Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-03 / 22. szám

hangok azonban énekeskönyveinkben sok helyen hiányzanak. — A nevezett hangok magasbítása által mind a mellett más különös hangnem nem származik, — egyedül csak egy hang van, melynek percnyi lenyomása által ezen authenticus hangnemekből más hangnemeket lehet alkotni, — és ez a h; —• nevezetesen, ha minden hangsort tetszés szerint gondolunk két octava területben, s azoknak alsó 5-dik hangját felvesszük alaphangnak, és a ht b-vé sülyesztve, alkotunk arra egy nyolcast, akkor születik mindenik authenticusból egy plagal hangnem, mely tulajdonkép csak áttétele a hasonló hangfokozatu diatonnak; és származása jeléül mindenik plagal nevéhez e szó tétetik: hypo, mely annyit tesz : alólr ó 1. 2. A plagalok következők: a) Ajoniaiból — a hypojoniai h. s. ugy lesz, ha annak alsó 5-dik fokára alkalmazunk — a h-t mélyítve — egy hangsort, pl. j o n i a i: c, d, é,^f, g, a, h/^c; hypojoniai: f g á^b c d é f; ittadiaton félhangok á—b és é—f közt állanak ; — tehát e két hangsor ugyanaz, csakhogy az egyik magasabb , a másik mélyebb banghelyzetben. b) A doriáiból — a hypodoriai ugy lesz, ha a doriainak alsó 5-dik fokára alkalmazunk a h-t mélyítve — egy hangsort, — pl. doriai: d, é^f, g, a, h^c, d, 5 4 3 2 1 hypodoriai: g, áw

b c, d, é^f, g; — a diaton félhangok mind a kettőnél ugyanazonegy lépcsőt foglalják el; — tehát e két hangsor is egyenlő, csakhogy az egyik magasb, a másik mélyebb hanghelyzetben. c) A mixolydiaiból — a hypomixolydiai ugy lesz , ha annak az alsó 5-dik fokát alaphangnak teszszük, s a h-t b-vé sülyesztve, alkotunk arra egy hangsort; pl. mi x oly diai: g, á, h^c, d, é^f, g, 5 4 3 2 1 hypomixolydiai: c, d, éw

