Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-07-25 / 30. szám

vaihoz közel, a' nagy elődeihez méltó utód sír­jába tetetett. — E* temetési alkalommal szóno­koltak felette: superintendens ft. Polgár Mihály és kecskeméti oktató nt. Karika János urak, kiknek minden tekintetben jeles beszédeik valóban méltók valánaka' nagy halott hamvai fölé; sírjánál pedig egyik segéde t. Bacsó János úr tartott sirbeszédet. Kit vessztettünk légyen a' boldogultban el, legjobban tudják az öt közelebbről ismerő kortár­sai azok, kik látták öt már a' tanúlói pályán, mint a' sok jeleseket fölnevelt debreczeni főis­kolának az időben egyik csillagát fényleni; kik látták öt seniori és segédoktatói hivatalában; — tudják azok, kik a' tudomány-szomjas férfiút fi­gyelemmel kisérték az általa meglátogatott kül­földi akadémiákban is; — tudják azok kik öt 1818-ban már mint k. k. halasi segéd papot, 1819-ben mint egyszerre két fényes—h.m.vásár­helyi és dömsödi — egyházak választott papját,— majd 1822-ben ft. Budai Ésaiás úr superinten­densi hivatalra lett emeltetésével, a' debreczeni főiskolában hittani oktatói székre közbizodalom által választottat — de a' mit akkori gyengél­kedő egéssége miatt el nem fogadhatott, majd 1826 óla pedig mint a' k. k. halasi fényes gyü­lekezet közkedvességü lelkipásztorát ismerték; tudják és érzik azok, kik társaságában élni sze­rencsések valának, kik tisztelék benne a' valódi tudóst, a' nemes-Ielkü embert, és nyájas bará­tot; — tudják és érzik a' dömsödi és halasi gyüle­kezetek, mellyek közöl az elsöbbikben 7, azutób­bikban 21 évek alatt ritka buzgósággal és példátlan pontossággal mindeneknek méltó dicsekedésükre vitte lelkipásztori kedvelt hivatalát, 's ernyedetlen buzgósággal munkálódta iskoláinak virágzását. Hadd álljon itt példátlan pontossága és hivatalá­bani fedhetetlensége jellemzetéül azon bámulatos tény, miszerint szinte 4 havi, 'sőt leginkább ágyban-tartó gyengélkedése daczára is, az anya­könyveket e' népes gyülekezetben olly hiven és pontosan vilte, hogy az ö halálával más kézre ke­rült halottak anyakönyvébe ölön első,kit helyet­tesének kellett bejegyezni. Halálát a' boldogultnak az árva gyülekezeten, sok jó barátain, és számos tisztelőin kívül külö­nösen kesergik vigaszlalhatallan özvegye t. Pály Zsuzsánna asszony, és egyetlen fia köz, és váltó­jogi ügyvéd, t. Gyárfás István úr, kiknek is szív­sebeikre vigasztalás , az 58 éves vándor ham­vaira pedig áldó emlékezet ? s örök béke légyen! V. F. Ralkóvölgyi tanítók egylete. Népnevelés! kiált a* világ, és ez valóban e1 kornak főfeladata: de, nem tanácsosabb volna-e kiállani előbb: ,,a'nép­nevelök nevelése!?" — Én azt hiszem, — mert hogyan vezetheti vakot olly valaki, ki maga sem lát, kinek magának még tökéletesen meg nem nyíltak szemei? — Szegénységünk miatt, igaz, semináriumokat még most nem remélhetünk; ta­pasztaljuk legalább milly nehezen megyen ez a* nyír egyházital-, — így maradnunk még is égre­kiáltó bün lenne! — Haladnunk kell! Hogy tehát a' dolgon némileg segíttessék, nt. főesperes urunk felszólítására,t. Jakobaey Károly y szeretett dekán urunk vezérlete alatt, minálunk is tanítói társulat létesült, mellynek egyszerű czélja az, hogy a' tanítók magok igazi népne­velőkké neveltessenek. E' szép és nemes czélt, hogy minél könnyeb­ben elérhessek a' ralkóvölgyi tanítók, szükséges­nek vélték mások közt ezeket határozni: Hogye* társulat minden tagja legyen becsületes, szeplőt­len 's vallásos életű; pálinkaféle italokkal, az or­vos rendelése nélkül, soha sem, a' többi szeszes italokkal pedig legnagyobb mértékletességgel él­jen, 's illyképen a' mértékletesség társaságába is lépjen: ellenkező esetben kicsapatik— Voltak, kiknek ez nem tetszett, 's kik ezt feleslegesnek tartották. Bár felesleges lenne az illyen szabály, uraim! nem csak minálunk, de egész széles ha­zánkban is! Én azonban meg vagyok győ­ződve, hogy még most nemcsak nem felesleges, hanem némellyeknek nagyon súlyos is — exem­pla sunt odiosa. — Továbbá, határoztatott, hogy a' társulat minden tagja, bármi csekély, de neve­lésről szóló munkácskát esztendőnként kétszer, t. i. az iskolázás elején és végén tartandó társu­lat minden ülésébe — elhozzon 's felolvasson.— Ez sem tetszett mindnyájunknak, — mert voltak, kik vélekedtek, hogy vannak köztünk olly gyenge egyének is, kik illyesmita' papirosra feltenni nem képesek! Jó Isten! a' népnevelőkről lehetne így vélekedni?! valóban szomorú lenne — ho­lott a' nép- 's gyermek-tanítónak minden nap annyi tapasztalni valója van iskolájában, hogy arról minden fejtörés nélkül íveket írhat, — an­nál inkább, hogy ezt azon a1 nyelven, a* mellyen neki tetszik, szabad tennie. E' két pont, véleményem szerint, a' fő pont, 's ez által különbözteti meg magát egyletünk a' többi, esperességünkbeli tanítói egyletektől; — mert magában értetik, hogy mi is hasznos iskolai köny­veket olvasni 's nevelésről üléseinkben szóval is értekezni szoktunk. — Megjegyzést érdemel még e' társulatnak azon szép 's igazán tanítói szelle­me , hogy a' ralkóvölgyi tanítók, ámbár prote­stánsok, papi elnök ellen nemcsak nem protestál­nak, mint azt bizonyos völgyi tiszttársaink tenni szeretnék: sőt felszólítottak magok némelly fiatal papokat,hogy egyletökbe lépjenek, 's a'népneve­lést közerővel, velük együtt, előmozdítani töre­kedjenek, — melly felszólításukat némellyek el­fogadván , e' társulat tagjainak neveztetni sze­rencséjeknek tartják. Csipkay Jonathan, ralkai ev, segédpap. Szerény íigyrlmezíetés a' „Várady" alapítvány Ügyí'ben. A' legközelebb mult győri sup. gyűlés a' megboldogul Várady István által a1 dunántúli

Next

/
Oldalképek
Tartalom