Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-10 / 23. szám

zottak nem érdemelnek bővebb felvilágosítást; abban, hogy a ministerialis egyházrendezési javaslatot a magas kormány egyenes meghagyása szerint, a kerületi gyűléseken tárgyalták s azt végezték, hogy annak érdemleges és részletes tárgyalását az egyetemes egyházat képviselő zsinatra kell bízni, mindabban, mondom, nem látok valami különös modort, ha mindjárt az összes külföldi tudósok és nemtudósok állítanák is. Hase, Schenkel és más külföldi tudósok ebben ép oly kevéssé competens birák, mint nem az „Augsb. Allgemeine" magyarországi és más levelezői. A mi a külföldi tudósok és a magyarországi „egyetemes protestánsok" fejébe nem fér, az még azért és magában véve nem absurditás. Még sok viz fog „a szőke Dunán lefolyni," mig a külföldi tudósok viszonyainkkal tökéletesen megismerkednek , mindaddig pedig az ő itéletök a mi egyházi rendezésünkre nézve vajmi keveset nyom. Azután az ő itéletök is változik, mint pl. Krause tanúsítja. Abból, hogy mindenekelőtte az 1848 előtti állapotba óhajtunk visszahelyeztetni, még nem az következik, mit G. B. következtet, mert azon óhajtás, véleményem szerint, csak azt jelenti, hogy az 1848 előtt rendszeresen megkezdett reformokat békésen és akadály nélkül folytathassuk addig is, míg Ő Felsége a zsinat tarthatását megengedi. A ki ez óhajtásban mást lát, az vagy nem őszinte s nem akarja az igazat belátni, vagy oly kurta eszű, hogy nem is képes azt belátni. A pesti intézetről alább leszen szó. Áttérek a második cikkre, melyre némi megjegyzéseim vannak. Annak címe „Nem-merengés". Ebben Jeszenszki László ur elsőben Czékus ur egyik nagyon jeles értekezése ellen küzd, ezután a kettőselnökséget ostromolja. „Ne zavarjuk össze a dolgokat, hanem mindeniket a maga sajátságos volta szerint vegyük ugy, a mint van," ezzel kezdi értekezése III. szakaszát. Igen helyes és igaz figyelmeztetés, csakhogy értekező maga sem követi. Mert elsőben beszél a belső ev. egyházról s mondja, hogy ezt nem kell a világi társulatokhoz hasonlítani, s nyomban utána már általában az ev. egyházról beszél. Már pedig, ha a Jeszenszki ur által említett „galimathias"ba esni nem akarunk, okvetlenül meg kell különböztetni a belső egyházat akülsőtől. A külső egyház csak olyan jogi intézmény, vagy ha tetszik, társulat, mint más állami társulat. A b e 1 s ő egyház tisztviselője a lelkész, az tagadhatatlan, de abból nem foly, hogy hát a külső egyháznak is kirekesztő tisztviselője és sáfárja legyen. Jézus sem alkotott valóságosan létező egyházat, azért az egyház külső ruháját, alkotmányát sem szabta meg. Az apostolok Jézus tanítását külsőképen is foganatosíták s alkotának gyülekezeteket, azaz külső, jogviszonya társulatokat, melyeknek már bizonyos szerkezetök is volt. — Az ev. lelkész vagy pap, mint Jeszenszki ur helyesen mondja, a gyülekezetnek vagyis egyháznak megbízott „vallásos és erkölcsi gyámolítója, segítője, tanácsadója, vezére," s nagyon kívánatos, hogy mint ilyen, a földnek „sava és világossága" is legyen. Nincs ember, ki ezt az ev. lelkésztől megtagadná, nincs curator, inspector és copraesidens, ki azt tőle elvenni akarná, nincs világi atyafi , ki a b e 1 s ő egyházat kívánná kormányozni, az ige hirdetésébe, a betegek látogatásába, a szentségek osztogatásába akarna avatkozni. Tehát senkisem akar a lelkész legsajátabb hivatásába, munkakörébe tolakodni. De ha a pap Jézus rendelése szerint az egyházközség bizalmából a belső egyház ügyeinek nemcsak élére, de egyedül vitelére állítva van , következik-e abból, hogy a külső egyháznak is egyedüli vezetője legyen? Azt csakugyan sem Jeszenszki ur, sem más nem fogja bebizonyíthatni. Avagy nem lehet az ev. papnak az Isten igéjét jól és hathatósan hirdetni, derék beszédet dolgozni és mondani, a hívek vallásosságát jámbor, istenes életét tanítással és példával előmozdítani, a gyermekeket az iskolában is a vallásra és erkölcsiségre oktatni, hanemha az egyház külső viszonyait elintéző gyűléseken is kirekesztőleg elnököl? Furcsa, nagyon furcsa! Ismerek