Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-08 / 45. szám

Ti, kiknek a" boldogult hon-ölelő szózatira* annyiszor magasra gyúlt kebletek, oh ne hagyjá­tok beteljesedni a' költő szavai szerint a' hazára nehezülő átkot, miként saját jelesít századok óta nem ismerve, könyezetlen látta sirba szállani. Ti kik öröm-órákat élveztetek a' boldogult szellem­müvei felett, ne vonjatok meg egy kis adományt szellemi barátotoktól, hogy a' késő ivadék za­rándoka Vajdának szent poránál lelkesülve áldást mondjon reánk és korunkra. Az adakozások módjára nézve, hazánk min­den tudományos intézeteihez, valamint minden e' hazában létező szerkesztőségekhez a' főiskola pecsétjével ellátott aláírási ívek küldettek szét, azon kéréssel, mellyet itt nyilván kimondani akarunk, hogy szíveskedjék kiki, ereje szerint e' szép nemzeti ügyet hazánk és korunk díszére előmozdítani. *) Dr. B1 och Móricz, az oktatói kar nevében. ÍJ leánynevelő intézet Pesten, Seltenreich Károly felsőbb engedelemmel oct. 1-jén 1846. megnyitott pesti leánynevelő intézeté­ben (Béla-utcza 249. sz. a.) 1) Közönséges képző tárgyak: magyar és né­met nyelvtan következő részekkel: olvasás, szép­írás, helyesírás, írásbeli fogalmazási gyakorlatok -és szavallás. Vallástan, nőhivatás-és háztartástan, természettan, természetrajz, közönséges és külö­nösen Magyarországnak földleírása, világtörté­net és magyarok története, embertan, egészség­tan, regetan (Mythologia), emlékezet-gyakorlá­sok, fejbeli és számmali számvetés, női munkák és franczia társalgás. 2) Különös képző tárgyak: idegen nyelvek, rajzolás, zene, éneklés, táncz 'stb. A' tanítási nyelv részint magyar, részint német. 3) Az intézet alapja: a' lakás kényelmes és egészséges, az élelem egyszerű és tápláló; az ápolás gondos és több évi tapasztalás által jónak ismert; a' felügyelés szigorú és biztos; az élet­mód a' hivatáshoz alkalmazott; az oktatás módja korszerű és gyakorlott; a' mulatságok a'testre, szivre és lélekre nézve egyiránt felvidítók és képzők. 4) Az élelem-, a'reggeli leves, vagy tej, vagy gyümölcs és kenyér, az ozsonna az év részéhez képest; ebédre 4, vacsorára 3 tál étel. 5) Felvételi feltételek: az élelem, szállás,ápo­lás, mosás, és az 1-sö szám alatti képző tárgyak­bani oktatásért évenkínt fizettetik 240 pgö forint. A' különös képző tárgyakbani oktatás díja, külön megegyezés szerint határoztatik meg. — Ezen meghatározott fizetésen kivül, váratlan költségek nem fordulnak elő. 6) A' legpontosabb negyedévi vagy félévi ) Akármellyikünk szívesen elfogadja az adakozást. Az aláírási ív megérkezett 's nagyon óhajtjuk, hogy sokak neveivel 's adományaival küldhessük be a'szarvasi oktató uraknak. Török és Székács. Előrefizetés, a' nevelési kötelességek lelkismere­tes teljesítéseért, az intézetnek nagy felelőssége mellett meghatároztatik, mellyböl valami levonás semmi szín alatt nem engedtetik. 7) A' növendék felvétele minden időben meg­történhetik, de kilépte mindig egy negyedév­vel előbb tudtára adatik az intézetnek, vagy élő szóval, vagy irás által, hanem soha a' neven­dék által. 8) A* tisztaság és a' mosásrend miatt megkí­vántatik, hogy a* növendék ruhákkal és különö­sen fehér ruhával elegendökép ellátva legyen, a' következendöt pedig teljes számmal magával hoz­za, mint: 12 pár harisnyát, 12 zsebkendőt, 6 tö­rülközőt, 6 asztalkendőt, 1 hosszú vagy 2 rövid abroszt, 1 szalmazsákot, 1 matraczot, 1 vánkost, 1 nyári és 1 téli takarót, 1 ágy terítőt, kétszeri ágybéli áthúzást, 1 tükröt a* hozzá tartozókkal, evöszereket, poharat és egy kis ruhaszekrényt. A' fehérruha gondosan legyen a' növendék nevével megjegyezve, 9) A' növendékek az ő koruk, tehetségök és előmenetelökre nézve 3 főosztályra osztatnak, úgymint: 1) kezdők, 2) elöhaladottak, és 3 ma­gasb kiképzésüek. 10) Az oktatást azl-sőszám alatt levő elemi és tudományos oktatási tárgyakban én magam adom egy különösen kidolgozott és jónak ismert tanrendszer szerint ugy, hogy a' három főosz­tálynak növendékei nem valami töredéket, hanem mindenkor egy rendszeres egészet kapnak az ö tökélletes kiképzésökre. A' 2-ik szám alatt meg­nevezett képző tárgyakbani oktatás pedig tu­dományos, ügyes és jó hirü tanítók által adatik. Végső észrevétel: Minthogy egy magányinté­zet csak tulajdon költségen kénytelen magát fen­tartani és azért a' közönségnek csak szélesen kiterjedett bizodalmában lehet szilárd alapja, mindenki át fogja látni, hogy az intézet elöjáró­jának legfőbb kötelességében áll, ezen bizodalmat, mellyel az intézet B.-Gyarmathon már 19 év óta élni szerencsés volt továbbá is fentartani, és itt Pesten még nagyobb munkásság által minél in­kább kiterjeszteni 's igy az intézetnek messze kiterjedett hirét megóvni és megtartani. Pesten oct. l-jén 1846. Seltenreich Károly, nevelő és tanító. Oktatási tárgyak a' fo.-somogyi elemi iskolákban. I. év. a) Olvasás, b) Némelly szükségesebb imádságok, c) Az éneklés mesterségének kezdete. — d) A' számtanból a" római és arábiai számok ismerete és kimondása. — e) Az irás kezdete, tollkészítés. II. év. a) Tóth Ferencz kis catechismusa. — b) Ostervald kis Históriája, c) Minden iskolai kö­nyörgések. - d) A' zsoltárok első versei a' 80-g. — e) Az éneklés egész mestersége. — f) A' számtanból a' sokszorozó tábla, az összeadás, és kivonás.— g) Az irás mesterségére nézve exem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom