Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1848-05-07 / 19. szám
népnevelés dolgai is vizsgálat alá kerülvén, előadatott, mikép egy egyházi érdemes tag, ifj. Kovásv Károly, mármarosmegyei szolgahiró úr, egy kisdedóvó intézet felállítására, minden felekezet gyermekeit befogadandóra, alapítványt tett le az egyházi igazgató testület kezeibe, olly feltétellel, hogy mig az annyira nevekedhetnék, hogy általa a' szent ezélt foganatba venni lehetne, kamatja a1 fi- és leányiskola tanító fizetését pótolja, — örömmel és hálás érzelmek közt hallottuk az előadást, 's utasítást adtunk az alapítvány mikénti nevelésére. Annál feltűnőbbek az illyen tettek, midőn ollvanoktól jőnek, kiknek a' sors osztályrészül külső kedvezések helyett egyedül a' munkásságot adta. Közli Szilágyi János, mármaros-ugoesai ref. esperes. Tudósítás a1 bécsi cs. kir. prot. papnöveldéről. K' folyó april hó 9-kén mi az itteni prot. theologiai intézet növendékei, kik mindnyájan az egyetem tanulóival együtt örökemlékezetü martiusi napokban lelkesülve küzdénk a' szabadság kivívásáért, illető tanáraink egyetértése és vezérlete alatt következő tartalmú petitiót nyujtánk be Someruga az itteni nevelésügy ministeréhez : Vegye szemügyre a' ministérium az itteni prot. theologiai intézet ügyét 's munkálkodjék oda, hogy intézetünk kebeleztessék be a' cs. kir. egyetembe, és pedig ugy, hogy amaz, szinte valamint egyéb osztályzata az universitásnak, facultasi rangba helyheztessék, 's mindazon jogokkal láttassék el, mellyekkel a' többi, u. m. a' bölcsészeti, jogi, orvosi és a' rkat. hittani facultas bir. Továbbá tanárainknak az egyetem belkormányzatát illetőleg engedtessék a' többi facultas tanárai választmányi gyűléseiben ülés és szavazatjog, hogy így saját facultásurik is képviselve legyen. Adassék meg a' tanulási és taníthatási szabadság , a' félévi vizsgálatok szüntessenek meg és helyökbe hozassék be statusvizsgálati szigor (Staalsprüfung). — Intézetünk áttételét az egyetembe 's ezen pontok életbeléptét annál is inkább igényelhetjük , mert boldogult Ferencz uralkodónk, inidön ezen tanintézetet felállítni kegyeskedett, odalátszott nyilatkozni,hogy az egyetem falai közt lásson napfényt 's ennek egyéb facultasaival egyenlő joggal folytassa működéseit. Azonban hilfelekezetünk iránti türélmetlenség miatt, ezen boldogult Ö Felsége kívánsága csak theoriában mondatott ki légyen, gyakorlatilag nemcsak hogy nem rendeltetett az egyetem többi facullásai mellé , sőt elkülönöztetve többfélekép korlátoztatott, 's így kellő virulásának elszigeteltségénél fogva nem örvendhetett. Most, midőn az ausztriai nemzet egy alkotmányos élet nem sokárai megtestülésének örvend, méltán reményihetjük vallásfelekezet-viszonosság elvénél fogva, melly minden jól rendezett alkotmány sajátja, kérelmünk teljesültét. Alig, hogy az egyetem lelkes tanárait és tanuló barátinkat ugyanaz nap felkértük ügyünk pártolására, tüstint annak facultásai választmányi gyűlést tartának , mellyben kérelmünk tárgya nagy rokonszenvvel pártoltaték.Különösen dicsérettel 's tisztelettel legyenek megemlítve a' kaU hittani facultas választmány-tagjai, kik közt Fritz és Scheiner tanár urak mint legelsők emeltek szót ügyünk pártolásában. 'S így biztosan várhatjuk , miután az egyetem facultásai beleegye— zöleg nyilatkoztak kérelmünkben, hogy a' nevelési ministérium 's a' cs. kir. kormány sem fogja szíveinket kedvetlen válaszszal szomorítani. Kívánatos volna, hogy édes hazánkban is azon, már olly rég tervezett pesti prot. papnevelőintézet , mellynek felállítására — a' mennyire tudom — már valamellyes pénzösszeg is takaríttatott egybe , el-valahára létre jöjjön. De ugy mint Bécsben, hogy a' leendő prot. theol. facultas pesti egyetem facultásainak ne alá, hanem melléje rendeltessék. Legkevésbbé sem kételkedünk, miszerint b. Eötvös, magyarhoni nevelés-és vallásügy erélyes ministere, e' tekintetben ne teendne kellő lépéseket. Annál is inkább , hogy saját hazánk is nyújtson nekünk — a' prot. papnövendékeknek — kellő kiképzödésünkrc alkalmat. *) Czipott Rudolf. Külföld. Apróságok. Szász-Meiningenben az eddig 40D ftban megállapított legcsekélyebb papi fizetés 450 ftra emeltetelt. — A' st. bernhardi kolostor nem* sokára el fog oszlattatni, mert a' különszövetségiekkel tartott. — A' luzerni kormány Zwinglinck a' Kappel melletti ütközetben kézre kerített fegyvereit Zürichnek visszaadatá, bebizonyítandó , hogy ,,a' hitvallási perpatvarkodás minden emlékezete el van hárítva." — A' porosz szász tartományban van 1544 pap , kik összesen 1087877 tall. jövedelmet, egyenként tehát mintegy 700 tall. húznak. — Chinában most 53 angol és amerikai missionár van, t. i. Cantonban 15, Ningjóban 10, Hongkongban 8, Macaóban 3,2 Amovban 10 és Sanghaiban 7. A' mennyire értesülve vagyok, ez igen is szándéka a* ministeriumnak, "s mig örvendünk, hogy a' bécsi egyetemben prot. theologiai kar leend, nem kevesebb örömmel nézünk elébe azon reménynek, hogy a' pesti magyar egyetemben is fél fog állíttatni a' prot. theologiai kar. Sz. Megjelenik e' Lap 2 íven, minden heten egyszer : vasárnap. Eliíii/.etési ár feJévre Budapesten házhoz-hordássai 3 ít. 40 kr. poslán boiuékban küldve 5 ft. pengő péíuben. Eh'ífi/.eihetnl Festeti hatvani-utczai Horváíh-há/.ban 483. szám alatt földszint Landerer és Heckenast könyvnyomdája iigyszobájában és minden magyar- és erdélyországi kir. postahivatalnál. Szerkesztő-kiadók : Székács József, Török Pál. Nyomatott Landerer és Heckenastnál.