ev. lelkészeket, kik hivataluk magasztosságát tökéletesen érzik, kik lelkészi köte lességeiket buzgón teljesítik, kik igazán gyülekezeteik sava és világossága, s mégis a gyűléseken nemcsak nem berzenkednek a világi elnöktárs ellen, de nagyon szeretik, ha az egyház külső vezetésének terhét a világi elnökkel s az egész gyülekezettel megoszthatják. S ugyanők, kik a vezéri sze rep, a kormányzási elnökség után legkevesbé sovárognak, a gyülekezetnél s ennek minden egyes tagjánál legnagyobb tiszteletben állanak; önkényt mindenki hódol tanácsaiknak, sőt az egyházra épen nem tartozó dolgokban is hozzájok folyamodnak. Ellenben ismerek oly ev. papot is, ki a kormányzást erőnek erejével magához akarja ragadni, ki egy szóval nagyon is magáratartó, s mégis a gyülekezet épen nem hódol neki ugy, mint kívánja, épen nem részelteti oly tiszteletben, mint tán megérdemlené. Jeszenszki ur nem tartja kivihetőnek az ikerelnökséget , nem látja, hogyan lehetne az egyház igazgatását a „paposkodástól" elválasztani az egyház kára nélkül. Mások, mint pl. G. B., minduntalan azzal puskáznak a kettős elnökség ellen, hogy a bibliában nincs alapja, hogy logikai ellenmondás s hogy külföldön seholsem divatozik. Mindezek már nagyon elcsépelt dolgok. Minthogy azonban azok, kik az említett dolgokat újra a kettőselnökség ellen felhozzák, azt hiszik, hogy megingathatlan védveket hoztak fel, nem tartom feleslegesnek még egyszer válaszolni egy két szóval. „A kettőselnökség nem dogma," helyes; de az egyes, a pap kirekesztő elnöksége sem dogma, tehát azt nem szükség tovább vitatni. Kettőselnökség nincs a külföldön, — helyes és igaz ; de ha valami nincs a külföldön, pl. Németországban, az még annálfogva nem rosz és kivetni való. Németországban pálmafa sem terem, de azért a pálmafa mégis hasznos növény. — A kettőselnökség a logikával ellenkezik. No ez már nyomna valamit, ha igaz volna. Váljon, kirekesztőleges elnökségre vágyó lelkész urak, midőn ezt állítják, nemolyformán okoskodnak-e, mint ama görög bölcs, ki Origenes ellenében a sz. háromságot azzal akará megcáfolni, hogy „a három nem lehet egy" ? — Ki tagadja, hogy az ember testből és lélekből áll ? Ki tagadja, hogy az egyház belső és külső ? Hát ez nem logikai ellenmondás? A kettő nem alkot-e egyet? S ha az egyház belső és külső oldalra szakad, oly logikai ellemondás-e, hogy lelkészi s világi elnöke legyen ? Gyűléseink természetesen főleg az egyház külső oldalát képviselik, mert hisz azokon a dogmákról, a tudományról, az igehirdetésről és szentségek osztogatásáról nem szoktunk gyakran tanakodni ; tehát csakugyan kiegyenlíthetetlen logikai ellenmondás volna a kettőselnökség, akkor gyűléseink egyedüli elnöke csakis világi lehetne. Gyűléseink tárgyalási köréhez az alsóbb és felsőbb tanodák, az oktatási és tanítási rendszer is tartoznak, ha tehát az elnökség csak azt illeti, ki a tanodával kirekesztőleg foglalkozik, akkor egyházi gyűléseink elnöke, valahányszor a tanodák kerülnek szőnyegre, csak tanár lehetne. Mert az valóban nem áll, hogy valamennyi evang. lelkész a tanoda és tanítás „minden csínját binját" jobban kitanulmányozta volna, mint sok „világi" ember. De nem fűzöm tovább a dolgot. Ha megmutatják, hogy az ember lelki és testi, az egyház belső és külső oldalának megkülönböztetése logikai absurdum, akkor elhiszem, hogy a kettőselnökség logikai ellenmondás, s akkor arra szavazok, legyen hát valamennyi egyházi gyűléseinknek világi elnöke. Jeszenszki ur alább mondja, hogy ma már nagyon ritka felügyelő, főcurátor az, ki hivatását felfogná, különben másként állanának egyházi és népiskolai ügyeink, stb. s végre ünnepélyesen felhívja az egész atyafiságot, mondjon , mutasson egy példát is, a hol a pap elstilyesztette, vagy csak zátonyra vitte volna valamely egyházi gyülekezetünket. — Az egyházi és iskolai ügyek vagy anyagiak vagy szellemiek, tehát ha egyházunk ügyei roszul állanak, vagy anyagi vagy szellemi tekintetben állanak roszul. Mindkét tekintetben a lelkész viszi hivatalánál, (nem elnökségénél) fogva a főszerepet, még akkor is, ha a gyűléseken