Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-03 / 26. szám

posabban tanítjuk, megyengftjttk a viszonyt, melyben „külhonnal" álllimk. E gondolathoz csak ama másik gondolat fogható, hogy felsőbb tanoda felállítása által megelégedést, azaz megállapodást és tespedést támasztunk. Eddigelé a világ azt hitte, hogy „ignoti nulla cupido," azaz mennél kevesebbet tanult és tud valaki, annál többet gondol tudni s annál kevesebbre vágyódik, ellenben mennél többet tanult, annál inkább érzi és tudja, hogy mennyit lehet még, söt kell tanulnia. íme G. B. és társai azt állítják, ellenkezőleg az egész világ véleményével, hogy a ki mentől kevesebbet tanul saját tanodáinkban, ki mentül mélyebb völgyben ül, az annál jobban látja be a tudományok roppant mezejét s annál buzgóbban fogja azt Németországon mlvelni; ellenben ki netán a pesti theologiai intézetben többecskét tanult s magasabb hegyre emelkedett, az nem fog szétnézni s tovább baladni, hanem elégülten visszasompolyog a völgybe! — De most jut eszembe, G. B. és társai tán azon elvből indulnak ki: „Nitimur in vetitum," s tán azért jutottak némelyek azon gondolatra is, hogy a kevés philosophiai tanulmányt is végkép ki kell küszöbölni tanodáinkból, teljesen meg kell tiltani. Mert meggyőződhettek, hogy most tettleg nagyon parányi philosophia van köztünk, tehát azt remélik, ha majd teljesen kitiltjuk a philisophiát, ifjaink annál mohóbban kapnak majd utána! Talán ugy van a dolog. De hát akkor legjobb lesz valamennyi iskolánkat végkép eltörülnünk, s ifjúságunknak minden tanulást megtiltanunk, akkor talán annál többet fog tanulni, s annál szorosabb viszonyba lép a „külhonnal," annál „hasonkorúbb testvére" lesz a németnek, annál inkább emelkedik föl az „egyetemes protestantismusra!" Lelkészeink alkalmasint velem egyetértve, Tamás apostolt anyagias felfogású embernek tartják, mert Krisztus jelenlétébe mindaddig nem akart hinni, míg csak kezével annak sebhelyeit meg nem tapintá. De váljon nem ép oly anyagias felfogásnak azok is, kik állítják, hogy felsőbb tanintézet felállítása elszakasztja ifjainkat a német, az egyetemes tádománytól? mert mi oknál fogva hiszik és állítják azt? Nemde azért, mivel ugy vélik, hogy azon ifjak, kik pl. a pesti theologiai intézetet járják, nem fognak még a külföldi egyetemekre is járni ? Tehát nem az sül-e ki, hogy, véleményök szerint, csak azon ifjú ismerkedhetik meg a külföldi tudománynyal, esak az teheti sajátjává, ki személyesen s valósággal külföldre rándul, a külföldi egyetemeken tölt egy két évet ? Mi csodás felfogás már az is ? Lehet-e a tudományt zsákba fogni, s bőröndbe pakolni ? Ha lehet, akkor csakugyan okvetlenül azt kellene tapasztalnunk, hogy mindazok, kik külföldön néhány hónapot, egy, vagy nem bánom, két, söt három esztendőt töltöttek (s hány theologusunk töltött s tölthet annál több időt a külföldön ?) a külföldi, a német tudományt teljesen birják. S mit tapasztalunk valósággal ? azt, hogy igen igen sok külföldön járt theologusunk a német tudományból véghetetlenül kevesebbet bir, mint nem egy oly emberünk, ki semmi német egye temen nem volt! Londonban tudós geographus lakik, Cooley Desborough Vilmos ; ez az ember sohasem járt Afrikában, s mégis jobban ismeri Afrikát, mint száz meg száz más ember, kik 10—20 évet töltöttek Afrikában. Sőt Cooley még a hires afrikai utazó, Livingstone, ellenében is győzelmesen vív, Londonban ülve megmutatja neki, hogy e vagy ama folyónak folyását hamisan határozta meg, hogy valamely országon keresztül utazott, a nélkül, hogy csak sejdítette volna stb. Már hogy lehet az, hogy oly ember jobban ismerjen valamely országot, melyben meg sem fordult, mint az, ki ott volt s összevisszajárta ? Fejtsék meg G. B. és társai azon „furcsa dolgot." Azután gondolkodjanak kissé azon is, mi lehet eredete és jelentése azon német példabeszédnek : „Ein Ganschen flog über den Rhein" stb. B. M. a „protestáns tudományügy" cikkében méltán „i r t ó z a t o s n a k" mondja azon rendszert, melynél fogva „minden ly nemzedék az idegen böleseségért idegen