Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-07-26 / 30. szám

munkája 's költségei meg volnának kiméivé, mind pedig szorosabb kapcsokkal csatoltatnék polgártár­saihoz. De nem ez az, a" mit én kívánnék; hanem az, hogy egy érthetetlen biblia alapján no lát­szassatok monopolisálni az üdvösséget, hanem nyissatok utat a1 népnek hozzája , azon nyel­ven, mellyet ez anyja tejével magába szívott. Nem hiszem, hogy ezen gondolat épen új volna, de megérdemli, hogy gondolkodjunk felette, pedig mélyen 's komolyan. Én annyira nyomosnak tar­tom, hogy ha a' szentírás nyomtatásra kész kéz­iratát birandanám, tán lelnék eszközöket, mellyek­kel Isten segedelmével, igen könnyen kinyom­tathatnám. Tartozom egy őszinte vallomással, t. i. mi hozott engem azon gondolatra, hogy a' bibliának Szlovák nyelvre fordítását indítványoznám. Voltak idők, midőn magam is azon balvéleményben éltem, hogy az evangyélmi egyháznak feladásai közé legelső helyen volna a* tót hitsorsosok magyarí­tása sorozandó. Később 's ennek már jó ideje, e' betegségemből sokakkal együtt kigyógyulván 's az egyház sajálképeni feladását az evangy. 's üdvös ismeretek terjesztésében helyhezvén, melly czél kergetésében a' különféle nyelvek csak eszkö­zök: kissé szégyenleni kezdém, hogy,mint az evan­gyélmi egyház apostola, nem tudnék szólani két­harmadához ezen egyháznak, mellynek pedig annyi sok mondandóm volna. 'S minthogy nekem is vannak utópiáim, hová tartoznék például az, miszerint Német-, Scót-, és Helvétországok pél­dájára a' gyülekezetekhez, a' keresztyén élet és közösség felelevenítésére néha utazó társak bo­csátandók, kik szólhassanak a' hívekhez; 's mint­hogy ezen utópia nem annyira utópia, hogy való­sággá ne lehessen: milly szégyen, gondolám, és mi hatástalanság, ha épen a'szlováknyelvü hívek­hez nem tudnék szólani. Minek következménye az lett, hogy elkezdtem tanulni a' cseh nyelvet 's a' sesztodjlnát nocturna versare manu, versare diur­na. Midőn azt hivém, hogy most már értem, egy alföldi tót atyámfia lépett be hozzám, 's szentírást kért. 'S most figyeljünk, én csehül beszéltem vele 's ő engem nem értett 's aztán nem cseh, hanem ma­gyar bibliát vett, mert ezt, úgymond, jobban érti. Ila ki ezen factumról kételkednék, kész vagyok napvilágosságu adatokkal fellépni. Mi következik innen? Rám nézve az következelt, hogy a* szlo­vák nyelv tanulására adtam magamat, később pedig az, hogy mindeniket abban hagytam; mert ha csehül kell tanulnom azért, hogy minél csehebb vagyok, annál kevesebbé értessem, ugy mire való a* ti cseh nyelvetek? ha pedig szlovákul kell tanul­nom, hogy a'néphez szólhassak, 's ti a' sz. székről lekergettek, ha tótul, nem csehül szólok, szlovák bibliát pedig nem adhattok kezembe, ugy nem érdemes vesződnöm e' nyelvvel, mellyböl annyit ugy is tudok, hogy eladatni nem engedem maga­mat. De következik innen egyéb is, nem reám, hanem reátok nézve, mit már fenebb érinték, 's mit magatok annál inkább tovább folytathattok, minél több alkalmatok volt ezekről gondolkozni. 'S ha már itt is ki kell mondanom tartaléktalanul véleményemet, előttem semmi kevesebbé meg nem foghatatlan, mint tudni és vallani, hogy szlo­vák tisztitársaim között annyi capacitással, annyi európai műveltséggel biró 's magasabb szempon­tokból kiindulni tudó férfiakkal volt szerencsém ta­lálkozni, 's egyszersmind tudni és vallani, hogy ők még mindig nem az ország határain belől élő nyel­vekésnépekterén szeretnek mozogni. K i az, kita'delectum collegium tagjai köztismerek, kivel soha még meg nem hasonlottam (kivéve az egy­ház fogalmazását),kinek szelíd 's nemes lelkét is­merem. Azt hiszem, nem tenne rósz szolgálatot egyházunknak, ha átalában fáklyát gyújtana előt­tünk ez ügyekben, mellyel engem is szabad volna neki barátságosan megperzselni egykissé, mint ki tán absolutus peregrinus in Israel, Izrael dol­gairól beszélek. Székács J. Nyilatkozat az e' lapban Iiozzám intézett kérelemre. Sajátszerű örömérzet járja át keblemet, mi­dőn látom, hogy átalakulni készülő honunk né­melly iskolanítói megértve a' kort, mellyben él­nek, megértve a' hivatás nagyszerűséget, melly­ben működni kötelesek, engedve szivök nernesb sugalmainak, a' tanítói pályán nem csekély elő­haladást tanúsítnak, midőn sokak szájában a' nép­nevelés szinte az unalomig sikeretlenül kong. Hagyján, kedvesim I az erény csak ugy érdemli nevét, ha az öntudat jutalmával megelégszik. Ti énhozzám kérelmet intéztetek a'honi morál kidolgozása végett: nekem kötelességem e' tár­gyat felvilágosítani. Húsz éve annak, hogy egy munkát dolgoztam ki illy czím alatt: ,,A' haza temploma." Ennek eszméje akkor villant meg agyamban, midőn a' derék Mária Terézia kirá­lyunk egy szép leiratában e' sorokat olvastam: ,,A' honi ifjúságot meg kell tanítani ama sok és kivált— képeni boldogságra, mikkel a' fölény Magyar­hont megáldotta; és a' tanítóknak minden ügye­kezetöket arra kell fordítniok, hogy a' magyar ifjak szivökbe nyomják e' nagy igazságot, miként nem érdemes az a' magyar polgár névre , a' ki vélve, hogy csak magának született, egyes egye­dül a' hon boldogítására nem szánja magát." E* jeles szavak 1762. januar 26-kán folytak ki em­lített dicső fejdelmünk tollából, Pozsonyban. Vil­lámerövel hatottak ezek rám, és bennem olly el­határozást idéztek elő, hogy egy polgári kátét ír­jak, a' r. katholikusoknak ugy nevezett „Öreg katekizmusa" alakmintája szerint; melly, alakot illetőleg, jóval tökélyesb és kimerítőbb a' prote­stáns kátéknál. Én is tehát a' Haza templomában három főczikketállítottam meg; és a'honi hit ro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom