Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-01 / 1. szám

fejleszszék és fejtsék ki, hogy aztán az iskolai oktatás utján, ' — folytatva még ott is mint egyik főbb feladatot, a munkás- j ság felébresztését, fejtését és megszilárdítását, könnyen lekes- ' sen felébreszteni az igazi és azután szunynyadni nem tudó tudvágyat. — Ezeknél fogva egyházunk fontos érdeke kivánja, hogy mind a tanítók, mind a lelkipásztorok avassák be magokat a köznép házi életébe, és ott egyéb jó intézkedések mellett hassanak a szülékre: miként neveljék ezek kisdedeiket amaz elv szerint, egészen az iskolába lépésig. De ezen gyakorlati ut mellett hatni kell egyházunknak népszerű munkák által is a népre, melyekben példaképekben legyen ábrázolva a kisded szoktatása, tevékenységi hajlamainak munkássággá, munkásságának tudvágygyá fejtése. Ha helyesen szoktatott gyermekek lépnek át a szüleiházból az iskolába: bizonyosak lehetünk benne, hogy iskoláink alapjokban jókká válnak. — Igen de iskoláinkban kik fogják aztán a nevelés gyeplőit kezökbe venni? Talán a mostani tanítók? Hiszen ezeknek nagy részéről azon rosz hir terjedt el, hogy nem birnak elegendő képességgel! — Megengedem, sőt tudom is, hogy nagy részben igy van. De akarjuk csak mi: az egyház, és a lelkipásztorok, hogy ezen körülményeink alakuljanak át a kivánt célra, mindjárt másképen leszen minden e tekintetben is. Minden attól függ mennyire kivánjuk mi állapotunk megváltozását, —• mennyi erélyt fejtünk ki közös akarattal s egyenkint e változtatásra és hogy ezen erélyiink mennyi intensitas és kitartással bir! Legyenek mindezek érzésünk, meggyőződésünk i°*azi akaratából, akkor lesznek iskoláink is. Es ha minden erőfeszítés mellett is valamely tanítóban nem volnánk képesek e nemes ösztönt, a tökélesedés ösztönét, s iskoláink javát szive és lelke szükségévé tenni: az ilyen nem érdemlené egyházunk pártfogását, ezt mint rosz sáfárt ki kellene hajtanunk az egvháznak veteményes kertjéből. Másfelül ha mi nem birnók a jóakaratú tanítókat jó tanácscsal buzdítni, oktatással támogatni, ha nem tudnánk az ügy nemesítésében elég erősek és kitartók lenni, akkor nem lennénk egyházunk liiv tagjai, nem lennénk érdemesek az igazi protestáns nevezetre. De ki merné kétségbe vonni, hogy mi megszüntünk dicöő apáink nyomdokait tisztelni és követni? Elődeink fényesebben tanúsították vallásunk és egyházunk iránti forró szeretetüket, mintsem mi őket hamvaikban is ne tiszteinők; fényes tetteik sokkal nemesebb érzéseket hagytak nekünk maradékaiknak szivében, mintsem mi dicső tetteik nem követése miatt hanyagság vádját hagynók utánunk a maradéknak! — Félre azért e kétségnek még csak sziliével is —• mi értjük a mi apáinkat, értjük egymást, és mi közös erővel akarunk tenni népünk és egyházunk érdekében — és nem szününk meg cselekvésünkben mindaddig, mig munkánknak kellő sikere nem lesz, mig meg nem érjük, hogy egyházunk növel -kedő hivei alant ugy mint fenn értelmesek-, vallásosok- és jó erkölcsüekké nem lesznek. Fogjuk fel azért még a köznép gyermekeit is tevékenységi hajlamaiknál, szoktattassuk már a szülék által munkásságra, majd átvévén tanítóink a szülei szerep ezen folytatását, ébreszszenek ezen uton lelkökben tudvágyat, édesgetve vezetgessék a' tudni kívánásban előre, s a szerzett tudatok által fejtegessék lelki tehetségeiket, vezéreljék öngondolko d á s v a. A munkaszeretet és szerzett ismeretek nyomán tegyük képesekké őket arra, hogy existentiájokról önállólag bírjanak gondoskodni, hogy a szivökbe csepegtetett vallásosság és erkölcsiség utján alapítsanak köreikben boldog háziéletet és mindezek együvé hatásával derítsenek fényt és boldogságot az egyházra és a hazára, melyben élnek. Ha ohajtásom szerint mind a családi életben növeikedő, mind az iskolába lépő gyermekeket emlegetett hajlamaik felfogásánál fogva vezetgettük, azon