f, g, á^b, c; — a diaton félhangok mind a két hangsorban ugyanazon egy lépcsőt foglalják el, — tehát e két hangsor ugyanaz, csakhogy az egyik magasb, a másik mélyebb hanghelyzetben. d) Azaeoliaiból — a hypoaeoliaí ugy lesz, ha annak alsó 5-dik fokát vesszük fel alaphangnak, s a h-t mélyítve, — arra teszünk egy hangsort, — pl. a e o 1 i a i: a, li^c, d, é^f, g, a, 5 4 3 2 1 hypoaeoliai: d, é^f, g, á^b, c, d.— A hangsor visszaszállását véve fel, hasonlít a mai „d-mol"-hoz. — A diaton félhangoknak mind a két hangsorban egyenlő fekvésük van, csak a hanghelyzet különböző. — Ily módon lesz a lydiaiból — hypolydiai; a frigiaiból — hypofrigiai hangsor, de ezek is a lydiai és frigiai hangsor alatt felhozott oknál fogva, az egyházi zenészetben nem vétettek fel. Ha már hypojoniai, hypodoriai, hypomixolydiai és hypoaeoliai, nemkülönben a hypofrigiai hangsorokat áttesszük hangjegygyei a vonalrendszerre , csak egy b lesz az elöjegye mindeniknek ; — igy van ez az énekeskönyvekben is, — azon kivétellel, hogy némely kiadásban a b csak közbejövőleg van kitéve, néhol pedig, a hol csak közbejövőleg lett volna arra szükség, elől a kulcs után áll az, igen tökéletlenül az éneklők boszuságára, — igy van pl. az 1835.évi kiadásban az V., VIII., XX., IX., L., LXXXVIII., LXXVIII., LXXX., XCI., XCII. stb. zsolt., — melyek doriaiak lévén, a b kitevését egyátaljában nem kívánják, a honnan közbejövőleg sok helyen fel van az oldva a felemelő jegy által; — továbbá, ugyancsak az említett 1835-ki énekeskönyvben a XIX., XXVII., LVII. zs-ban pedig a b közbejövőleg áll itt ott a melódia folyamán, holott a kulcs után volna helye, — minthogy ezen énekek plagal hangneműek. — Ezen lényeges hibák akkor csúsztak be hihetőleg, mikor a melódiák — nem tudni ki által— a régi alt c-kulcsról, ugyancsak a régi tenor c-kulcsra vétettek. — A tenor-kulcs más helyzetet adott a melódiái törzshangoknak , s ez oknál fogva azok hangnemeiket is megváltoztatták, — igy pl. a mi az 1817-ki, Tóth Ferenc-féle nyomtatásban az alt-kulcs szerint authenticus hangnemű volt, az az ujabbkori kiadásban plagallá változott, — a plagalok pedig authenticussá lettek; — sőt többek — avatatlan lévén az átdolgozó — nem hagyattak meg valódi hanghelyezetükben, hanem az énektanítás súlyosbítására azok természetes fekvésüknél egy, két, három, s négy lépcsővel is magasabb hanghelyzetre tétettek, -— még pedig öntudatlanul ; — s ekkor születtek a közbejövő, s néhol a kulcs után is látható keresztjegyek; — lásd pl. az 1835-ki énekeskönyvben a X., XV., XXX., XXXIII.,XXXIV.,XXXVII., XLVI. stb. zs., — az 1845-ki kiadásban pedig a XXVIII., XLVI., LXI., LXXVII., CXLVI. zs.; — abban a kulcs után és közbejövőleg is, ebben csak közbejövőleg látható a kereszt-változtató ; — az ily átdolgozás nehezité az ujabb időben az énekek alapos tanulását. — Minthogy tehát több énekek dallamai, mind a zsoltáros könyvekben, s ezek nyomán mind az énekhangzatos könyben, valódi, hangnemileg szükségelt eredeti állásokból kimozdíttattak, — lássuk most röviden az egyházi hangnemek hanghelyzetének változtatását, — igy a következőket jobban meg fogjuk érteni. Tudjuk, hogy a mostani hangrendszerben csak két hangmód van, t. i. d u r, és m o 1; — mert a mit most, mint különböző hangnemeket szoktunk megjegyezni, — pl. c, d, é stb. dur, vagy é, f, g stb. mol — tulajdonképen csak áttételei ugyanazon egy hangmódnak. Ha e két hangmódot a chromaticus scalának mértanilag kiszámított rendszerére alkalmazzuk, 24 hangsort nyerünk, de a mely csak tizenkétszeres áttétele az ugyanazon egy dur és mol hangsornak, — az az lényegében, természetében, a 12 dur, és 12 mol hansor, ugyanazon egy eredeti dur és mol hangsorra visszavihető. — Ha már a fent érintett joniai, doriai, mixolydiai, aeoliai, s frigiai — azaz: ezen egymástól egészen különböző jellemű 5 hangsort, ugyancsak a mostan divatozó s már említett chromaticus scala rendszerére tesszük, — akkor 60 hangnemet nyerünk, de a mely épen ugy viszszavihető az 5 authenticus hangnemre, mint a mai 24 scala a két — c-dur és a-mol — főhangsorra. Az authenticus hangsorok, alaphangjokhoz számítva, egy nagy terciával léphetnek fellebb, azontúl plagalokká lesznek; — a plagalok pedig csak négy lépcsővel magasbíttathatnak, azontúl authenticusokká válnak; — a mozdítás, vagy fellebbezés által azonban jellemző nevét — joniai, doriai stb. — vagy hypojoniai, hypodoriai stb. — egyik hangsor se veszti el, hanem állandóul megtartja azt, — igy pl. ha a joniai hangsort egy lépcsővel fellebb tesszük: a hangsor lesz d, é, fisz, g, á, h, cisz, d; — mely nem más, mint a mai „d-dur", — de a mely, az egyházi zene-nyelven szólva, nem egyéb, mint egy nagy secundával magasbra tett joniai, — vagy rövidebben kimondva d-joniai; — vagy ha a doriai hangsort egy lépcsővel magasbítjuk ; lesz a hangsor é, fisz, g, a, h, cisz, d, é; — mely nem más, mint az é doriai hangsor; — de a mely, dacára a hanghelyzet ugyanazonosságának, a mai „é-mol"-tól egészen különbözik, mind a mellett, hogy csaknem ugyanazok az alkotó törzshangok ; — továbbá, ha a hypojoniai hangsort egy lépcsővel fellebbezzük, a hangsor lesz: g, a, h, c, d, é, fisz, g; — vagy a mai „g-dur"; — a melyet egyházi zene-nyelven egy secundával magasbított, hypojoniainak nevezünk; — snoha e hangsor a mixolydiaival csaknem minden tekintetben megegyez — g, a, h, c, d, é, f, g — mégsem tehetjük fel, pl. a mixolydiai zsoltárt az egy secundával magasbított hypojoniaiba, mert annak egyik alkotó hangja f, ennek pedig fisz; — a honnan, mint az énekhangzatos könyvben látható , a CIII. és CXIII. zs. ott egy nagy terciával magasb hypojoniai — á-joniai —• hangnemben vannak átirva,— és a gisz, mely a mai a-durnak alkotó hangja, — hány helyen fel van oldva ? — de ha azok egy secundával magasbított mixolydiai — á-mixolyd. — hangnemben tétettek volna fel,