Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-03 / 22. szám

lági hivatalnokait azért kivánnám fizetéssel ellátni, hogy pontosan teljesíthessék kötelességeiket, hogy közöttök semmi megkülönböztetés ne legyen, s csak azon kivételben nyugodnám meg, ha jobbállásu egyházi hivatalnokaink valamelyike, a teljes kötelezettség és felelö'sség épségbentartása mellett, nagylelkűségből az egyház javára fizetéséről lemondana. Eszerint szükségesnek találom, hogy rendes fizetéssel láttassanak el: a superintendensek, egyházkerületi jegyzők, kerületi pénztárnokok, ugy szinte a főesperesek, esperességi jegyzők s pénztárnokok, egyházi és világi dékánok, nemkülönben az egyházi törvényszékek birái. — Hogy mindenik superintendentiának a maga szükségeinek fedezéséről kell gondoskodnia, magában értetik. De honnan és mi módon kerüljön ki ezen nagy összeg? E kérdésre egyszerű, célhoz vezető s könynyen kivihető tervünk e következő szavakban öszpontosul: ha minden protestánsra, ki az úrvacsorájával élt, tizenöt pengő krajcárt fogunk kivetni és ahhoz az illető supsrintendentionális és senioralis alapítványokból befolyó kamatokat hozzáadjuk, de vagyonosabbaktól nagyobb á 1-doz a tok tételére is s z á m o 1 u n k, 11 g y h i s zszük, szükségeink fedezve lesznek. Bizonyítsuk be ez állításunkat egy kis számítással , alkalmazván ezt a tiszai superintendentiára. Az 1847-dik évi összeírás, és a schematismus szerint a tiszai superintendentiában 163,000 lélek találtatik. Ha az érintett adó alól ezen lélekszámból, az egynegyedrészt, mint nem confirmáltakat levonjuk, 122,250 egyéntől 15 pkrral számítva, évenkint 30,561 pfrtot nyernénk e superintendentia, pénztárába. Ha ehhez hozzáadjuk a kerületi és esperességi alapítványokból bejövő kamatokat, s a consistoriumokon lefolyó perek taksáját, és a mint felebb említők, a buzgó vagyonosabbak által teendő áldozatokat, évenkint bizonyosan rendelkezhetnénk 40,000 pforinttal egyházi s lelki szükségeink fedezésére. Ezen adózás pedig a legalkalmatosabb lenne, mivel tudjuk, hogy a jelen időben a napszámos (még a 14 éves is) legalább 12 pkrt megkeres naponkint, s e szerint könnyen leróhatna lelki üdvössége és szabadsága biztosítására azon csekély summát, kivált ha még azok által, kik híveink ezen legszegényebbjeire befolyással birnak, inkább ezen szent kötelezettség teljesítésére buzdíttatnának, mint a mirigy gyanánt elharapódzott szeszes italok megvásárlására Az adózás e neme ellen pedig a világi hatóságnak sem lenne kifogása, mert a magas vallás- és közoktatásügyi ministerium is, legközelebbi rendeletében kijelenté, hogy az egyházi adó személyes adó lévén, azt minden hitfelekezetbeli, egyházának fizetni mindenkor köteles. A protestáns hívek irányában pedig ezen kulcs annyival is inkább igazságos, mivel egyházában minden protestáns egyforma joggal bírván, illő, hogy egyháza összes szükségeinek fedezéséhez is egyformán járuljon. Egyházi lapjainkban azon adózási javaslat is említtetett, hogy telkek vagy holdak után kellene az egyházi adót kivetni. Azonban ezen javaslat célszerűtlen — s el nem fogadhatónak mutatkozik azért, mert tudjuk, hogy kivált a városokban számosan találtatnak hitsorsosink közül olyanok, még pedig egyházunknak vagyonos és buzgó hívei, kiknek egy talpalatnyi ingatlan vagyonuk sincs, — s ezek e kulcs szerint a fizetés alól legjobb szándékuk és akaratjuk mellett is elmaradnának. Az általam érintett adózási terven kivül, még más kútforrások is lennének egyházi szükségeink fedezésére. Magunk megadóztatása mellett még a magas kormány gyámolító segélyére is bizton számíthatnánk. — Egyházi lapjainkban az is volt említve, hogy mi külsegélyt senkitől el ne fogadjunk. Bocsánat, nem értek egyet e véleménynyel, s hiszem, hogy az csak a pessimisták állítása. Őszintén megvallom, hogy bár minden tekintetben én sem tartozom az optimisták osztályába, de e tárgyra nézve rémképekkel mégsem ijesztetem el magamat. Mint honpolgároknak a magas kormányban bizalmat helyezni kötelességünk, s föl nem tehetjük róla előlegesen, hogy a tőle nyerendő segélyért egyházunk jogaiba beavatkozást kivárnia cséréül. De ezen állításomat a tapasztalás részben már is erősíti. Mert a jelenben is sok olyan város létezik hazánkban, mely a különböző hitfelekezetek egyházait, azon méltányos okból, mivel a hívek különbség nélkül fedezik a házi adót, a városi pénztárból évenkint bizonyos pénzösszeggel segélyezik; •— s nem tudok esetet, hogy azért e városok az egyházba rendelkezési vagy felügyelési jogokat követelni merészek lettek volna. S már ezen jogos gyakorlatból indulván ki, — miután a magas vallás- és közoktatásügyi ministerium, az általa tárgyalás végett leküldött törvényjavaslatban igazságszereteténél fogva, az állami pénztárból a protestáns egyházak segélyezésére bizonyos összegnek évenkénti kiszolgáltatását tervezte, — ez atyáskodó segélyezést miért ne fogadnók el ? *) A magas kormánynak , ezen tárgyra vonatkozó kegyességében én csak azt látom, hogy a magas kormány nyilván oda törekszik, miszerint minden, kivált keresztyén austriai honpolgár, ki polgári kötelességeit híven teljesíti, lelki szabadságának fentartására nézve is kellő segedelmezést nyerjen, és hogy ezen állami segélyezés csak ösztönül szolgáljon arra, miszerint minden protestáns morális téren iparkodjék a jó rendet fentartani, a békét és megelégedést polgártársai között eszközölni. — S hogy minden kétséget eloszlassak, megérintem e helyt, miként lenne gyakorlatilagekegyes kormánysegély alkalmazandó. A magas kormány a protestáns hitfelekezetei közé a segélyösszeget minden év elején az állam kincstárából kifizettetni megrendelvén, az az egyes superintendentiák népessége szerint lenne kiosztandó. A megnyert segélyezési összeg befolyna a kerület pénztárába, honnét egyházi szent célokra évenkint teljesítendő s a general-convent ál*) E kérdésre a felelet többször el volt már mondva e lapok hasábjain. Szerkesztő.