Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-12-06 / 49. szám

nyíltan kénytelen kimondani ellenmondását a' vá­lasztmányi javaslat ellen, mellyen neki túl kell mennie. Abban t. i. megmaradt a' meghiteltetés fogalma, ö pedig minden hiteltetés ellen nyilat­kozni kénytelen. Maga a' referens is bevallá ngyan, hogy a' tanhivatal meghiteltetése nem elegendő eszköz a' tan egysége- 's tisztaságának fentartására, hanem ahoz igaz hit 's igaz élet Isten kegyelme által, hü predikátzió, mély tudo­mány kívántatik, de ha a' hiteltetés természetét és czélszerüségét emigy túl nem becsülé, annak kárát mindenesetre kevésre vette. E' szerint azon két okból, hogy a' hiteltetés káros, azonfelül hasz­talan és elégtelen, megtámadá annak további fen­maradását a' választmány által javaslóit új alak­ban is. Legelőször is tehát a' tanhivatal meghitel­tetésél bárminő tanszabályra károsnak nyilvánítá, mert az erkölcstelen; ez is majd ugy, mint a' tanulók meghiteltetése, hogy semmi társaságba nem lépnek, a' törvény szentségének gyöngíté­sére hat; hallgatag elismertetik, hogy a* nem­teljesités föltétetik, igy Ielkismeretlenség elvileg előmozdittatik, az pedig mindig bolygatja a' fel­söség szentségét, ha tág törvények adatnak vagy szigorúak, de kilátással gyönge bánásmódra; leik­ismeretes férfi ollyan formulára meg sem is hitel­tetheti magát, mert ollyasmit ígérne, a' mit meg­tartani nem áll hatalmában, mert búvárkodó elö­haladásban olly pontra vezettethetnék, hol egy­iránt erkölcstelennek kellene előtte mutatkozni hivatalban maradnia, mint abból kilépnie; sőt ta­nítói meghiteltetését követelő egyháznak egész constructiója erkölcstelen, mert rende elleni sze­gülésre ösztönöz 's a' reformátort lázadóvá teszi; hasonló elvek miatt halt meg az Űr's ölettek meg az apostolok; Huss megégetteték 's Luther mint esküszegő pap átok alá vettetett 's az egyházból kilöketett; nem annyit jelentene-e Krisztus mon­dása szerint is: „építeni a' próféták koporsóit 's ékesgetni az igazak sírjait 's azok gyermekeinek lenni, kik megölik a' prófétákat," ha mi is a' re­formátorok sírjait ékesgetnök's lakaikat újra épí­tenők *) de megtartanók 's megújítanék a' szel­lemet , melly őket kiösztönözé az egyházból ? Nem annyit jelentene-e az, mint erkölcsivé tenni 's elvileg helyeselni a' forradalmat? 'S napjaink szeretetlensége rá bírhatta volna-e az ellenséges pártokat, hogy jezuitismust és hitszegést hányjanak elleneiknek szemére, azon tisztes férfit, ki nem egyéni önkény szerint, hanem becsületes búvárkodás után eltér az egy­házi tantól, lehetett volna-e kötelességről meg­feledkezettnek 's hitszegőnek nevezni, ha hitel­tetés nem volna ? 'S e' hiteltetés minő kárt okoz az egyházi életben ? Anglia és Skótország egy­háza annak következtében egy századnál régeb­*) Czélzás a1 wittenbergi építésekre, hol f. é. febr, 18-ka óta több megújítás lön elhatározva, jelesül M e 1 a n c h­ton háza megvétetett. ben emészti magát száraz polémiával, mellette tűrt felekezetek vannak, mellyek legjobb erejét vonák el és szakadások uralkodnak benne; 's mi ott keressük most egy statusegyház példányát 's nálunk azt állítsuk fel, mi Angliában már most redvessé lön ? Az gyalázat volna a' német ev. egyháznak, mellynek magasb feladata van. De nálunk is jövendőbe szomorú a' kilátás és a* ki tudja, egyházunk annyi sok tagja mi gyönge szál­lal van hozzá, a' Krisztushoz, Istenhez kötve, annak figyelmeztetni kell az álutakra, mellyek azokat egészen elszakítanák 's a' sok nyilashoz, mellyek egy lustrum óta kinyiladoztak, a' legmé­lyebb-'s legveszélyesbet hozhatnák, a' vallásbe­lit! — Hanem ezen káros és veszélyes hiteltetés egészen hasztalan is 's a' szándékolt czélhoz nem vezet. Mert még egy meghiteltetés sem mutatko­zott bebizonyultnak. Az angol és skót egyházban a' legszigorúbb hiteltetés történt 's mi volt a' kö­vetkezmény? Egy részről az egyházi életnek teljes pangása, melly élesztőt csak a* politikai életben *s ellensúlyt népei derék érzületében ta­lált, más részről teljes hitlenség, naturalismus, deismus, felekezetesség. A' hiteltetés Németor­szágban szintolly kevéssé gátoltatá meg az el­pártolást és naturalismust, melly itt legalább rati­onalismussá dicsőült fel. Ellenben, mig nálunk a' a' hiteltetés gyöngén áll fen, az úr szelleme uj­donan terjedt el az egyház fölött és folyton ural­kodik az egyházban 's ha csak egyetlen egyben volna még, ezen egyetlen az egyház volna; e' sz. szellem által menekült át napjainkba az egy­házi élet; az egyetemes hitlenség, a1 berlini nico­laitismus idejében egyes férfiak, mint Claudius és Hamann és Stolbergék valának azok, kik a' valódi ker. elemet csendben ápolák és fentarták; igy az Úr áldása 's a' felelevenedő közértelem által, mellynek meg volt engedve szabad egyletekben magát kielégíteni, jött új életre 's tanának új tu­datára az egyház, nem pedig hiteltetések által. 'S most ismét hiteltetést akarnak ótalmul adni az egyháznak *s vele a' Krisztusnak, ki maga tartja fen egyházát, segítségére lenni ? Az annyit jelent, mint, nem eléggé sebesen látszván haladni az egyház hajója, kifeszíteni a' vitorlát a' sz. lélek felfogása végett s méltó az Úr dorgáló szavára: ti kis hitűek! 'Smit segit jelesül a' symbolumokra hiteltetés? Az apostoli tan mint élő valami régen megvolt, mielőtt kanonba szoríttatott. Egyházunk nem hitvallásai által lett, hanem ezek az amabban benlevő életerő által. 'S ha igaz, mit a' referens mondott, hogy az írás betűjét ki kell hüvelyéből törni, ugy az minden új nemzedéktől, minden új egyéntől ujolag kitörendő; minek ott a' magyarázó hitvallás? Hiteles irásmagyarázatunk nincs; de a' symbolicus könyvek, mellyeket én legmélyebb szivemből tisztelek, mellyektöl hitéletem szárma­zik, mellyekre tehát meghiteztethetém magamat, hogy az, mi bennökvan? akkoron az egyház elvét

Next

/
Oldalképek
Tartalom