Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-15 / 15. szám

Az elnökség, fizetés, s a hitbuzgőság megelevenít és ének kérdése körűi nyilatkozó balfogások. (P.J.) A magyar protestáns egyház jelen állása majdnem mindenekben hasonlatos egy betegen fekvő, de gyógyulófélben lenni látszó anya állapotához. Betegsége — mint a földi életben általában történni szokott — félig lelki, félig testi baj ; részint külről jövő hatások, a közelebbi évek mindent megrázkódtató viharai, részint a belső ziláltságnak, a saját házi tűzhelynek föllobbanó lángjai által okoztatott. Gyermekei is — mint egy beteg anya körül szokás — mindinkább kezdenek összecsoportosulni; a kicsinyek, mint a nagyok ; — a kik megfordultak már a világban ép ngy, mint a kik mindig együtt laktak vele az ősi hajlékban, versenyző szorgalommal látszanak szolgálni neki, hogy uj elevenséget öntsenek megerőtlenedett tagjaiba. Elhiszem — miért is ne akarnom én örömmel elhinni, hogy őszintén akarja különbség nélkül mindenki meggyógyulását ; s mint az egyház fiai a földi anyák gyermekeiről annyiban legalább különbözünk, hogy nekünk az egyház halálát a gazdag öröködés reményében nem lehet óhajtanunk. — Ah! de higyjétek el ti is nekem, hogy bár a protestáns egyház mint olyan, azaz annak Isten-eredetü szelleme soha meg nem halhat, nekünk mégis lehet, sőt kell is aggódnunk az ő élete felől; mi ránk s a mi földi társaságunkra nézve meghalhat Ő, szelleme elszállhat közülünk ; helyesebben szólva: mi meghalhatunk az egyházra nézve. — Azt is megengedem, hogy talán alaptalan, túlságos és felesleges ezen én aggodalmam; hogy nincsen e jó anya élet-ereje bennünk annyira megrendülve, nem vagyunk mi oly igen elszakadva tőle és egymásközött: de győződjék meg közülünk mindenki már a felöl is, hogy a veszélytől még most sincs teljesen biztosítva ő, s van legalább némi részben helye az aggodalomnak; — hogy nem abban áll az igazi, a gyökeres gyógyítás , ha elfojtjátok a betegség titkon emésztő magvait, hamu alá rejtitek az egyetnemértés titkon égető parázsát,— ha e célból elhalmozzátok az egyházat mindenfélével, ezerféle, s ugyanannyi kézből jövő orvossággal. Csak egy lehet az orvos, és egyféle az orvosság ; a krisztusi szellem, annak felöltözése, az újjászületés. Sokan beszéltek, sokfélét és kimerítőt az elnökség, s a fizetés kérdéséről. Némelyek azt akarták, hogy legyen egy elnök, még pedig mindig pap. Mások ugy vélekedtek, hogy az elnökség jogától elütött világiak azonnal odahagynák a gyűlési termeket; s hátravonulásukkal oly állapotra jutna az egyház, mint a támaszoktól megfosztott épület. Az tagadhatatlan, s minden elfogulatlan előtt egyszerre világossá lesz, hogy a hátravonulással meg fogna rendülni az egyház egész organismusa; igen meg fogna gyengülni a protestantismusnak bennünk nyilvánuló életereje. — Csakhogy az a kérdés, lehető-e ugy erkölcsileg, mint jogilag akár az egyik, akár a másik elv harcosainak annyira vinni a dolgot, oda feszíteni a húrt, a hol az csakugyan elpattanik? Szabad-e jelen körülmények között ily keserű nyilatkozatokra fakadni, vagy fakasztani másokat ?! Valóban ugy látszik, hogy e kérdés fejtegetésében igen eltérünk a krisztusi szellemtől, s hasonlítunk azon tanítványokhoz, kik arról vetekedének egymás között: „kicsoda volna közöttük elsőbb?" (Máté XVIII. 