Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-08 / 14. szám

lélekben buzgó, szent hivatásuknak élő munkás lelkészek, kik tisztességes dijazás mellett járnának el meg határozta -tandó vasár- és ünnepnapokon leánygyülekezetekbe tovább folytatni a jól iskolázott nép valláserkölcsi nevelését, hogy igy el ne vesszen az Ur népe tudomány nélkül. Evangyéliomi egyházunk erkölcsi ereje, üdvezitő hatása úgyis a lelkipásztoroknak nem sokaságától, de erkölcsi súlyától, azoknak élö hitétől, a kevés választottak apostoli buzgalmától függ. Minthogy pedig a leányosítással, egy belhivatalnok tartással, még az apró egyházközségek anyagi szükségén mindenütt segítve nem lesz; sok helyen a tanítói fizetést is emelni, pótolni szükség; sőt nagyobb egyházakban is a legtöbb helyen uj segélyforrás f'elbuzgása adhatna csak kellő hitéletet és elevenséget: üdvözlöm az ev. keresztyén világot újra megtéríteni hivatott belső missiót; életbehivandónak hiszem az egyházi domesticát;— s noha már egy izben aljasnak neveztetett egy kartársamtól erőtlen felhívásom, melylyel lelkész társaimat gyámoldánk részére, házankénti segélykérésre hivtam : — ismét mondom : Zörgessünk a hideg érckilincseken, mig a testvéri szeretet ajtaja felnyílik, mig megnyerendjíik a segélyt azoktól, kik az apostol ama parancsát tisztelik : Mindenekkel jól tegyünk, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédivei, Gal. 6, 10., mig megnyerjük a segélyt, azoknak a kicsiny atyafiaknak részükre, kiknek táplálásuk- s ápolásukról, a mi Urunk azt mondá, hogy azt ő vele magával cselekedtük. Mat. 25, 4. Zörgessünk a hivő kebleknek ajtaján, hogy a hétnek minden első napján magánál mindenik tegye el, a mit Istennek ajándékából el akar tenni, hogy ne legyen csak akkor annak kiszedetése (mint sok helyen, fájdalom! alamizsna helyett az egyház szegénytárából szedetni szokott), mikor az átvevők oda mennek. I. Kor. 16, 2. Ti e hon termékeny hantjainak tulajdonosi! mikor megaratjátok a ti földetek nek veteményét, a ti földeteknek szélét ne arassátok le mindenestől fogva, a szegényeknek, jövevényeknek hagyjátok azokat. III. Mózs. 23, 2. Közöttetek — hozzátok legközelebb lévő szegények, hitrokonitok, e saját hónukban vagyontalan jövevények igénylik , esdik segélyeteket: az elhulló gabonafejekböl, a barázdán elmaradó kalászokból kitelik holdanként az a mentő garas vagy dejte, melyre B. M. ur oly figyelemreméltón hivatkozott. Halljátok meg szavainkat, mert nem azt mondjuk, hogy egyebeknek restségére legyen az alamizsnálkodás, tinéktek pedig fogyatkozástokra, hanem hogy a ti bőségtek azoknak fogyatkozásukat felsegélje, hogy légyen köztetek egyenlőség. II.Kor.8,13,14. Kiss Áron. Nem-merengés. II. Az idők hatalma nem is sejtett mélységre taszított, a honnan egy tizedig nem bírtunk felkapaszkodni; ott merengtünk egyházi és vallásos életünk megmentéséről, orvoslatáról , és biztosításáról; most, midőn a mély esésből az Apostoli Fejedelem atyai kegyelme fölemelt, és legkegyelmesebben megengedte, hogy e lapokban találkozhassunk : mondjuk el őszintén mind azokat, melyek egyházi .és vallásos életünknek javára valók, és a mit jónak találandunk, tartsuk meg. Akárhogy tetszik is némely atyafiaknak, de az való igaz, egyházi szervezetünket illetőleg legnehezebb feladataink közétartozik — meghatározni egyházunkban az ugy nevezett papi és világi elemnek állását; ha e feladatot szerencsésen megoldani sikerülend: hiszem, hogy egyházi szervezetünk többi pontjain könnyebb munkával keresztül esünk. Sokan az atyafiak közül azt tartják, hogy az evangyéliomi protestáns egyházban két elem van, u. m. a papi és a világi: én azonban ezt a keresztény hitben megalapítottnak nem találom; hanem ugy tekintem ezt, mint a Judaismusból a keresztény egyházba áthozott reminiscentiát, melyet bizonyos századok áthoztak a kereszténység életébe, E tekintetben vezérel engemet Péter apostolnak azon tanítása, mely szerint, mi