Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-21 / 3. szám

kivált falun, erősen sok teendőjök nincsen, tettleges részt a népiskolák vezetésében nem vesznek, a gyermekek tanításába pedig épen be nem folynak. Ezen állapot nálunk annyival inkább feltűnő, mert bármerre megyünk a mivelt Európában, kivált a szomszéd Németország utolsó faluiban is azt látjuk, bogy a lelkipásztorok az iskola vezetését, abban kiváltképen a vallás tanítását legfőbb és legtisztességesebb tisztöknek tartják. Meg is van ennek Németországban a kellő sikere; mert ott bonos a vállásosság és a vallásnak valamint a vallásszolgáinak legfőbb tekintélye van. Vájjon a nálunk elharapózni kezdő indifferentismusnak egyik lényeges okát, lelkipásztoraink nem ezen mulasztásában kell-e keresnünk? Ha már a lelkipásztor a vallást hetenkint legalább 3—4 órán oktatná, a tanítón azonnal könnyítve lenne. Es ha a tanitó ezen órákban nem hagyná is el az iskolát, mig a lelkész valamely osztályban vallást tanítana, a tanitó egy másik osztálylyal szinte hasznosan munkálkodhatnék. De én a lelkipásztor ebbeli segítségéből még többet óhajtanék. Egy jóra való, hivei boldogságán igazán munkálni szerető lelkipásztortól azt is megvárnám, hogy a tanítónak a tantárgyak tanításában is segítségére lenne. A gyermekek oktatásával való foglalatosság a papi tekintélyt csak emelheti, s a papi hivatalt realiter csak igy lehet betölteni. Hiszen ha csak a vallás oktatását tekintjük is, hogy kívánhatja az ezt elmulasztó lelkipásztor, hogy hivei vallásosak legyenek, hogy felnőtt korukban őt megértsék, szeressék, tanításait, mely a gyermekkori tanításnak csak folytatása, szívökre vegyék, ha nem Ő tőle nyerték annak alapját? — Hogy kívánhatjuk mi mindnyájan, hogy az iskolatanitó, ki nem tanult a vallásából többet, mint egy gyermekek számára irott katekismus tartalmaz, abból szivet megható és megnyerő alapoktatást nyújthasson ? Ezen tisztesség a lelkipásztort illeti, és a ki ezt nem teljesíti, az hogy sokat ne mondjak, nem gondol hivei lelki üdvösségével. Gönczi Pál. „ (Folytatása következik.) Népnevelés vallásos tekintetben. Hl. Váljon hajdana népnevelés jobb eredményt mutatotte nálunk reformátusoknál ? Ha igen: mi lehetet annak oka ? Laudator temporis acti se puero, •—- censor castigatorque minorum! Félek, hogy ezt lobbantja szememre sok kegyes olvasó, —• s ezen tekintélyes vers idézésével megcáfoltnak véli, a múltra kedvezőbb kiütését parallelámnak, melyet a múltkori és a jelen népnevelés eredménye közt húzandok. — Legközelebb látánk, miként áll jelenleg nálunk reformátusoknál a népnevelés, s mi eredményét mutat fel annak a mindennapi tapasztalás. Lássuk most, váljon hát hajdan, vagy talán csak néhány évtizeddel is ezelőtt, igy állott-e a dolog? — Én, nem félve a megcáfoltathatástól, bátran kimondom, hogy nem igy, de sokkal kedvezőbben állott. Beszélhetek saját tapasztalatomból, mind a népiskolák állását, mind az azokbani képzés eredményét illetőleg. Néhány évtizeddel ezelőtt a mi népiskoláink, szintúgy a falusiak, mint a városokon többnyire létező felsőbb osztályok mellet a nemzeti iskolák valósággal ember-képző intéztek vajának. — Okos olvasás, helyes irás. számtan, haza-ismerete — geographíce és historice — s a philantropismus fénykorában itt-ott bedugdosott többféle realék, p. o. méhészet, kertészet; állattan, növénytan, mütan stb. fejték, azokban a földi polgár jóllétét megalapító képességeket. De mindenütt túlsúly a menynyei polgár, az erkölcs-vallásos, a keresztyén ember — mint ilyen valódi jóllétének megalapítására, — és igy a vallásos ne' velésre helyeztetett.