Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-11 / 10. szám

Eisö évfolyam 10. szám. Pest, Március 11-én 1858. PROTESTÁNS SZERKESZTŐ ES KIADÓ HIVATAL: Lövészutca 10. szám 1. emelet. ELŐFIZETÉSI Dl J: Helyben, házhozliordással félévre 3 fr. 15, egész évre 6 fr. 36 kr. Vidéken, postán szétküldéssel félévre 3 fr. 30, egész évre 7 fr. p. p. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. IIIRDETESER DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 3 pengő kr., egyszeriért 4 kr. sorja. Bélyegdíj külön 15 p. kr. A Meglehet nem jól fogom fel az inspectoratus eszméjét, *) és ez nem csoda, mert gyermekségem óta katonáskodván, csak mostani hátravonult életem vezérelt arra, hogy mindenkor nagy tiszteletben tartott vallásom hazai institutioit közelebbről vizsgáljam. En azt tudom, őseink az inspectorokat oly világi egyének közöl választották, kik hatalmuk, polgári állásuk, vagyonosságuk vagy lovagiasságuk által az evangyelmi közügynek, és különösen az illető községnek tetemes segítséget nyújthattak, és buzgó vallásosságuknál fogva erre készek valának. Az ily inspectorok nem sáfárjai, de védő paizsai, hatalmas oszlopai voltak a protestantismusnak; nélkülük — a legnagyobb lelkesedés mellett — sem haladhattak volna annyira a reformatio terjesztői, a mennyire Isten segedelmével mai napig fejlődött a protestantismus. Jóllehet az ujabb korban hazánkban a prot. uriosztály nem áldozott annyit közvetlenül egyházi ügyekre, mint régenten,— minek okát abban keresem, kogy az 1848-dik évet megelőző két évtized a capacitásokat a politicai küzdtérre hivta; de ott is bebizonyítják azon időszakban alkotott törvények, hogy vallásosságuk nem fogyott ki, s hittársaikat, egyházukat el nem felejtették. Most midőn a nyilvános élet nem veszi többé annyira igénybe a tehetségeket, most itt az idő, mikor a lelkészek figyelmeztessék azokat egyházunk szükségeire, a keletkezett mozgalomra; és látjuk és látni fogjuk, hogy nem fogyott még ki a magyar emberből az áldozati készség mindenre, mi nagy és nemes. így fogván fel az inspectoratus eszméjét, ezzel ki is mondottam, mily körökben kell az inspectorokat keresni; már most kérdem: A csabai instructioval ki vállalja el az inspectoratust ? Jól teszi-e igen tisztelt Szeberényi Gusztáv lelkész úr oly gúnyolódó modorban irni az inspectorokról, a mint azt jan. 25-kén irt levelében teszi? — Bocsásson meg, — én e levélben hierarchicus vágyakat sejdítek, és nem *) Hanem az útbaigazítást örömmel fogadom. ! hiszem, hogy találkozzék inspector, a ki a csabai J lelkész, vagy presbyterium ispánja akarna lenni. En azt kivánom, hogy nem csak „lehessen", de „kellessék" is inspectort választani. . Az igen tisztelt cikkiró nézete az inspectoratus keletkezéséről, a mint tudjuk, történelmileg is tökéletesen igaz. A magyarországi protestáns egyház keletkezésének első korszakában a világiak mind védurak szerepeltek, — hatalmas urak védszárnyai alatt tartattak az első egyházi gyűlések. Hogy e védurak a tanácskozásokba he nem folytak, befolyni nem akartak , a dolog természetében feküdt. — A világi ío| urak, kik az uj tant felölelték, de azelőtt egyházi ügyekkel nem foglalkoztak, oly keveset értettek az egyházigazgatáshoz, hogy— különben is főképen dogmák körül forogván az ügykérdés, eszükbe sem juthatott abba beleszólani. Idők folytával azonban az egyházközségi élet érlelt oly világi férfiakat, hogy midőn az 1687-ki országgyűlés után a protestáns hívek saját hazájukban száműzöttek sorsára jutván, szükségesnek látták az egyházat mindenütt hatalmas földesurak védszárnyai alá helyezni, a világi rész határozott befolyást kezdett gyakorolni és az egyház mind bel-, mind külérdekeinek óvására különösen az ágostaiaknál, a lelkészen kivül, világi tagok is választattak. Midőn 1773-ban Beleznay Miklós közbenjárására a nyolc superintendentia ügyeit rendezés alá vétettek, a consistoriumok mind a két felekezetnél elnökön kivül négy-négy superintendens és ugyanannyi gondnok és kerületi felügyelőből állott. Nem lévén célunk ezen institutiónak részletes történetét irni; csak annyit mondunk általában: Ne szakítsunk a múlttal s ennek intézményeivel vaktában , hanem tartsunk meg, a mi megtartható és kudjunk meg a jelennel és ennek parancsoló ményeivel a történet intése szerint, mert ha a jöfetj^^^ végkép elszakítjuk gyökerétől, az saját felerőítete^ ! terhe alatt összedől. A mi történelmi alapon nyug-"""""2

0

^ szik, ha nem absolute rosz, ne bolygassuk, és ne tá-