Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-07-13 / 30. szám

nek által, számadás mellett kezeltessenek és igy általa a' közpénztárba szolgáltassanak be. Ezen határozat második tagja miatt az élénk vita engem alólirottat támada meg, azért, mert nem tetszett, miszerint illy módon a1

protestáns egyházi véres verejtékkel szerzett alapítványok ugyanazonosittatnak r. cath. papi joszágokkal, mellyekhez az álladalomnak más értelemben van joga, és nem is szavazhattam jó lelkiismerettel oda, hogy e' határozat egyetemes gyűlésre menendő követeinknek utasításul adassék, minthogy én egyházam állal egy szóval sem voltam arra felhatalmazva, hogy alapítványait a' közös pénztárba szolgáltatnám be. Én ugyan is bár minemű tárba nem adnám a' magam bizonyos sajátját, legyen az alapítvány, papi jószág, reformatio előtti vagy utáni szerzemény, mig azt, a' kinek akarnám adni, feltételekre le nem kötelezném, ollyanokra, hogy czélt érnék vele. Különösen tehát a' ministeriummal sem kezeltetném alapítványimat, miglen arról nem garantirozna, hogy ö a' közös pénztárból azlán a1

nemzet hivatalnokait érdemszerint fogja díjazni, és hogy nála az alapítványok el nem vesznek. Érdem szerint azért, mert becsületes embernek nem az fáj ám, hogy másnak többje van, hanem ha aránytalanságot lát, hogy érdemtelennek nagyobb a' jutalma,és sat male, dehogy a' világ elölt, ha erszénnyel imponál, több a' becsülete is. Azért első feltételem az, hogy érdemszerint vettessék ki a' nemzet hivatalnokira a' közös pénztárbóli jövedelem. Mert valljon nem lenne-e vétek protestáns egyházi inslitutioinkat egészen megváltoztatni és még nagyobb aránytalanságba jöni, mint most vagyunk ? Jelenleg minden prot. lelkész tudja, mit kívánhat egyházától, 's nagyobbára azt is meg kell vallanunk, hogy népünk dicséretére legyen mondva, az sok helyen többet is adna örömest, ha telnék tőle : 's ebben a1

becsületes ember megnyugszik, fentartja a' százados vonzalmat, szereletet, kegyelelet maga és egyháza közt. Nem lenne-e vétek az országos fizetés miatt, akár a' legigazságosabban is vettetnék ki, sarkalatos egyházi jogainkat veszélyeztetni, a' különféle felekezeteket egy más ellen felböszitni, mintha ezentúl már jó és rosz gazda egy tálból enni és egy kenyeren akarna lenni, holott aránytalanul járultak a' közös pénztárhoz? Mind ezt fontolóra kell ám venni! Kivállképen nekünk igen ovalosaknak kell lennünk a' dologban; mert minden más felekezet, kivéve az oláhokat 'sat. — azt mondandná, hogy mi legkevesebbet adtunk be, pedig nem igaz. Mert lám a' mi népünk átaljában aránylag legmivellebb és leg is vagyonosabb ; ez nagy töke, miből szépen fog befolyni adó fejében az országos pénztárba. De van nekünk nagy tőkénk, nagyobb, mint akárkinek a' reformatio óta, mióta népünk csak a' terheit viselte a' honnak, kamatoztatott, 's egyházi szükségeire soha mit sem költött el abból, sőt megfeszítelt erővel még némi alapítványokat is szerzett mind a' mellett, hogy egyházai és iskolái tetemes költségbe kerültek évenkint; és a' mitől erővel fosztott meg minket az üldözés alatt ama rosz lélek dúlása!! Végre van jogunk a' rom. kathoíika egyháztól minden szerénységünk mellett is illetőségünket visszakívánni abból, mi reformatio előtt közös vagyon volt. Ezeket meghányva, mi protestánsok nagyobbacska igényt formálnánk ám a' közös pénztárra , mint ezt halljuk rebesgetni; mert bizony háromszáz pengő forintocska nem sokkal több, mint egy megyei strázsamester évi fizetése, t. i. minden accidentiákat oda értve, mire a' strázsamesterség utat, módot nyújt. Igaz ugyan , külölönösen és egyenesen nekem szememre lobbanthatná valaki, hogy most kénytelen vagyok kétszáz pengővel beérni. Felelet. Ezt nem kapom ám közös pénztárból, hova én is adózni fogok, ezt kapom egyházamtól, melly szeretettel, tisztelettel pótolja a' többit, mit csekély lélek száma miatt nem adhat, 's illyen állapotban legalább sem a1

magainé, sem egyházam alapítványai nincsenek beszolgáltatva a' közös pénztárba , hol el is veszhetnek ám, mint Spanyol- és Francziahonban. Mindazáltal, t. cz. közönség, épen nem szándokom talán arra bírni valakit, hogy a' hon törvényét tisztelettel és méltányos hálával ne fogadja; sem arra bírni, hogy miután bizony az első terv és rendszer nem lend mindjárt tökéletes, azért hozzá se fogjunk a' dologhoz; ez épen nagy félreértés lenne. Hanem e' sorok czélja részint, hogy a' hivatalnokok érdemszerint díjaztassanak, hogy az országos pénztár dagályában és apályában egy felekezet vagyonkája se vesszen el, és figyelmeztetni arra, hogy az egyházi atyák okosan tanácskozzanak a' cultusministerrel, tudván, hogy a' ministerium élén nem lesz örökké Batthányi, kit az Isten minden jelen társaival mint legdrágább kincseit a1

nemzetnek atyailag őrizzen és áldjon. Kies ka Dániel n. szelezsényi lelkész. Szerkesztő-kiadók : Székács József, Török Pál. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. >