Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-02-18 / 8. szám

nevezetességei közt ezt is olvassuk, Mária magyar királynéról: Die Königin von Ungern und Behem, Maria, des Röm.Kaisers und Königs Ferdinands Schwester, hat ihr bisher ihre Predigt nicht wollen wehren lassen, sondern zu Kais. Majest. soll gesagt und verwarnet habén, sich wohl fürzusehen, damit sie nicht auch von den Pf betrogen werde , wie ihr Gemahl König Ludwig und ihr Brúder König Ferdinandus von ihnen betrogen wáre. — (Dr. Luthers Werke XX. r. 207. 1. Lipcse 1733.) Tudva van továbbá, hogy Luther a1

37, 62, 94 és 109. zsoltár magyarázatát szinte ezen Mária királynénak ajánlá, a' következő levél kíséretében: ,,A' legfenségesb, méltóságos (Hochgebornen) asszonynak, Mária asszonynak, szül. Spanyol királynénak, a* magyarok és csehek királynéjának. Legkegyelmesebb asszonyomnak! Kegyelem és vigasztalás Istentől mi atyánktól és Krisztus Jézus Urunktól. Legkegyelmesebb királyné! Kegyes emberek figyelmeztetésére feltevém magamban e1

négy zsoltárt kir. felségednek ajánlani intésül, hogy kir. felséged csak bátran és jó kedvvel folytassa az Isten igéjének terjesztését Magyarhonban; mivel azon jó hirt vevém, hogy kir. felséged az evangyéliomot kedveli, azonban a' _ _ __ püspökök által (kikről mondják, hogy Magyarhonban hatalmasok 's az országnak legtöbb részét birják) nagyon hátráltattatik, és elfordíttatik, úgyannyira, hogy némelly ártatlanoknak vérét is kiontatták, és az Isten igazsága ellen borzasztóan dühödtek (getobet). Midőn azonban most, fájdalom! a' dolog az Isten hatalma és gondviselése által arra fordult, hogy a' török eme nyomort okozná, és a' nemes fiatal vért, királyi felségednek szeretett férjét, Lajos királyt leverné — az én szándékom is megváltozott. Ha már a' püspökök az evangyéliomnak haladását megengedték volna, tehát most betelnék az egész világ a' kiáltással, hogy eme csapás Luthernek eretneksége miatt érte a' Magyarhont. Mi nagy szidalmazás támadott volna ebből. — Lássák már, kit okozandnak mostan. Isten (miképen látom) akadályoztatá, hogy a' szidalmazásnak oka legyen. De már akárhogy legyen, mivel szent Pál a' Róm. 15. r.azt írja: Hogy a'szent írás vigasztalással járó és békességre tanít minket, tehát mégis folytatván (munkámat), e' zsoltárokat kibocsátám királyi felségednek vigasztalására, (a' mennyire Isten nekünk adja és minket vigasztal) e' nagy rögtöni szerencsétlenség és nyomroban, mellyel a' mindenható Isten királyi fels. ez időben meglátogatja, nem haragból vagy kegyelemhiányból, miképen méltán kell reménylenünk: hanem hogy megostorozzon és megvizsgáljon , hogy kir. fels. bizzék egyedül az igaz Atyában, ki a' mennyekben van, és vigasztalná magát az igaz vőlegénynyel, Jézus Krisztussal, ki a' mi atyánkfia, sőt a' mi testünk és vérünk, és hogy örvendezne amaz igaz barátokkal és hü társakkal a' jó angyalokkal, kik körülöttünk és szolgálatunkra vannak. Mert ámbár kir. fels. ez keserves és sulyoshalál, miképen méltán is, midőn olly korán özvegységre jutván, szerelmes férjétől megfosztatott; tehát mégis a' szent irás, kiválta' zsoltárok, ismét bőven vigasztalandják kir. fels., gazdagon elötüntetvén az édes szerelmes atyát és fiút, miben a' bizonyos és örök élet rejlik. És valóban, ki arra jutott, hogy az Atyának hozzánk való szerelmét az írásban megismeri és érezheti, ez könnyen mégis bír minden földi szerencsétlenséget. Viszont, ki azt nem érzi, az nem is örvendhet igazán, ha mindjárt a' világ minden örömeiben A és gyönyörűségében úsznék is. Hiszen egy ember fián sem eshetik nagyobb sérelem, mint esett magán az Atyaistenen,kinek legkedvesebb gyermekét minden csudáiért és jótéteményeiért végre pökdösték, átkozták, és a' leggyalázatosb halállal a1 keresztfának halálával gyilkolták meg ? Ha mindjárt mindenkinek legnagyobbiknak látszik tulajdon szerencsétlensége, és szivére is inkább hat, hogysem a' Krisztus keresztje, ha tízszer feszíttetett volna is meg. — Minek oka az, hogy a' mi béketürésünk nem hasonlít az Istenéhez, azért nekünk a' csekélyebb kereszt is fáj inkább , hogy sem a' Krisztus keresztje. Az irgalomnak atyja pedig, és a' minden vigasztalásnak Istene vigasztalja meg kir. fels. az ő fiában a' Jézus Krisztusban, sz. lelkének általa, hogy e' nyomorról nem sokára megfeledkezhes-sék, vagy legalább férfiasan eltűrhesse. Amen. Wittenbergában dec. l-jén Anno MDXXVI. Kir. felségednek kész szolgája , Luther Márton. HaláSozás. Midőn ma Luther halálának háromszázados emléknapját üljük, szivünk húrjait nem annyira a' fájdalom, mint inkább egy magasabb vallásos öröm érzelmei rezgik át. Halála nem a' veszteség kínjaival érinti a' jelent, hanem az emlékezet a' halandó ember halhatlan tetteit újítván meg közöttünk, örülni, hálát adni, imádkozni 's nyomdokán férfiasan haladni tanít. Egészen máskép állna a' dolog, ha őt a'jelenben vesztettük volna el, hol azon egyetlen gondolatban: Ő nincs többé! alámerülne minden öröm, minden vigasztalás 's a' gyásznak közel setétét érdemeinek századok jövendőjébe átható sugarai eloszlatni képtelenek volnának. Ezen gondolatok villantak át lelkemen , midőn Luther emlékének e* gyászlapot szentelő levén, Vajda Péter halálának gyászhirét vevém. 'Snoha szándékom vala e'Lap hasábjait kizárólag olly czikkel tölteni be, mellyek Lutherre lennének vonatkozók: mind Vajdához, mind magunkhoz illőnek tartam, ugyanitt hirdetni azon barátunk elhunytát, kiben Luther, a' nagy nevelő és iskolabarát, méltó tanítványára ismer