Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1848-07-20 / 32. szám
EifHáZI ÉS ISKOLAI LAP. 32. szam. Hetedik évi folyamat. Julius 20. 1848. A' fóldmivelés, ipar és kereskédési ministertől. Egyházi fönökökhez. Az oláh fejedelemségben uralkodó járványos cholera mibenlétének megvizsgálása végett általam kiküldött orvosok visszatérvén, jelentésűkből kitűnik, hogy e' járvány most szelídebbnek , és kevésbbé veszélyesnek mutatkozik az 1831-ben dühöngött choleránál, mivel azonban ugyan ezen orvosi jelentésekből az is kiviláglik, hogy a' betegség hazánk felé veszi irányát , söt annak némi előjelei már a' határszéleken is mutatkozván. szükségesnek látom felkérni, hogy a' megyében levő helységek lelkészeit oda utasítani méltóztassék, miszerint a' cholerának közelgetésekor a' népet ugy az egyházi szószékből, mint a* társalgás utján az ide mellékelt orvosi utasítást elvei szerint az e' járvány ideje alatt követendő czélszerü életmód, ugy a' betegek ápolása 's az azokkali bánásmód iránt is felvilágosítani, a' netalán tá'madható előítéleteket eloszlatni, s a kedélyeket lehetőleg megnyugtatni iparkodjanak; végre, hogy a' cholerában szenvedők, és más betegségben sinlödök között a' szokott lelki vigasztalás kiszolgáltatása tekintetében különbséget ne tegyenek, a' harangozást, mig a' halandóság nem feltünöleg nagy, hasonlóul szokás szerint megtétessék; ha azonban a' halálozás esetei szerfelett szaporodnának, minden halottért együtt véve naponkint csak egyszer, bizonyos időben harangoztassanak, nehogy az igen gyakran megujuló harangszó a' lakosokat folytonos rémülésben tartsa. Budapest, jul. 9. 1848. A' vallás- és közoktatasi ministertől. I. Folyó évi május hó 8-dik napjától közzé lett felszólításom következtében, a' porosz képezdékbe, státus költségén, kiküldetés végett folyamodtak a'kitűzött határidőig 196-an, elkéstek folyamadványuk beküldésével 5-en. — Erdélynek közbejött egyesülése hozván magával, hogy a' kiküldendö egyének száma legalább négygyei szaporíttassék, ezen okból nem, mint kezdetben czél vala, 12, hanem 16 egyén fog kiküldetni.— Megválasztattak pedig a' kiküldetésre, a' benyújtott bizonyítványoknak , gondos egybevetése, továbbá a' nevelés ügye iránti meleg részvétnek, 's a' magán vagy köztanítói minőségben kifejtett érdemeknek kellő méltánylása mellett a'következendők, úgymint: Ballagi Károly helv. ! hitvallású ; 3 év óta magántanító, 's nyelvészettani iró. — Barlal László, rom. cathol. több év óta ápalója a1 magyar nevelési ügynek. — Bedő Ferencz unitárius; bölcsészetet végzett tanuló Kolozsvárit. — Bilszky Ferencz rom. cathol. áldozó pap, és 9 év óta nevelő. — Birányi István rom. cath. nevelő 's magántanító 4 év óta; Schulz név alatt ismert iró. — Elekes István helv. hitval., magántanító volt 5 évig, köztanító 3 évig. — Görög Imre görög egyesült; képzett kisdedóvó, köztanító volt 3 évig; nevelő 2évig. — Gregus Gyula ágostai hitv. magántanító volt 3 évig. — Kacziány Ferdinánd ágostai hitv., nevelő volt 7 évig,N. Enyeden köztanító 1 év óta. — Kárffy Titus rom. cath. nev 4 év óta.— Kolosy György rom. cath. magántanító 4 év óta. — Krecsárovics Pál görög nem egyesült; egyedüli folyamodó, ki a1 kapcsolt részek nyelveit, a' magyar és német nyelv mellett, olly mértékben bírja. — Pázmán György rom. cath. nevelő, és segéd köztanító volt 11 évig. — Pitlicz Dániel izraelita: mint rabbi, két helyt állított népiskolát. — Sárkány Ferencz helv. hitv. kolozsvári köztanító 4 év óta. — Sztolozsán András görög nem egyesült; több év óta magántanító. — Mikor fognak e' megnevezett egyének, poroszhoni utjokra ugy indíttatni el, hogy rendeltetésök helyére még a' jövő tanév kezdete előtt megérkezhessenek : erre vonatkozó rendeletemet, ezen hivatalos lap utján azonnal veendik, mihelyt az azt módosítandó, *s már műbe vett előleges intézkedések bevégeztetnek. — A' kiküldetésre meg nem választott folyamodók közöl azok, kikben a* tanító pályára legtöbb hajlam's képesség van, az oktatás ügynek tervezetben levő, 's a1 kor kivánataihoz illesztendő átalakítása folytán, itthon fognak általam igénybe vétetni, 's tanítói ügyességüknek a' közönség irányábani bebizonyíthatására kellő tért nyerni. — Egyébiránt mind azok, kik a' kiküldésért folyamodtak, folyamodványaikat az azokhoz mellékelt bizonyítványokkal együtt, folyó hó 18—ik napjától kezdve, irodámból fogják visszavehetni. Budapest, jul. 16. 1848. B. Eötvös József. II. A' köz oktatási ügynek mind szellemi, mind anyagi tekintetben tervezetbe vett elrendezésével kapcsolatban álló teendők miatt, a' jövő tanév kezdete ugy a' gymnasiumokra, mint az ezek 32