Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-01-03 / 1. szám

Krisztus, Islen és ember fia, az emberiség engesztelője és megváltója; — alanyilag pedig részünkről, ezen alap a'benne való élő hit, a'benne adott isteni kegyelemnek bizalomteljes sajátunkká tetele, a' vele és szelleméveli egyesülés, mellyfoöl egy új, Isten által szentesített élet ered. Egyedül ezen alap az, mellyen eredetileg épül és az idők folytában ismét megujul az egyház. Csak hol a' lélek egységében van meg a' valóságos fö, ott vannak élö tagok is, csak hol közösség van hitben és lelkületben, ott van meg az egyháznak valóságos közössége is. Ezen alapot semmi sem pótolhatja ki, a1

fődolog tehát az, és mindig az marad, hogy Krisztus a1

megváltó mint új életelv, és a' benne vetett valódi szeretelben munkád hit csepegtessék a' kedélyekbe, és ezen alap nélkül minden külső javítgatás és idomítgatás hasztalan és hiába való." Előtte nem annyira az látszik nyomosnak, mi az egyházat kívülről fenyegeti, mint inkább azon positiv vagy negatív nemű betegségek, mellyek annak belsejében mutatkoznak. Szerző mindazonáltal olly alakot és alkotmányt, melly az egyház szellemének megfeleljen, felette fontos dolognak tart. Mi alatt azonban nem hátrálást, sem tös-gyökeres ujjá alkotást, hanem az egyháznak fokozatos idomitását és kifejtését érti ollyformán, hogy az ujabbi időkben hozott némelly egyes határozatok és szabályok mellőztével azon örökidőkre megállapított legfőbb alapon kivüí, még a' reformationak lényegesb alapelvei is tartatnának fen, hogy igy, valamint az egyházi radicalismus, ugy a' stabilismus is egyenlőn eltávolíttassanak. „Nevezze bár valaki — mond továbbá szerző — ezen álláspontot határozatlannak és ingatagnak, nem tehetünk róla. A'mi véleményünk azonban ez: ki a' szorongás és zavarok idején valamelly közügyhöz tanácsadással járulni 's azon segítni kiván, annak nem lehet elkülönzött 's felekezeti álláspontot foglalnia el, sőt inkább annak egyetemes szellemétől kell áthatva lennie, és mindazon jó iránt, melly abban észrevehető, az elméknek még olly különböző nemű áradozásai közt is , szorosan igazságosnak lennie ; ennélfogva magát nem sértöleg, nem szakadást és kitiltást okozólag, hanem, a' mennyiben a* közügy alapelvei és alkotmányos szelleme engedik, megnyerőleg és összetartólag kell viselnie. A' mi elmélkedéseink nem az egyes felekezetek kedvencz paripájára ülnek fel, hanem, a' mennyiben tölök telhetik, magának az egyháznak szivébe, életének kellő közepébe szállnak be, hogy azt, a* mi ott szétszórva van, mi olt egymást kerüli, vagy eltaszítja, ezen szív körül egybegyűjtvén, a* legjobb értelemben egyházilag conservativek legyünk. „Miért is azokkal nem akarunk vádolni és kárhoztatni, nem ó sebeket felszaggatni, vagy az újakba mélyebben bevájni: hanem szemlélődni és szerényen megmutatni azt, mint kelljen segíteniés gyógyítani,— józan mértéktartást ajánlani, bátorságot és bizalmat gerjeszteni." Szerző ezekután czélját halárzottan kimondja, melly következő : Az evang. egyház belső erejének emelése, önállósága és méltósága. Az eszközök mellyek által ezen czél elérhető volna' e* következők: az egyes tartományi egyház határain belől létesítendő ollyan rend, melly a' benne meglevő erők törvényesen szabad foglalkodtatásat 's használását, az ezen egyházat érdeklő fontosabb kérdések eldöntése körüli befolyást, és benső elrendezésének megállapításábani részvételt — lehetővé teszi; — továbbá az egyes német evang. tartományi egyházak közötti szabályos összeköttetésnek helyreállítása, melly által egymáshoz kölcsönös segítő viszonyba lépnének szabad értesülés utján és a1

nélkül, hogy egyesek Önállósága 's autonomiája szenvedne, szerkezeteikben egymást megközelítő egyformaságot eszközlenének, együvé tartozásukat és közösségüket kifejeznék, és híveikben azon öntudat ébresztethelnék, miszerint az által, hogy a' tartományi egyháznak tagjai, egyszersmind tagjai az egy német evang. egyháznak is. 1) Az egyháznak, a1

kijelelt mód szerinti folytonos képzésének szükségéről ekkint nyilatkozik legközelebb szerző: „Az egyháznak segélyre 's gyógyításra van szüksége. Nyavalyája nem erőtlenségben, hanem az erők feleslegében áll, mellyek szabálytalanul és a'nélkül, hogy a' közös életet igazán előmozdítanák, egymást emésztik fel. Működnek azonban kebelében építő hatalmak is, és egy emberkor óta a' vallásos erkölcsi és egyházi mezőn némi tekintetben javullak a' dolgok." Miután ezeket sz. egyesekben bebizonyította, kénytelen még is megvallani, miszerint egyházunk szenvedő és beteg, részenként még ernyedt és kihalt, részenként erőszakkal felingerelt; sőt gonoszabb bajokba is eshetnék, ha a1

krisisnek természetszerű lefolyása által, a'kóranyagnak gyökeres gyógyulásra rés nem nyittatnék. A' mai időkben megjelent olly sokféle tiltakozásokról, és az egyházi kérdéseknek vegyes közönség eleibe hozataláról szintolly belátással, mint mérséklettel értekezik. Ezekből szerző azt következteti, hogy e' részben fenyegető veszélyek mutatkoznak, de egyszersmind azt is hogy mivel itt egy melyebben fekvő szükséget elismerni kénytelenek vagyunk,a1

veszélyek alaposan csak úgy távolitlalhalnak el, ha ezen szükség törvényesen és szabályszerüleg kielégíttetvén, a' szabálytalan és veszélyes utoni kitöréstől visszatartatik. Átmegy aztán az egyháznak a' hittanhozi viszonyára: „A* protestnntismus, nevezetesen a' német, nagyrészben csak elmélet, tanfogalom, rendszer, és kevéssé életközösség és életorganismus, betegségét a1

hittan feleslege és az