Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1846-08-09 / 32. szám
túli ker. arra kérni, hogy e1 jeles okiratot a' többi hét kerület levéltára számára is megküldeni méltóztatnék. Ref. atyámfiainak kiváltképen ajánlanám az utasítást megelőző 9-ik § k, 1, m, n pontjait, mellyek szorul szóra igy hangzanak: k) az általános szavazattöbbséggel megválasztott supdens meghívására egy kiküldöttség neveztetik, melly azt a' gyűlésbe bevezeti, a' ki, ha a' meghívást elfogadja, az előtte már felolvasott utasítást aláírja. 1) ezután következik az ujonan megválasztott supdens ünnepélyes felavattatása, mellyet azon tisztelendő egyén fog teljesíteni, ki a' három kijelölt után legtöbb szavazattal bírt. m) a' felavató lelkész úr az oltár elébe lép, a1 felavatandósupdenst azúrvacsorájában részelteti, 's az előtte már felolvasott esküformula szerint felhitezteti, melly megtörténvén, áldást mond reá, mellyet az egész egyházi rend kezeinek a' felavatott supdens fejére tevése által megerősít. n) ezután maga a' felavatott supdens lép az oltár elébe, 's egy rövid heszédet tart a' gyülekezethez 's arra áldást mond. Melly után neki az egyházkerület pecsétje átadatik. 'S most következtessük az utasítást magát. Utasítás a' dunántúli ág. hitvall. evangy. supdens számára. Az evangy. anyaszentegyház a' bécsi és linozi békekötések törvényesített czikkelyei 's ezeken alapuló 1791-ki 26-ik törvény által nyilvános és örökös fenállást nyervén, vallási ügyeit maga által szabadon választott egyházi felsösége által a'felséges koronás fejedelem legfelsőbb belátási jogának fenlartása mellett maga igazgatja 's egyházi főnökeinek hatáskörét kimutatni joggal s szabadsággal bír. Melly jogát ezen dunántúli ©vagy. egyházkerület is mindeddig gyakoroltaj, szabadon választván valamint minden egyházi elöjáróit, ugy különösen supensét is, 's annak hatáskörét általa szabadon hozott 's megállapított rendszabások által kimutatván 's meghatározván. Mire nézve, hogy most megválasztatott supense is hatáskörét ismerhesse 's annak megfelelhessen, a' következőkben határozta meg annak jogait és kötelességeit. Ezen jogok és kötelességek pedig részint a' felügyelésre, részint az egyházi fenyítékre, részint a' gyülekezetek meglátogatására részint a' papjelöltek megvizsgálására 's felavatására, részint végre a' supensnek az anyaszentegyház 's ennek előjáróihozi viszonyaira vonatkoznak. I. Fejezet. A' supsnek felügyeilöi jogai kötelességei. 1. Valamint magának a' supensnek, mint olly személynek, kire ezerek szemei néznek, ugy kell a' világ előtt tündökölnie, hogy isteni félelme, ev. ^bitünk iránti buzgósága, a' magyar haza iránti Szeretete,a' köztörvények iránti engedelmessége, 's felséges koronás fejedelmünk iránti tántoríthatatlan hűsége mindeneknek példány gyanánt szolgálhassanak: ugy szent kötelessége arra szorosan felügyelni, hogy ugyanezen érzemények minden alája rendelt lelki tanítókban, felsőbb és alsóbb iskolák oktatóiban is feltaláltassanak, 's mind a1 tanuló ifjúság, mind az egész közönség kebelében ugy meggyökerezzenek, hogy üdvös gyümölcseik kedvező világot árasszanak az egész világ előtt evangy. anyaszentegyházunkra. 2. Ügyeljen a' supens arra, hogy a' lelkitanítók az Isten igéjét, a' mint az a' szent írásban foglaltalik, tisztán és igazán hirdessék, hallgatóikat mind intéseik 's oktatásaik, mind különösen példájok által a' szent és feddhetetlen keresztyén életre buzdítsák, 's egyházi szónoklataikat szorgalmasan kidolgozzák 's ugy elkészítsék, hogy azokért mindenkor felelősek lehessenek , — hogy a' szent Sacramentomok illő méltósággal 's a' hívek lelki épületére szolgáltassanak ki, — hogy katechizatiók szorgalmasan tartassanak, 's azokban az iskolából már kimaradt ifjúság is részt vegyen, — hogy a' nyilvános isteni tiszteletnél 's az iskolákban csak az egyházi felsöség által jóváhagyott s hitünk elveivel megegyező vallásos könyvek használtassanak, — hogy az egyházi szertartások a' közájtatosságot előmozdítók legyenek, 's azokban semmi meggondolatlanul 's önkényesen meg ne változtassék, — hogy az istentisztelet mindenkor rendes meghatározott órákban tartassék, szóval: hogy a' lelkitanítók a' reájok bízott sz. hivatalban a' legnagyobb pontossággal 's lelkismeretességgel eljárjanak. 3. Ügyeljen továbbá a' supens arra is, hogy különösen a' felsőbb iskolákba alkalmatos tanítók alkalmaztassanak 's azokban az egyházi felsöség által meghatározotl tanulmányok szorgalmasan taníttassanak, különösen pedig azon ifjak, kik a1 hittudományi pályára készülnek, azon tanulmányokban, mellyekre, hogy kitűzött czéljokat elérhessék, legnagyobb szükségök leend, 's főképen a' honi nyelven kivül a görög, héber és német nyelvben, az anyaszentegyház történeteiben 's mind az eszméleti, mind a1 gyakorlati bölcsészetben szorgalmasan gyakoroltassanak. 4. Terjessze ki figyelmét a' suprens a' kisebb iskolákra 's azoknak tanítóira is és ügyeljen arra, hogy azokban a' növend.ifjúság olly oktatást nyerjen, melly által az felvilágosodott 's istenfélő keresztyénekké, hasznos emberekké, hű polgárokká 's hazafiakká képeztessék , 's igy általok az utókornak java 's boldogsága eszközöltessék. 5. Ügyeljen a' suprens az egyházi ügyek vezetésével 's igazgatásával megbízott bár mi néven nevezendő elöjárókra is, hogy mindegyik a' rája bízottakban híven 's lelkismeretesen eljárjon 's az anyaszentegyház javát előmozdítani hathatósan törekedjék, — ügyeljen, mint hü főpásztor, az egész, felügylése alá bízott nyájra, hogy mindenki