—• E célra buzgólkodott a tanitó, ebben segített mind felügyeléssel, mind tettleges közremunkálással a lelkipásztor, — ezt várták, ezt kívánták meg, erről vettek számot legnagyobb érdekeltséggel és lelkiörömmel, félévi közvizsgák . alkalmával a nép elöljárói. — Mig akár fiú-, akár leány-növendék a teljes szent történelmet, a ker. hittant, a heidelbergi ; káté szerint, magyarázatokkal, melyekben erkölcsi szabályok is i adattak,— valamennyi templomi- és termetési éneket annyira meg nem tanulta, hogy soha életében többé el ne felejthesse, — mig az egész bibliában jártassággal nem birt, — s mig annak helyes értelmezésébe is be nem avattatott, — s mig vallásának apologeticáját practice meg nem tanulta, — mig a sacrainentomok jelentőségét nem értette, — s hittel ölelni azok szentségét gyakorlatilag meg nem tanulta : addig nem tétetett fel felőle, hogy lelkiboldogságának alapja meg volna vetve, — addig iskolából kibocsáthatónak rendesen nem tekintetett. Azonban a népiskolai képzés nem volt bevégezve azzal, hogy az iskolából kilépett a növendék : hanem még ezután következett reá a vasárnapi vallásos iskolázás, miszerint a lelkész minden vasárnap délután, — ima végeztével, most a fi-, majd a leány-növendékeket, kik már iskolából kiléptek, a gyülekezet jelenlétében katekizálta, a vallásra tartozó tanokat velők ismételte, bővebben feitegettette, s erkölcsi oktatásokat adott nekiek, kihagyván jövő alkalomra, mi tárgyakra készüljenek. — Ez volt a valódi célirányos katekisatio vasárnap-délutánokon : — de bíz ez több készültséget, több buzgalmat, több fáradságot igényelt, mint a későbben e helyett divatba jött surrogatum. — Igy állott néhány évtized előtt, — de még az én érésemre, a nápiskolai tanitás s nevelés. — És aztán mi volt az eredmény ? Az, hogy népünk vallásos képzettséggel birt, mind vallásos ismerettel, mind a szent foglalkozásokbani gyakorlati ügyességgel, mind valódi buzgósággal. — És hidjük el, hogy a valódi vallásosságnak , a valódi erkölcsiség természetes frigyese; — s hogy az, ezt bizonyította a tapasztalás, — Ily nevelés következtében, nem csak nem képtelent, de sokat sem mondok, midőn azt állítom, hogy a népiskolai képzésen jó sikerrel átment református ember, férfi s nő egy iránt, mind megannyi kisebb fokú papi képzettséggel birt, hogy beteljesedjék a szentírás tana: „mi mindnyájan papok vagyunk." A magasabb képzettségű urak valóságos theologusok voltak; — s ily körülmények közt érezhetett ösztönt a pap, hogy magát képezze, érezhette jutalmát papi képzettségének; — nem kellett papi ékességei helyett idegen tollakat fűzni magára, melyekkel ragyogjon az urak társaságában. — Ilyen volt hát nálunk hajdan a népnevelés, népiskolai képzés ügye. Es mi volt ennek az oka ? Az, mert az egyszer divatba jött s megöröködött ily tényállás, —- folytonosan ha| sonló tényállást szült. Nem csak a lelkészek, de az iskola-ta-1 nitók is mind vallásos ismerettel s buzgósággal képzett egyének valának: akármely iskolai osztályból került legyen ki valamely felsőbb vagy alsóbb tanitó, — egynél sem hiányzott kellő val! lásos képzettség, — mert még a népiskolából kihozta azt, s a gymnasiumban s egész iskolai pályán folytonosan öregbítette; j míg ma oly fájdalmas nyilatkozatokat kell hallanunk az illetőktől, hogy népiskola-tanítóink, ha csak nem épen theologiát végzettek, teljesen vallás-tudomány és buzgóság nélküliek. — Kimondám, — ez nagy szó, — nem ujomból szoptam, — i vissza sem vonom : de azt nagy hangon szeretném utána kiáltani: „Hol vagy egyház? — Segíts e roppant bajon!" — Er| ről szóljunk jövő cikkünkben. IV. Miként lehetne nálunk reformátusoknál a népnevelés hiányain segítni? Egyház! a te tiszted, segíts e nagy bajon! Ezt mondám utóbbi cikkemben. Igen, az egyház kötelessége a népnevelés,