Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-11 / 10. szám

lute, de annyiban mégis ellene nyilatkoztak, hogy azt, a gyillés tárgyai figyelembevételével, lelkészek és világiak közt megosztani szeretnék, s egy ugyanazon gyűlésnek nem két személyben egy főt, hanem a tanácskozás fogalmával összhangzólag egy elnököt óhajtanának: a legkárhozatosb irányban, a szakadás és meghasonlás szítására működvén, nem jóakaró barátai a prot. egyháznak. — Lépjünk le tehát, gondolám magamban , a küzdtérről, maradjon a kettőselnöklet, a béke s egyetértés föladása, s föláldozásán, nem kell, soha nem kell az egyeselnöklet. Azonban e merengésből kiábrándulnom, nem sok idő Kívántatott. — Mert ha azt véljük, hogy a reményit zsinaton, hol alkalmasint nemcsak a kérdéses elnöklet felett fog szavazás dönteni, a kisebbségben maradt, habár tekintélyes töredék, az elégületlenség lobogója alá szegődik, hogy az egyház békés tagjai közt, a szakadást, a meghasonlást szítsa: akkor ne sürgessünk zsinatot; valljuk be nyiltan kiskorúságunkat; s adjuk át törvényalkotási jogunkat a tekintély-, vagy a megrögzött előítéletes véleménynek. — Az autonomia első ABC-je , hogy itt a többség szavazata dönt, s hogy annas akaratának hódolni erkölcsi kötelesség ; és annyival inkább, mert hol a törvény korlátai közt, a szabad vitatkozásnak nyilt tere van, mint az autonómiában , nem példanélküli ugyan, hogy a helyes alapból kiinduló nézetek felett, sokszor a mellékes érdekszülte vélemény emelkedik érvényre; de viszont az sem példanélküli, hogy a mely eszme ma, vagyhogy alkalmazva szóljak, a közelebb tartandó zsinaton, megbukik: a jövő titka, ha váljon az azutáni zsinaton nem fog-e a többség akarata által törvénynyé szentesíttetni. Dies diem docet. Miért tehát lelépni — gondolám ismét magamban — a tárgy, a kérdéses elnöklet, komoly és higgadt megvitatása előtt a küzdtérről? hisz még most nem a szavazás, de az eszmecsere, a kölcsönös capacitatio ideje van; majd a mondottak, s mondandókból fognak magoknak a reményit zsinat tagjai resuméknt szerezni s szavazni; s a többség akarata előtt, az egyetemes egyház, igy a kisebbségben maradt párttöredék is, tisztelettel meghajolni erkölcsi kötelességének ismerendi. —• Csak az a kérésem: ne intimidáljuk magunkat előre rémképekkel; ne üssük az éretlen kiskorúság bélyegét, az elnöki vagy bármi fontos tárgyban, majdan kisebbségben maradandott párttöredékre; ne hitessük el magunkkal, hogy a prot. egyház kormányzási üdve, non plus ultrája, kizárólag a kettőselnökletben liatároztatik; ne véljük, hogy az elnöki kérdés bármi módosítására azonnal megkondul a prot. egyházban a szakadás, a m e g h as o n 1 á s harangja, — vagy hogy a juhok, kivált ha a pásztort, nyáját, s az aklot igazán szerették, tüstént átugranának a szomszéd akolba, hol az elnöki kérdés felett, különben sem fognának szóvitázni soha. — Vitassuk meg tehát minden oldalról, a mindenütt Eris almájaként mutatkozó elnöki kérdést; adjunk — mintt. Székács ur indítványozza — formulázott javaslatokat. — Bizony sok időt megnyertünk, ha avagy csak az elnöki kérdés iránt, a zsinatig tisztára vergődhetünk , — mit a kölcsönös eszmecsere okvetlen eszközölni fog. Valóban el kell ismernünk, hogy különösen vagyunk mi, a mi kettőselnökletünkkel. — Csaknem mindnyájan elismerjük , —• főleg kisebb körökben, — hogy a mostani alakú kettőselnöklet, contradictio in adjecto; logicai anomalia, a felelősség valódi paródiája: im az egyházkerületek, a kettőselnökletet, ezt az amabilis confusiót, a nélkül hogy avagy csak a két elnök hatáskörét —• nem ugyan a budai zsinat szellemében, — mert ez kigúnyolása az egyháziaknak , — hanem az észszerű méltányosság elve szerint, körvonalozták volna, pártolják, s megtartandónak véleményezik.