Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-22 / 16. szám

modora akkint alapíttatott meg s most is divatozik, hogy a számosb ének előtt meghívott orgonistáik (kik a szent zenéhez vajmi keveset sejtettek, miután azt nem tanulmányozták soha), a hívek ajkiról lesték el a divatozó s már lényegesen elferdített énekeket, s ezek szerint szerkesztettek maguknak partiturát. Képzelhetni, milyen ferdén énekelnek ottan! — S igy van ez — merem jóslani — parányi, s tekintetbe sem vehető kivétellel, honunk valamennyi protestáns egyházaiban. Persze hogy mindegyik egyház a maga modorát dicséri, s ehez kivánja alkalmaztatni az orgonálást is: de hova vezet ez aztán ? — Először oda, hogy sohasem kaphat az egyház inye szerinti orgonistát vagy kántort, — miután azon száz meg száz eltéréseket a valóságos melódiától egyes embernek lehetetlen betanulnia, mert csak egyetlen egy énekre vonatkozó variánsok is már százakra mennek; — de másodszor oda, hogy az éneklés mindig alább és alább fog sülyedni annyira, hogy azt végtére is meg fog kelleni szüntetni. Authenticus partit urára van szükségünk, mely által következőket nyernénk: 1. Volna megállapított, helyes sinörmérték, mely szerint az illető tanárok a tanítói s papi képezdékben eljárnának az éneklés s orgonálás oktatásánál. 2. Az ilyetén módon kiképzett orgonista, kántor az authenticus pantitura szerint oktatná a gyermekeket az oskolában éneklésre, s a lelkész felügyelhetne, hogy az ugy történjék. 3. Az éneklés minden egyháznál javulna, s elégre csak egy, igazi éneklési modor kapna lábra. 4. Bármely egyház is meg volna elégedve kellőleg kiképzett orgonista-, vagy kántorjával, — miután minden egyháznál csak egy lenne az igazi éneklési modor. 5. Az énekek jelleme s ez által azok hatása megőriztetnék , — mennyiben akkoron dicsérő énekek halotti melódiára és viszont nem énekeltethetnének. 6. Az énekek szövege valahára revisio alá kerülne, mi, igen sok s fontos okoknál fogva, nagyon kívánatos. Hanem íveket lehetne betölteni azon nyeremények elősorolásával, melyekre authenticus partit ura létrejöttének esetében a magyarhoni protestantismus szert tenne. Szénfy Gusztáv. n. Szívesen üdvözöljük Szénfy G. urat ezen gyakorlati és nagyon is szükséges téren. A Prot. E. s I. lap csak akkor felelend meg igazán rendeltetésének, ha az egyházigazgatást illető cikkeken kivül, az egyházépítési tárgyakra is, — és pedig minél alaposabban—.kiterjed és azokkal komolyan foglalkozik. Szénfy G. ur az egyetem által óhajtaná a partiturát kiadatni. Es ez nagyon helyén volna. De miután most az egyetem nem léphet fel, nem marad egyéb hátra, minthogy egyesek vegyük kezünkbe a partitura ügyét. Kérdezzük tehát: készen van-e azon partitura ? Ha igen , tessék azt hozzánk beküldeni, hogy még kéziratban szakavatottak véleményét kikérhessük felőle, — mert azt hisszük, hogy Szénfy G. ur csak örvendeni fog, ha ily munkához minél több jóakaratú vélemény járuland , mely azt célszerűen kiegészíteni s minél tökéletesebbé tenni szándékozik. Ez az első a mit tennünk kell. Aztán következni fog azon kérdés: Hogyan adjuk ki azt ? Mivel pedig épen ezen kérdés dönti el a partitura sorsát s csak azon bizonyosság, hogy napvilágot látand, ösztönözheti Szénfy G. urat is a munka minél tökéletesebb kiállítására: ezennel lekötöm magamat Szénfy G. urnák s Ígérem, hogy a partitura kiadási költségeit előteremteni — ha Isten kedvezend életemnek — kötelességemnek fogom tartani. Nem kétlem , hogy szolgatársaim gyámolítani s velem a végre egyesülni fognak, hogy ily partitura minden gyülekezet birtokába jusson. Hogyan fogjuk jutalmazni Szénfy G. urat, ez privát értekezlet feladása lesz, melyről aztán nyilván is szólhatunk annak idejében. Csak a felől akartam biztosítani, hogy törekvését sokan méltányoljuk, s ha készen le szen a munka, kiadatását áldozatokkal is gyámolítni fogjuk. Székács J. Énekről és magyar nj énekeskönyvről az evang. egyházban. Az