földre zarándokolt s haza jővén, itthon a dolgot mindig ab ovo kezdte, s melynél fogva a három millió lelket számláló egyház oda slilyedt, hogy egyetlen főiskolát sem bir ahhozvaló férfiakkal ellátni! Ezen egy tény kézzelfoghatóig bizonyítja, hogy ezentúl más rendszert kell követnünk, különben sem a német egyetemek, sem a Gusztáv-Adolf-Verein meg nem mentenek. Mindazáltal még kevesen látják be. Kivált a közel múlt nyolc év óta sokat beszélünk és irunk a tanodák rendezéséről. Rendeztünk és szerveztünk eleget. Szellemi tekintetben azonban nagyon sokat nem nyertünk vele, s csak a tagadhatatlan anyagi nyereség az, mi bennünket megvigasztalhat. Eddigelé fődolog volt: az állami nyilvánosság; a legtöbb, úgyszólván, minden törekvés csak a nyilvánosság elnyerését tüzé ki célul. A magas kormány a nyilvánosság megtartását vagy elnyerését bizo nyos föltételekhez, az ismeretes tanterv életbeléptetéséhez szabta. Törekvéseink tehát főleg oda mentek ki, tanodáinkat, a mennyire lehet, a ministerialis tanterv szerint elrendezni. Ebben ugyan semmi roszat nem látok, noha óhajtottam volna, hogy az egyes tanodák nagyobb egyetértésben és összeköttetésben maradtak volna. De a ministerialis tanterv, mint mely az egész birodalomra s valamennyi vallásfelekezetre szól, különösen az állami célt tartja szeme előtt, főleg az állami hivatalnokok kiképezésétnézi. Nekünk protestánsoknak pedig saját egyházunk szükségeit is kell tekintenünk , nekünk a gymnasiumokban a leendő tanítókat, tanárokat, lelkészeket s egyéb egyházi tisztviselőinket is kell képeznünk. Azért okvetlenül a ministerialis tervben foglalt tanulmányokon kivül még más tanulmányokat is szükség a tantárgyak közé fölvennünk. Igy pl. ha a leendő állami tisztviselőnek nincs szüksége az egyház egyetemes s a prot. egyház különös történelmére, valamint saját hazánk történelmére is, nekünk azon tanulmányokat gymna siumainkból nem szabad kivetnünk, m e r t m i n d n y á j a n, nemcsak a theologiai intézetekben képezendő lelkészek, hivatva vagyunk, s ő t k ö telességünk egyházunk ügyeiben résztvenni, egyházunkat szolgálni. Továbbá, kell hogy minden prot. ember, ki a míveltnek címét igényli, a philosophiai ismeretekkel isbirjon, tehát a gymnasiumi tanfolyam utolsó évére hagyott hetenkinti két órai psychologiával és logikával semmikép be nem érhetjük. Ha így hagyjuk a dolgot, mint most van, gymnasiumaink, legalább egyházunk szükségeire nézve, még kevésbé fognak rendeltetésüknek megfelelni, mint azelőtt. Azt ne mondja senki, hogy a németországi prot. gymnasiumokon az egyházi történelem , a philosophia stb., szintén nem adatik elő; mert Németországon először is a soknál is több egyetem van, hol a történelmi és philosophiai tanokat elég sokan és bőven adják elő és hallgatják; másodszor pedig Németországon, ez idő szerint, az egyház alkotmánya jobbára consistorialis, tehát a világi emberek annak ügyeiből úgyszólván egészen ki vannak zárva. Nálunk ellenben egész országban csak egyetlenegy egyetem van, s abban is nekünk semmi rérészünk, mivel, mint tudjuk, prot. tanárt nem alkalmaznak benne. De ha gymnasiumaink egy felől az állam, más felől saját egyházunk igényeihez képest rendezve lesznek, még akkor sem tettünk mindent, mit tennünk kell. Váljon ha itt ott a gymnasiumok mellé néptanító- és lelkész-képezdét is állítunk, ezzel eleget tettünk-e már annak, mit a prot. tudomány Ugy tőlünk kiván? Szeretném tudni, hogy a jelen körülmények között, hol képezik ki magokat a leendő gymnasiumi és theologiai tanárok ? Ugy vannak-e rendezve theologiai intézeteink, hogy azokban a leendő tanárok minden szakra nézve előkészülhetnek? Vagy itt is a német egyetemektől várjuk az üdvöt? Valamennyi magyar ifjú, ki tanári pályára készül, legalább is három évre a külföldre menjen? Teheti e azt, ha akarná is? Nem hiszem , még ha a szükséges költsége is volna, hogy kimehessen. Rendeseu csak a theologiai jelölt kap útlevelet a külföldre, a többit katonáskodni köteles. Ha tehát erre nézve nem gondoskodunk, néhány év múlva kötéllel fogjuk a tanárokat