mindnyájan „választott nemzetség , királyi papság, szent nép vagyunk, és oly nép, melyet Isten sajátjának tart, a ki minket a setétségből az ő csudálatos világosságára hivott." Ki egyházi viszonyainkban más valami akar lenni, mint evangyéliomi keresztény; ki meg nem elégszik ezen állással, melyet neki egyházunkban az Istenige kimutatott: az evangyéliomi protestáns állását tisztán nem ismeri, nem érti, hanem bizonyos homály borong feiette, melynek nimbusán gyönyörrel csüng szeme és szive — de mely mindég mélyebb tévedésre viszi. A mi lobogónk az evangyéliom; e körül seregeitünk mi össze; és azon magasabb hatalom előtt, mely e lobogót lengeti, térdeinkre omolva leborulunk. Mi az élő hitnek szemeivel nézünk ezen evangyéliomra, a hitnek hatalmával füződünk hozzá, és e hitnek ereje mindnyájunkat lelkesít, összetart, testvérekké és atyafiakká olvaszt össze. E hitegység azonban csak annyiban áll, miszerint e téren megirott evangyéliomon kivül más vezért nem ismerünk: hanem ki hogy tud lelkesülni e hittől, és mint harcol e hit nevében a rontó megrohanások ellen: ez mindenkinek privát dolga, melyről csak az Istennek számol. Igy volt ez már Krisztus idejében is, midőn az egyház még csak 12 egyénből állott. A ki azt állítja, hogy tán Péternek több joga vagy elsőbbsége vala többi hívek, apostolok felett, vagy apostoloknak a többi hívek fölött: az nem tartozhatik a mi seregünkbe, mert eltért azon lobogótól, melyet az egyház és a vallásosság mennyei boltozatján kitűzött az Istennek szent fia. Az evangelikus egyház e szerint oly vallásos és erkölcsi társulat, melyet a Jézus Krisztusbani igaz és tiszta hit egyesít; az egységnek és egyenlőségnek egyháza ez : következőleg ezen egyházban nincs rang-, nem-, születési és bármi másféle categoria, mert itt csak a hivők találkoznak és laknak együtt. Ki egyházunknak tagja akar lenni : mulhatlanul megkívántatik tőle, hogy mindent, mit a gyarlóság, a hiúság, az előítélet, a polgári élet abból, mi e világból való, ragasztott hozzá, azt az egyházi viszonyok küszöbén kivül rakják le, és a küszöbön belül, mint jézusi hívek lépjünk be. Ezen resignatio nélkül, melyet már Krisztus is követelt, az evangyéliomi protestáns keresztyénnek jellegét én képzelni sem tudom magamnak; ennek fényében látom én ragyogni a mi magyar őseinket is; azért is én az evangyéliom világánál nem láthatok, mert nem is találhatok „Urakat," kiket sajógömöri tiszttársam Jézus egyházába fölállított, és mint „u r ak at" védelmez — ki ellen? én meg nem mondhatom, mert ismételve mondom, én is csak Jézust ismerem urnák, kit Pál apostol tanít. Nem; én a világi (de hoc mundo) elemmel nem akarom összekeverni szent egyházunkat, nem hasonlítom e világból való országhoz, mely kasztákból áll; mert a reformaíio is kizárta az egyházból a kasztát. Az evang. egyház, szorosabb értelemben véve,—a megtérésnek intézete, mely a lelki sötétség és az erkölcsi romlottság hatalma alól naponként fölszabaditgat, tökélyre emel, a hit által az Istenhez terelget, kitől mindnyájan töredelmes szívvel irgalmat, kegyelmet és bűnbocsánatot kérünk, és üdvösséget a Krisztus által remélünk. Es ez azon magasztos vallásos és erkölcsi cél, melynek elérése végett az Istennek Fia alapította az egyházat; a belső ember az, kivel az egyház foglalkozik, és kit ujjá igyekszik szülni, mert Krisztus mondta „Ha valaki ujonan nem születendik, nem láthatja az Istennek országát?" És én nem hiszem, hogy hittársaink között valamelyik ily egyházi téren akár a hitsorsosok, akár saját vallásos hivatása irányában több akarna lenni, mint keresztény , ki Jézus nevében meghajtja térdeit az Atya Isten előtt, s imádja azt lélekben és igazságban. — Ki világi, polgári viszonyait, állását, tekintélyét, méltóságát, nagyravágyását stb. még az Isten oltára előtt is érvényre akarná emelni, és azokat fitogtatva, az egyházban elsőséget igényelne magának: az hasonló volna azon farizeushoz, ki-14. sz.