ének, a hívek nyilvános, egyetemes, szívet s lelket megrendítő éneke, oly lényeges kelléke az Istentiszteletnek, Istenimádásnak; oly emeltyűje a lehető Isteni tökély és mennyei üdv elérésének, mint az evangyéliom s annak hirdetése. — Ezen két mindenható kézzel, a földi életet kellemesítve, a mennyeibe behatva, dolgozik az evang. egyház az Isten országában, s örömmel látjuk, hogy Isten áldása van munkálatain. — A mi az evangyéliomot illeti, az ügyes hirdetők nélkül nem szűkölködik, miután az ezen pályára készülőktől minden lehető kiképeztetés megkívántatik, s ők csak is mint hitelesen képeseknek elismert egyének avattatnak fel; a másikat illetőleg, valljuk meg, ; mikép egyházunknak eddig legjobb akarat mellett is lehetetlen volt a tanítók kiképeztetéséről, a dolog fontosságához illöleg — gondoskodni s intézkedni, miért az éneklés és orgonálás nálunk igen gyenge lábon áll. — Itt az idő, hogy a jelenlegi válságos időkben egyházunk teljes figyelmét az Istenitisztelet ezen gyengéjére irányozzuk; s különösen az evang. magyar egyház terén — melynek igen szép jövője van — minden kitelhetőt elkövessünk, hogy a magyar ének szövege remek éneklése szabályszerű s igy hatása nagyszerű legyen. Kövessük e tekintetben elődeink példáját, kik egyházunk keletkeztének első éveiben (első énekesköynv 1524 Erfurt) oly eredeti nemzeti énekeket irtak, mik rövid idő alatt a latinokat háttérbe szorították elfelejtették, és az egyház terjedését kimondhaílanul előbbre vitték. Szépek és lélekemelők ezen korbeli énekek annyira , hogy az ujabbi szerkezetűek még csak meg sem közelíthetik. — Azon Istenbeni bizalom, mely Jézusban dicsőliléseig fokoztatott, s a hü tanítványokban utánzókra talált, ezekben szivet s lelket megragadó énekalakban tűnik elé; a fenyegető vészekkel megvini, s rohamaikat megtörni kész ember a bitnek karjaiba veti magát, és vezettetni, vinni hagyja magát általa diadalmasan a diadalt biztosító Istenhez. — Nem cikornyás, üres, mesterkélt karénekek ezek, hanem minden hívő szívnek, érzelmeit, kívánalmait, hallhatatlanságra teremtett léleknek vágyait kifejező, igényeit kielégítő, népénekek ezek, melyekben az egy Istenbeni hit, az emberiség lélekbeni közösség hite; az egy üdvösségnek, mely Jézusban van, óhajtása fejeztetik ki. — Az egész evangéli nagy család érzelmeinek, hitbeli magasztaltságának, s benső életének nyilatkozata az ének dicsőülése az emberiségnek, dicsőítése az utolérhetlen fenséges Istennek, ugy hogy nálunk az egyházi ének tekintélyének alábbszállásával magának az egyháznak is sülyednie kell. — Méltánylandó és helyes követésre méltó tehát azok igyekezete, kik az ének általánosításán fáradoznak, s az éneklést ugy, mint az ének tudását, az egyháziasság s munkás vallásosság életkérdésének tartják, s ennek folytán sürgetik, hogy nagyok, kicsinyek; népek, vezetőik ; tudósok, tudatlanok énekelni tudjanak és szeressenek. — Ilyen lélekemelő , hitet ébresztő nevelő, hősies lemondásra serkentő remek énekekben gazdag az evang. egyház, mig rólok meg nem feledkezik, bizhatik magában, Istenében, jövőjében. Mind ezeknél fogva vezessük vissza az uj nemzedéket a szent bibliához, s tanainak fejtegetőjéhez, az énekhez ; szenteljük teljes figyelmünket evang. magyar egyhazunkban az éneknek és a mai kor igényeinek megfelelő énekeskönyvnek ; s hódolva a haladás elvének, építve a rendületlen alapokon, kövessünk el mindent híveink buzgóságának emelésére, s egyházunk jövőjének megszilárdítására. — Azért is 1. a régen és hiányosan nemzeti nyelvünkre áttett kenetteljes énekeket, különösen a 15. és 16. századból származottakat, igyekezzünk remek fordításban birni, felhasználva közlönyül e célra az egyházi lapokat*), sajátsítsuk el magunknak azon szellemet, melytől áthatva, vezéreltetve, egyházunk a legválságosb rázkodtatások között megállott, s ugy aztán építsünk tovább, álljunk elő *) Szívesen felajánljuk e célra lapunkat. SzerkesBtö.