Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-08-20 / 41. szám

ség öröklétű törvényeinek hirdetése, szívbe bényómása és gyümölcsöztetése. Mi nélkül az elemi tanító lehet ügyes iskolamester, de soha nem lesz embernevelő. — A' közoktatás eszméje miatt, nem lehet, nem szabad a' nevelés szent ügyét veszélysztetni. Ha vallásfelekezetiséget nem akartak az iskolákba behozni, miért nem dolgoztattak ki egy a' keresztyénség közös és tiszta kűtforrásából, a' szent írásból meritendett egyszerű hit- és erkölcstant? Hittant is, mert ez alapja az erkölcstannak, de a' melly csupán és egyedül az egy igaz isten és a' kit az elbocsötott, a' Jézus Krisztus isméretére velásröviden zezetett vólna; a' többi az illető lelkészek feladata leendett. Amaz eljárás által tanítattak volna a' vallásra nézve is keresztyén testvéri kezet nyújtani egymásnak az illető növendékek; mi a' külön hitfelekezetüek közti választófalak lebontásánál első köemelés lett volna: holott a' törvényjavaslat és választmányi jelentés, ha bár akaratlanul is , a' nevelést veszélyezteti. „De hisz a' vallás leend ezután is eszköze, söt alapja a' nép erkölcsös nevelésének, azon egy különbséggel, hogy 12 — „hogy vallásos oktatást a' növendékek ezentúl egyenesen és közvetlenül vallásuk lelkészeitől veendik !u

Igen! és épen ez az, miért én ismételve mondom, hogy iskoláink czéljoknak, mi főleg népnevelés , meg nem felelendnek; ha pedig a' lelkészek kötelességeül fog tétetni szinte iskolatanítókul hivataloskodniok, ha csak ezen egy tárgyra nézve is, ez által olly teher tétetik azok vállaira, mellynek elviselésére tökéletesen elégletenek. Ezek idejöknck nem urai, igénybe vétetvén bár mikor, és anynyiszormenyiszer; egy héten kerésztül nem ritkán, kivált téli holnapokban, az ezer lelkes egyházakbaniak is, négyszer, ötször papolnak; hivataloskodásuk örökkévaló készülést, tanulást feltételez, mi nélkül fecsegők igen, de hit és erkölcsmeggyőződés teljes hirdetői nem leendenek; az egyik hivataloskodásban lelki és testileg elfáradtak. a' másodiknak középszerüleg sem felelendnek meg; minek elkerülhetlen következése leend, hogy gyermekoktatás miatt, a' korosbbak sokkal szükségesebb nevelése, vezetése, oktatása, részint a' magát elhanyaglandó, részint testileg sem győzendő lelkész által, a1

vallásosság és erkölcsiség kipótolhatlan kárával elmulasztatandík. Mondtam, hogy a' korosbbak nevelése sokkal szükségesebb; mert hiszen a' 10—12 esztendős gyermek — 4 — még azt sem tudja, mint lehet vétkezni: a'csábító ördög csak később közelit az emberhez, hogy kisértgesse öt egész hosszú életén kerestük — Miért is mi évangyélmi papok akkor kezdők oktatni, nevelni híveinket, a' mikor buzdító és zabolázó, intő és serkentő, vezető és támogató barátra, vezetőre^ támogatóra, jó angyalra leginkább szorulának, kezdők, el nem hanyagolván az iskolára is befolyással lenni, sziveink nevelését confirmatiojuk előtt, 12 esztendős korukban, folytatók tisztünket a' böjti mindennapi, és nyári minden vasárnap-délutánonkénti catechisatiók által, még ifjaink meg nem házasodtak, hajadonaink férjhez nem mentek, ügyekvénk megfelelni elhivatásunknak a' jegyesek kihirdetésének hetei alatt, — bevégezök feladatunkat nem elébb, hanem haldoklott testvérünk, igazán hívünk, a' szó legszebb, legfenségesebb értelmében, végső órájában. 'S innen történt, hogy mikor még iskolák nem mindenütt léteztek, évangyélmi híveink rend-és békés, isten- és emberszerető polgárok, engedelmes 5

hasznos alattvalók voltak, 's büszkén mondjuk, ollyanok ma is Isztebnától Antalfalváig, daczára az itteni fenyegeséssel párpsult lázításoknak, a' felső vidékiek három rajoskodó ember vétke miatt általánossá lett gyanúsításoknak ! — Jelenleg nincs nagyobb puszta, annál kevésbébár milly kis falu, hol iskolánk nem volna; 's mi az államtól leginkább egyet váránk, kérénk, azt, hogy a' hanyag szülék büntető törvénynyel kényszerítessenek gyermekeik oskoláztatására köszönettel veendők, mi ezen felül is jó fog történni: de a" vallásnak kiküszöbölését az iskolákból, a' nevelés intézeteiből mi nem várók, a' szülök meg nem köszönik. Lapjának ugyanazon számában édes Albert minden lelkész és tanítónak mint ..hivatallal egyenlőnek*1

" egyenlő fizetést is indítványoz. Ez indítványt én már többször is olvastam önnek lapjában, alapját azonban, okát, igazságosságát máig sem látom ált. Ha mondatnék : minden oktató- és tanítóknak, mint hivatallal egyenlőknek, egyenlő fizetés is adassék, semmit nem szólanék, mert bizonyosan eleget fognának itt is ellenvetni, és méltán, az illető oktató urak; de váljon millyen egyenlőség van, és miben egy iskolamester és lelkész közt ? Tekintve mind kettőnek hivatalrai készülését, amaz syntaxis, rhetoricából véteték, ez rendesen bevégzé stadiumait 's minden rigorosumokon átesvén, diplomaticussá lön; amaz 17, 18. esztendős korában kezde hívataloskodni, a' lelkész ugyanannyi, söt több évig oskolába járt; amaz gyermektanító., és okoskodjatok akár mennyit, sem több sem kevesebb, nem néptanító, annál kevésbbé népnevelő, habár örökké annak irandjátok is — lásd az e' folyó évi jul. 23-ki bányai kerületi gyűlés jegyzökönyvének kivonatát 's ebben K. iskolamester czímét — pap a' szinte tanító és nevelő, még pedig egész egyházának 's így, a' szó legszorosb értelmében , a' népnek tanítója és nevelője, de egyszersmind lelkész is, lelki pásztora, lelki vezére, lelki atyja híveinek. — Uram! hol itt az egyenlőség? Kapjanak az iskolamesterek akár mennyi fizetést, én lelkemből örülni fogok javult sorsukon: de hogy a' papokkal egyenlők legye-