útnak, melyen az iskolában később haladni fognak, helyes folytatásául kell szolgálni a j gyermekek nevelésének; és iskoláinkat is a fennebb kifejtett elvek nyomán kell rendeznünk. A tevékénység és munkásság i helyes kifejtésére iskoláinkhoz játék- és munkatérnek, ; kertnek kell kötve lenni, hogy ezen eszközök felhasználha- i tása által a felébresztett munkásági hajlamot folytonosan ébren tarthassuk, és hogy ennek fejtésére ujabb ujabb fogásokhoz nyúlni módunkban legyen. Egyszersmind ezen eszközeink által a tudvágyat is folyvást ingerelhetjük y a szellemi tevékenységet a keletkező s mintegy önkénytelenül fel fel elevenülő tárgyakkal állandóan foglalkoztathatjuk. A munkássági hajlamot még a tantárgyakkal való foglalkozás közben is táplálnunk kell, és el kell követnünk mindent, arra, hogy magok a tantárgyak a foglalkodás és a munka tárgyai legyenek. Azokká lesznek pedig mihelyt szemléltetjük tanitmányainkat, azaz, ha a tanítás alá eső tárgyakat a növendék szeme elébe teszszük, megvizsgálás végett kezükbe adjuk. Hogy ezt elérhessük, szükséges a közéletben s tanításközben előforduló minden tárgyat, az iskolába összegyűjteni — s tanítás közben ezeket munka és gondolkodás tárgyává tevén, a rajtok szerezhető ismereteket a gyermekek értelmébe belopni, emlékezetükben megerősíteni. Ezen utakon fog az eredeti természeti hajlamból; a tevékenységből, m u n k á s s á g, munkálkodás közben igazi tudvágy és ennek nyomán a valódi tudás kifejleni. Tanitásunkbeli ezen munkánk aztán ne csak kezdetben legyen ilyen, munkálkodásunk egész folyamán kövessük ezen utat; meglátjuk, hogy midőn tanítani szándékoztunk, főleg szoktattuk a gyermeket öntevésre, öngondolko dásra és ismereteit nemcsak valódiakká tettük, hanem megbecsülhetetlen eszközökkel ruháztuk fel arra is, hogy azonnal de főleg idővel saját esze utján tud minden tetteiben boldogulni. Gönczi Pál (Vége következik.^ Népnevelés vallásos tekintetben. r. Népnevelés, — népiskola, — tailyoniólag vallásos és egyházi tárgy. Van-e kellemesebb, — van-e szentebb viszony az életben, mint a szülök és gyermekek közötti? Üdvözölhetnéd-e születése napján a jó szülőt szívhúrjának édesebben illetésével, mint ha gyermekein lehető örömét, vagy talán fájdalmát, és azok iránti kedves kötelességeit emlegeted előtte ? — Egyházi és iskolai közlönyünk, — vallásos életünk ezen emeltyűje születési ünnepét mi által üdvözölhetném méltóbban és célszerűbben, mint ha a jó anya az egyháznak színe előtt, kedves gyermekének a népnevelésnek, a népiskoláknak mibenlétét, — ezek miben léte felett örömre-e avagy fajdalomra hivatását az édes anyának, —- s ezen hivatással együtt járó kötelességeit röviden lerajzolandom. Fogadja tehát a tisztelt szerkesztőség, mint protestáns egyházunkhoz —- annak életemeltyüje — az egyházi s iskolai közlöny születése ünnepén intézett üdvözletemet, —• a népnevelésről mint vallásos és egyházi tárgyról, tisztelettel ajánlott, — bármily csekély, de talán nem épen kor- és célszerűtlen cikkeimet. A kegyes olvasó közönséghez is van előlegesen egy tiszteletteljes kérésem. Bocsásson meg nekem, s ne vegye maga irányában tiszteletlenségnek tőlem, egy régi tanárságomból természetesen származott hibámat, — melyet bár kerülni igyekszem jelen iratomban, de bevallani azért látom jónak, mert alig ha fogom egészen kikerülhetni. Ez az iskolában nagyon is helyén, —• de a nagy közönséghez intézett lapi cikkben nagyon is nem helyén levő doctrináskodás; mit ha csúfolódni akarna valaki, —• néha talán leckézésnek is nevezhetne.— Ez csak formahiány; — pótolja ki a jóakarat. — Menjünk a dologra. Népnevelés annyi mint embernevelés, vagy az ember kiképzése arra, hogy rendeltetését megközelíthesse, s igy lehető boldogságra juthasson; — mert a nép nevezet felölel minden embert, mint társaság tagját, akármely helyet foglaljon abban el.