— Es miért? Azt az ember bizonyosan nem tudhatja. Általánosan kedvelt institutiónak a mostani kettöselnökletet, ha magunkat ámítani nem akarjuk, bizony nem mondhatjuk. És az egyházkerületek, kivétel nélkül mégis mellette nyilatkoztak, — ismételve kérdhetjük — miért? — Szerintem ezen eljárásnak vannak k é pz e 11, de lehetnek t án valódi hanem titokban rejtegetett okai is, melyeket már csak azért is napfényre kell hozni, mert a protestantismus egyik magasztos jellemvonása, a nyilt őszinteség. A képzelt okok közé tartozónak vélem a kettőselnöklet ezen legnyomatékosbnak hitt véd vét, „mert az legnagyobb biztosíték az iránt, hogy a prot, egyházban sem a Hierarchia, sem a K y r i á r c h i a, az egyház belélete fejlődését gátolható túlsúlyra, uralomra ne emelkedjék. — De kérdem, vájjon lehetne-e e nézetet, hanem ha költött, vagy hamis erősségek, mint mondani szokás r á f o g á s o k k a 1 támogatni, indokolni ? — Mondtam és mondani fogom örökké, hogy m:

g a prot. egyháznak jelen presbyteri kormányrendszere meg lesz , — óhajtandó pedig , hogy mind végig megmaradjon, — addig a protestáns Hierarchia oly agyrém — chimera —, melynek a tapasztalati világban nincs alakja, nincs értelme. — A világi elem bizonyosan mindég fog erő, s képességgel birni, a prot. egyházban netán mutakozni merészlő hierarchicus törekvések ellensúlyozása, meghiúsítására, mint birt a sinai időszakban. — Az egyházi elem viszont soha nem lehet az evangyéliom alapelvei s tanai iránt annyira hűtlen, s feledékeny, hogy a prot. egyházban a Kyriárchiát saját hivatása, s hatása megdöntött omladékain, túlsúlyra vergődni engedje. — És mi mégis, — fájdalom, de ugy van! — egymás irányában bizalmatlanok, féltékenyek vagyunk, — s innét az alaptalan gyanúsítás. — Itt az alföldön, egy általam is igen tisztelt egyéniség s tekintély, az elnökletre vonatkozó mult évi cikkeimre véleményét e nyilatkozatban fejezte ki: nem hittem volna, hogy H. A. is hierárchiát akar a prot. egyházban. Elmosolyodtam a nyilatkozat vételekor, gondolván, hogy az igen tisztelt egyéniség vagy soha nem olvasta, vagy előítélettel saturálva olvashatta cikkeimet. Uraim ! ne gyanúsítsuk egymást; ne nézzünk egymásra ártani kivánó farkas szemekkel; inkább öltözzük fel egymás irányában a keresztyéni szeretet, az őszinte bizalom öltönyét: azonnal megértjük egymást, s könnyű feladattá változik a legnagyobb kérdés megoldása is. Ezen, a szerintem képzelt okon, a hierárchia, s kyriárchiátóli alaptalan félelmen kivül, azt mondám, hogy a kettőselnöklet egyházkerületek általi pártolásának lehetnek tán valódi, hanem titokban rejtegetett okai is.— Miért most, gondolják tán némelyek, a kettőselnöklet igen kényes kérdése felett vitázni ? Darázsfészek az, mely mérges fulánkok osztogatásával torolná meg, az ö nyugalmas helyzetét érinteni merészlőket; féltékeny ingerültséggel töltené meg az egyház békés tagjait, kik mint ellenséges tábor jelennének meg a reményit zsinaton. Illetetlen kell tehát azt hagyni a körültekinteni szerető észszeriiségnek, nehogy , az e kérdés körül aratandott diadal, más az egyház beléletére nézve fontosb kérdések bukását vonja maga után, a közérdek mondhatlan kárára. *) — Hisz a zsinat végzései, különben is csak akkor lesznek teljes érvényűek, ha a legfensőbb jóváhagyást kinyerendik ; már pedig azt, hogy afelelősséget mindenütt oly szigorú következéssel alkalmazni szerető magos kormány , a kettőselnökletet, kivált rendezetlen alakjában, mely a végelemzésben mégis gúnyja a fe 1 e 1 ő s s é g n e k, helybenhagyja, s megerősítését a királyi felségnek ajánlja, képzelni sem lehet.—• Én távolról sem tartozom a tán igy okoskodók sorai köaé. — Mert szeretek azon édes hitben lenni, hogy a m. kormány , a prot. egyetemes egyház általános óhajtása alkotta törvény szentesítését, és pedig a formulázott szövegben, egész kész séggel fogja eszközlésbe venni, s megszentesíttetni. Azonban mind e remény, sőt hitem mellett is, el kell ismernem, s ismernünk, mikép az említett, hogy ugy *) A mint a fentebbi cikkekből látható , e kettőnél döntőbb indok vezette a kerületek gyűléseit. Én a gondviselés különös kegyelmét látom abban, hogy a többség sokszor homályos sejtelemből igazabb uton jár, mint a bölcs előlvilágítók lámpájukkal. _ Szerkesztő.