Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-02-21 / 8. szám

ígért. Mert ez által a' keresztyénség olly igen megindult ezen félvad népek közölt, hogy hiteles kútfőből tudjuk, mikép azon missio- és biblia-társaság, melly ekkor Orenburgban, Ambrosius püspök vezérlete alatt, keletkezett, már magában Oroszhonban az 58-dik vala, kiadott naplóval birt, melly lengyel nyelvre is fordíttatott. Igy hát a1

finnek, kik némellyek szerint véreink, de még jobbadán Saman név alatt pogányok, erdőkben és mocsárok közt laknak, — innen magukat Suamolain, vagy Sárrét lakos névvel nevezik; — a' kalmükök, kik eddig csupán ragadományból éltek, és ezt Aksai és Endry nevü tolvajvárosokba vitték eladás végett ; a' cserkeszek, kiknek szép tartományát némellyek még Olaszhonnak is elébe teszik, és lakosait — kik valaha keresztyének voltak, mert régi sírköveiken kereszt és Krisztus név szemléltetik, most pedig Mahomed követői — a' világ legszebb testalkatú népfajai közé számlálják ; a' georgiai grusinok, kiknek polgárosításában Sándor czárnak halhatatlan érdemei vannak, — mert e'paradicsomi vidéket, melly valaha nagy-Magyarhonnak neveztetett, és a' mellyben még most is illy nemű helységek ; Hallavár, Medeg, Avar, Kunság, Kopasz, 'slb- találtatnak — régi romjaiból kivette, —a' zsarnok nemességet, melly jobbágyainak még gyermekeit is sajátjának tekintette, és el is adta, — a' papokat, kiknek templomaiba a' madaraknál egyéb alig járt, megzabolázta:— és e'szépfaju, de tudatlan vad és vérengezö népet, miután ez, 1801. birodalma aló jutott, bölcs kormánya és iskolái által, jobb rendbe hozta, —ezen népek, mondom, folyvást szelídülni kezdettek 5 mi több ? remény gerjedt bennünk, hogy illv-nemü intézetek és vállalatok állal, nyugotí Ázsia, jelen gyászruháját levetközendi, és e' világrész, melly hajdan bölcsője volt minden emberi műveltségnek, telepanyja Európának, és fész ke a' keresztyénségnek, de most a' haladni nem akaró izlámnak, és a* durva pogányságnak hódol, az isteni igében olly áldott maggal hintetik be, melly kikelve és gyümölcsözve, segílendi kifejteni az értelmiséget, jóerkölcsöt, ezekkel együtt a' nemzetiséget, sőt irodalmat. Ámde ezen szép remények, Sándor czár halálával , meghiúsultak, és jobbadán mind füstbe mentek. Azonban az örmények mégis, kik eddig a' keresztyén vallásnak csak betűit és jelentés-nélküli szertartásait igen, lelkét pedig épen nem ismerték, csakugyan értelmesebbekké lőnek az által, hogy új örmény nyelvre fordított bibliát olvasnak. Jellemzők azon szavak, miket egy előkelő örménynö mondott saját egyháza papjai előtt: „Engem, Istennek hála! szüleim megtaníttattak olvasni; de én az igazságot mindaddig nem ismertem, míg a' mostani örmény nyelvre fordított új testamentomot nem olvastam: ekkor kezdem át-*) Alig. Kirchen-Zeitung. Darmstadt, Jahrg. 1826, Jan. Nr. 3. látni, hogy eddig a1

keresztyén vallásból mitsem értetlem." (Folytatása következik.) Hetényi János. Egyházi i r o (1 a ! «» 111 : Magyar protestáns egyliáz! konyör^éses-kön^ veink iigjébett. (Uram, taníts meg minket imádkozni! Luk. XI. 1.) Egy embert látunk protestáns helyeken, reggeli és déleslí harangszó után, bemenni a templomküszöbön; hóna alatt többnyire egy kopottlábláju könyv, mellynek lapjai közöl jegyzékek nyuladoznak ki, és légymocskosan borulnak egymás nyakába. Az ember — a' protestáns pap,— a* könyv hóna alatt — imakönyve. — Ö a' nép előtt mondja reggeli és délutáni könyörgéseit, 's elmondván őket egymásután mind, meg előkezdi, mint az óra, melly tizenkettő után viszont és mindannyiszor egyet üt. 11a fija talál lenni utódja, meglehet, bekölteti az avult-tábláju könyvet : de a' bötii ugyanaz marad ; ö is mondja a' könyörgéseket, —a' nép könyörög utána, —és culíusunknak ezen szép és nagyjelentésü része stereolyp merevüítségben maradva — ha még tovább is igy tart — nem sok idő múlva kifog népünk csöndes ájtatosságán. *) Népünk — kivált a' szegényebb osztály — még óhajt és szeret imádkozni, Istenébe vetett erős apai hitét kebelében még mindeddig őrzi, és midőn földi terhek nehéz keresztje alatt görnyedve, Istenhez, egyedüli pártfogójához, feltekint, — vagy áldást nyerve, szivét tiszta hálaérzelmek között kívánja megszentelni: templomba siet, nem szokásból, nem érzelgésböl, hanem amaz ellenállhallsn ösztönvágyból, melly a' vallásos embernek kebelét mindannyiszor megtölti, a1

hányszor keble, az Istennek temploma, huzamosabb időig üresen állt. Iilvenkor leborul, lelke várja a gyülekezet angyalának szavát, szomjúzza a' könyörgés malasztját, mint a1

száraz föld szomjúzza a' vizet,— buzgósága szárnyai repesnek,-— alig várja, hogy a' könyörgés egyszerű szavain és gondolatain fölmehessen Isten zsámolyához ; 's ha íllyenkor a' könyörgés vagy hosszú régi szók tetején sikamlik el, mint tavaszi szárító szél a* szálas téli kórók tetején; vagy németdivatos hangon száraz okoskodások és kenetlen ascetika közölt kínlódik : ne csodáljuk, ha nem találva fel egyházainkban a nép, mit olt keresett, — visszanyomatva emelkedéséből, az egyházi könyörgésekel csak azért mondogatja, mert végükön unatkozva áment keres. *) Köszöntlek titeket, ujabb és fiatalabb könyörgés-iröink! kivált ha az Urnák nevében jöttetek ; ha Jézus és a' ke-, resztyénseg egyszerű magasságában tanítjátok népünket imádkozni : de, az Istenért! ne adjatok imádságokat nekünk, mellyeket készítve, mindent tettetek, csak nem., imádkoztatok! D. J^,