1. Márk. IX. 34. Lukács IX. 46.) S illik mi ránk is, s kell hogy figyelembe vétessék ama nekik adott felelet: „A ki első akar lenni, mindeneknél utolsóbb legyen, és mindeniteknek szolgája." (Márk. IX. 35.) Krisztus szolgáihoz legkevésbbé illő szerep volna az uralkodás ; nekünk nem földi hatalommal, hanem a szeretet világgyöző hatalmával kell a hivők számát szaporítani s uralkodni a lelkek felett. —Majd olyanul tűnik föl e kérdés fölötti debattirozás, — mintha a gyermekek beteg any-J juk ágyánál annak javainak megosztása felől vitatkoznának. — Meg akarnók-e engedni, hogy ránk alkalmazhassák mások e nem épen hizelgő hasonlatot ? ... . Szóltak mások az egyházi fizetések minél gyorsabban, s bármi módon eszközlendő emeléséről. — Az egyik túlságot, hogy azt a kormány pénztárából várjuk, követte a másik, a hitbuzgóságnak a népnél leendő fölmelegítését, s az erre alapítandó perselybőli fedezést sürgető nézet. — Az első csakhamar több oldalról megcáfoltatott, népszerűtlenné vált; s a nagyobb többség az utolsó mellett nyilatkozott. Legyen ugy, mint a többség józan érzete sugallja. Csakhogy ne kelljen itt ismét egy balfogással találkoznunk. — Az már tény, azt mindenki elismeri, hogy a hitnek, a vallásos buzgalomnak megelevenülésére van szükség az egyházban. — Jól van tehát; megnyugszunk benne. De egyet mégis kérünk, kell hogy kérjünk, praeveniálván, tőletek! Ne akarjátok, hogy e tárgyban mindenek előtt a néphez forduljunk, és pedig épen az egyház legféltőbb kincsének, a hitnek fölkeresésére. Azt hiszem, mindnyájan egyet fogunk érteni a hit alatt, a vallásosságon; t. i. nem pusztán egyik és másik dogmának, ez és amaz, ó- vagy új szövetségi történetnek olyanul tartását; hanem főleg és eminens értelemben, az Istenben való öntudatos életet; „éneinknek, általában véges viszonyainknak az „örök egy "-ben való fölolvadását, a földi érdekektől az Istenneli közösségbe való fölemelkedést. — Ha meghatározásaink eltérnének is tán egymástól: de a mi a dolog érdemét illeti — gondolom, mindnyájan meg fognának egyezni a mondottakban. De mint gondolhatja valaki, — azt kérdem már, — mint gondolhatja valaki, hogy azok, a kiket a földi élet szükségeinek terhe legjobban nyom, kik ugy szólva az anyagisághoz ragadva élnek, s mindig csak a legközelebbi szempillantás, s az élet közvetlen érdekei s tárgyai által határoztatnak, kikben a földi foglalkozások holt egyformaságával legkevésbé férhet össze a szellem és magosabb gondolat szárnyalása, — mint gondolhatja mondom valaki, hogy ezek volnának azok, kikben a hitbuzgóságot í először kellene és lehetne fölébreszteni, kiket először lehetne és kellene nagyobb áldozatok hozására föllelkesíteni?!? Az „egyházi országos domestica" szellemdús irója megmondta a kellő mérsékeltség, de ép oly határozott őszinteség hangján, hogy tehetősbjeinknek is van még az egyház iránt áldozat-tartozása. En csak azt akarom hozzá tenni, hogy a n é p ép ugy ma, mint hajdan, jeleket, s hogy ugy szóljak, csudákat kiván; leginkább azoknak hisz, azoktól lelkesül. —• Azoknak kell azért, kiknek képességök van ily „jeleket," példákat adni — azoknak kell mindenek előtt azon képességek szerint bizonyságot tenni a hitről. —- Mert a ki ellenkező utat akarna követni, ép oly lehetetlenséget kÍ7ánna, mint azon testvérek, kik a kiskorú, s magokkal is jóltehetlen gyermekekre akarnák bízni az édes anya ápolását. — ISKOLAÜGY. Tudósítás a marmaros-szigethi reform, nyilvános gymnásiumról. 1856-ik év november 14-ről kelt „Tudosítvány"-om a szó alatti tanoda kíil- és belügyei állásáról körülményes leirást adott a „Magyar sajtó" című politikai lap hasábjain , s minthogy az valóságban mai napig is ép ugy van s különös változás nem merült fel: feleslegesnek találom azt újból idézgetni. Jelen alkalommal az illető tanoda fenállása, emelése, virágoztatása, nagyérdekü fentartása iránti buzgalom és lelkesedés példányképeit akarom fölmutatni a tisztelt közönség előtt tények és szónyilatkozatokban. 15. sz.