlékezetű Kövy Sándor, sárospataki jogtanár egykori dicső működése, árnyéka felett, — s nem lesz okunk a kétkedésre. Es mi, bárha főiskoláinkban egy kicsiny s figyelmet is alig érdemlő térre szorítók a jogtan előadását, azon hitben szeretjük ringatni magunkat, hogy tiszteletben tartjuk az egykori alapítók akaratát, s azok kivánata szerint kezeljük a jogtan oltárára hozott áldozatokat, alapítványokat?! Hát a pliilosophiakatedrákkal mi történt? — Hagyjuk e, csak fájdalmas érzést okozható tárgy fejtegetését! Elég az, hogy világi pályára szándékozó ifjaink, — noha a prot. tanintézetek legelőjével inkább ismeretesek volnának, — sőt leendő prot. lelkészeink is a philosophiat egész terjedelmében, saját tanintézeteinkben ma nem tanulhatják, — mert hisz tagadhatlan igazság az, mit t. Hunfalvi J. ur mond, hogy a pesti egyetem nem a miénk. Es most ismételve kérdhetjük: váljon azon szánandó helyzet, melybe a jogisphilosophiai tanokat illetőleg sülvedttink, nem hathatósan kiáltja-e füleinkbe: a m ag y a r h o n i protestánsoknak, prot. egyetemre van halaszt hatlanul szükségök. Van még egy, meglehet sokak előtt, kivált első tekintettel, igen csekély, de szerintem a prot. egyházi élet belfej lesztésére roppant horderejű véde, mely a prot. egyetem szükségességét szinte hathatósan ajánlja, sürgeti, követeli, és ez : a két prot. egyház egyházi és világi pályára készülő, vagy a tanpálya bevégezte után, az apai, tán fényes tűzhelyhez viszszavonuló, de a közügyre itt is jótékonyan ható prot. ifjak közti bizalmas viszony, őszinte barátság szilárditása- s eszközlésében határoztatik. Tudjuk a tapasztalásból, mikép az ifjúkori barátság szálai, az egy, s ugyanazon iskolábani tanulás, s az itteni együttiesség szülte fesztelen s őszinte társalgás által legtöbbször oly erősökké szövődnek össze, hogy azok csak a sír szélén szakadoznak szét, és ezen körülmény csak üdvös hatású lehet a közügy virágoztatására nézve ; de tudnunk kell azt is, hogyha jelen elszigeteltségünk védése mellett mindig makacsabban harcolunk, s ha—bocsánat e kifejezésért — kiki, t. i. minden prot. egyházkerület saját háza előtt seper, a midőn ez esetben semmi kétségünk nem lehet a felől, hogy a prot. egyháztagok közt, az egyházi közügyekre nézve, az eddigi gyér összhangzás még gyérebbé tétetik, — kilátásba helyezhetjük azt is, hogy a későbbi kor befolyásos fiai, az egyház belélete fejlesztését illetőleg, mint megannyi antipolaritások leendnek, mely káros hatású körülmény alapját, a mi elfogultságunk veti, mondándják idővel, vetette meg. Tájékozzuk ezen körülmény hordereje fölismerése tekintetéből egy kissé magunkat. Bevégzik ma, mint még fejletlen s legtöbbször könnyelmű gyermekek, ezek a majdan leendő lelkészek s világiak,—vagy a nyilvános és nem nyilvános, vagy a magán tanintézetekben, a gymnasiumokban a pályát; és mint