Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1846-02-01 / 5. szám
ménczkedése is tetszelt: „Előünnepünk, mivel kissé jókedvűek voltunk, botrány kövévé lett; de, uraim! mi nagy épületet akarunk fölépítni, mellyre sok köre van szükségünk 's mellyet mi nem is hozhatandunk födél alá, hanem még utódaink is építendnek rajta: mi t. i. a' népnevelés épületén építgetünk, ne féljünk hát a" kövektől" 'sa't. Az utósó beszédek kissé kifárasztották a' figyelmet 's kisebb hatásuk vala. — Az értekezések elolvastatván, 9 óra felé az élterembe mentünk. A' terem hátubó falát fehér kárpitok boriták, melylyeket virágfüzér szegélyzett. A' kárpitok előtt szónokszék volt, lépcsözetein kétfelöl virágok 's bokrok zöldeltek. A' szónokszék mögött emelkedett egy oszlop 's rajta az ünnepelt népatya koszorúzott mellszobra. — Asztalhoz ülvén, csakhamar föllépett az elnök, 's megéljeneztetvén az uralkodó házat, Peltalozzira irányozta szavait 's emlékére hivta föl az éljent, 's szűnni nem akaró „éljen" dörgött végig a' társaságon. Aztán ének következett. Most Dieslerweg lépett föl,'s elörebocsátván felszólítását, miszerint „most tegyük le a'hivatalos nyelvezetet", szeszélyes előadásával igen jó hangulatot árasztott el a' társaságon. Sok felköszöntés volt még azután's a: kedv mindinkább növekedett, hogy alig vevők észre, hogy már éjfél elmúlt. — Aláírási ívek is keringtek az asztalokon a1 Pestalozzi-intézetre; Pestalozzi arczképe áruitatott az előcsarnokban 'sa't. miszerint gondolni lehet, hogy szépecskén beffyült az intézetre, melly Pestalozzi nevét megörökítendő. — Ma a' nevelő- és tanítónők ünneplik a' népatya emlékét, csak Diesterweg vehet benne részt, mint elnök, egyéb férfi nem. — 'S megérdemli-e Pestalozzi, hogy emléke megünnepeltessék, érdemes-e arra, hogy — mint Diesterweg mondá, — emléke, ha nem is a' Walhallában, de szivünkben emeltessék föl ? A' ki benne kétkedik , jöjön ide, tekintse végig a' tanítók sorát, kik az ő szellemében működnek, 's igent fog mondani. Hunfalvy János. Tájékfí/is a" németlioiii egjhá.fJ mozgalmak felett. Berlin. Jan. 14. Itt most, mint tudva van, evangelicus zsinat tartatik, de többet én sem tudok róla, mint, hogy az egyes német államaktól kiküldött képviselők valahol öszszeülnek és tanácskoznak, miről? sejditni lehet, de most még titok fedi e' tanácskozást. Általában alig lát itt valamit az ember azon vallásos mozgalmakból mellyek mégis egész Németországon végig vonaglanak; mert sem községi, sem rendes ker.gyülések nem levén, tehát minden törvényes léteg hiányozván, mellyben az egyház, vagyis inkább a'gyülekezet szelleme nyilatkozhatnék, vagy kávéházakban gyűléseznek, a' kik csakugyan gyűlést tartani akarnak, mint a' „világbarátok", vagy röpiratokba öntikkikeblöket, 's ezen közlöny leginkább divatozik most, ugy hogy minden nap szele új meg új röpirathullámokat dagaszt, mellyeket egyesember át nem lábolhat. Igen sokféle húron pendülnek aztán azon röpiratok, mellyek igy nem a' legkedvesb összehangzást támasztják.—Három főirányt lehet mégis azon vallási mozgalmakban megkülönböztetni. Az egyik élén Hengstenberg áll, amaz igen édes szavú, szép és kellemes külsejű, 's szerkesztője az „Ev. Z."nak. Azon irányban nem haladnak, hanem guggolnak azon rideg hitű emberek, kik a' symbolicus könyvekből egy vonást sem engednek kitöröltetni 's az egyházi beszédekben igen sokat sohajtoznak. Fő- és alaptanuk az eredeti bün, a* többi bűnök iránt, mondják, engedékenyebbek. Jellemző vonásuk még az is, hogy az egyház mostani szerkezetével teljesen meg vannak elégedve, 's a' laicusok beavatkozásaitól nagyon irtóznak. — A' másik ezzel átellenesen álló párt Feuerbach „humanismusát" hordozza ajkain. A'bibliát, symbolicus könyveket 'sa't. már túlhaladta, sem „betűről", sem „szellemről" nem akar többé hallani; Wislicenust, Unlichot, Königet, Ronget 'sa't. derék embereknek tartja ugyan, de még koránsem elfogulatlanoknak; mert még mindig „a' confessiók" balitélete alatt nyögnek,—különben miért alkatott'volna új credót a' lipcsei zsinat ? — legfölebb pár lépéssel odább akarják a' szellem korlátait tenni, de nem azokat teljesen lerombolni. De a' szellem már szabad, többé nem szenved sem közel sem távol álló korlátot, csak önmagában keresi és találja az igazságot, csak maga szab magának, ha tetszik, határt, mellyen akármikor megint túlléphet, mert „badar beszéd, melly az ész korlátoltságát hirdeti; maga a' korlát, a' határ a' túlra mutat", mondá Hegel. Ezen párt tehát egyházat, papságot, vallást nem akar, ezek mind megannyi békói a' szabad szellemnek; 's hiszi hogy oda az öszszes emberiség, a' most megvetett pór is eljutand, hol magától azon szégyenítőjármot, mellyet rá a' vallás és kezelői raktak, lerázza. 'S akkor megérkezendett ama „te országod". Az lesz szerintök az igazi mennyország, mellyet most a' papok a' halálutánra tesznek önzésből, de mellyet csak itt e* földön kell keresnünk, mert itt van az örökkévalóság és végtelenség is, melly, Hegel szerint, identicus a' végességgel, a' Kantféle transcendentalis idealísmus és rationalisticus végtelenség és örökkévalóság csak „rosz végtelenség", csak valótlan agyrém levén. Azon párt igen el van terjedve, főleg az ifjak közt; senki nemondja magát rationalistának előttük, ha ki nem akar kaczagtatni; a" pietista iránt őszinte fájdalommal és szánakozással viseltetnek. Hogy a' népet is megnyerje számára, nagy munkásságot fejt ki a' sokféle röpiratokban 'sa't. Igy megjelent pár hét előtt egy röpirat: ebben egyesek nyilatkozatai vannak a' föld népe közöl, miszerint nagyon örülnek, hogy valahára már valami okos dolog van létesülöben; hogy már megunták a' halál utáni útalást, itt akarnak boldogul élni, — mit bánják, mi történik velők elrothadásuk után 'sa't. Azon két szélső irány közt van igen széles,