Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-05-17 / 20. szám

Megjelents Énekhangzatos könyv, mellyben foglaltatnak a' magyarországi reform, egyházak nevezetesebb zsoltárai, minden dicséretei és temetésiénekjeinek hangzatai, rövid útmutatással az éneklés tanítására. Készítették egyetértőleg Zákány J. ref. debreczeni főiskolai oktató és Sz. Nagy K., a' debreczeni ref. egyház kántora és orgonistája. Nyomt. Werfer J. Debreczenben 1846. n. 8-rét, 42 és 68 lap. felelet-kérdés, E' lap f. é. 11-dik száma alatt, az ung-felsö-zempléni levelező, t. K. E. úr, többek közt egy kebelebeli iskolatanítónak, az egyházmegyei gyűlésre feladott, valóban kebelrázó panaszát leírván; azon észrevétele mellé: „nálunk a' rectorok sok helyütt harangozók is egyszersminde' kérdést kapcsolja: igy van-e ez másutt is? Felelet: igenis, proh dolor! ugy van ez másutt is sok helyütt, p. o. minálunkis Tolnában, holott nem régiben egy a' lucskai rector nyomorult állásához csaknem hasonló szegény sorsú harangozómester folyamodáskép járult az esperességhez az iránt: „hogy közbenjárásánál fogva az nékie kötelességül tett harangozástól, legalább az gyengélkedő egészsége miatt alig teljesíthető hajnalitól, felmentessék." — Erre azt kérdezhetné tovább fenlisztelt atyánkfia: de miért van, vagy miért kell ennek ugy maradnia nálatok is ? E' kérdésre is tudok felelni, vagy inkább felel a' tavali egyh.kerületi gyülésünk a' 39-ik pont alatti határozatában szorul szóra ekkép: „A* tolnai egyházmegye abbeli indítványozó kérelme, hogy a' harangozás kötelessége, mint az iskolatanítónak állását lealacsonyító, ennek hivatalától kerületileg távolíttassék el: azon okoknál fogva nem pártoltalik, hogy az iskolamesterektől senki sem követeli, hogy a' harangozást tettleg saját személyükben hajtsák végre, hanem csak, hogy a' harangokra és harangozásra ők ügyeljenek fel; már pedig ha szemügyre vételik, hogy a' harangok egyfelől általában tiszteletesebb czélokra szoktak használtatni, másfelöl pedig a' harangokkal igen könnyen botránkoztató visszaélések történhetnének: nem lehet nem kívánni, hogy azokra mindenütt a' helységekben, a' hol harangok vannak, a' tekintélyesebbek és műveltebbek közöl valaki, millyennek az iskolamester általában tartatik, vigyázzon." Segítellünk-e immár a' bajon, a' midőn a' szegény mesterek ügyében a' lélekharangot megkondítottuk? Ha meg kell engedni, hogy az iskolamesterektől senkisem követelheti, hogy a' harangozást tettleg saját személyükben hajtsák végre , nem kell-e szinte azt is megengedni, hogy senki nem tilthatja, ha ők — nem tarlhatván külön cselédet — a' harangozónak szerepét saját személyükben képviselik ? 'S nem leszünk-e ekkor ismét ott, a' hol eddig voltunk, 's a* miről már egyszer csakugyan kellene tennünk: t.i. hogy ama szolgai leköteleztetés által — akármi szépen mázoljuk 's palástoljuk a* dolgot — az iskolatanítók tekintélye, szent hivataluk méltósága 's üdvös hatásuk tovább csorbulást ne szenvedjen? S' mikép lehet abból: hogy a' műveltebb közöl valaki, millyennek az iskolamestert valójában kellene tartani, a' harangra vigyázzon, következtetni azt, hogy ö annak kötelét is húzza, vagy pénzeért húzassa? — Ezek már más kérdések; a'felelet azonban nem nehéz rá; mert a'kérdésben fekszik. Lágler István. WiCVelezés Azon tanúbizonyság, mellyet ,,az árvái papok" a1

jegyzőkönyv nyomán, Matuska Gy. dékán úr buzgósága, az iskolák és nevelés körül tett fáradozásai felől nyilvánítanak, igen nagy örömmel hatott reám. De épen ezen tiszta örömem nem engedheti, hogy azt S. K. irányában, kl hiszen senkit meg nem nevezett, polémia tárgyává tegyem. — A' sűrűen érkező áttérési jelentésekre nézve emlékeztetem tisztelt levelezőimet a' f. é.6. számú levelezésre, hol e1

tárgyról már nyilatkozám. — T. T. úr „Halljunk Patakról" igazán nem tudom, mit tegyek. Tán majd jut eszembe valami expediens gondolat 's ahhoz tartom magamat. — Várallyai L. urat kcrem, hogy a' pótlékjegyzetek kiadása alul mentsen fel. A' dolog régi, aztán a' világ nem fordul fel Ung-felső-zemplénben , ha a' pótlék nyomtatlanul marad. — A1

fáradhatatlan Figyelmező úr ujabb közleményeit bizonyosan közölni fogom, mert nagyon üdvös dolgokat tárgyalnak. — Jeszenszky úr „Párhuzamát" elvárom 's biztosíthatom, hogy ha meg nem jelenik, nem én leszek oka. Székács. T. szerkesztő úr ! A' tatai ref. egyh.megyei esperesügyben beküldött czikkem iránt hozzám intézett magánylevelében oda méltóztatott Öu engem utasítni, mikép azt a' losonczi gyűlés után tetetném inkább közzé, nyilt válaszul annyi megtámadásokra. Bocsánat, hogy az igényelt végzést ujabb közlésem megelőzi. Mert nem lehet nem tudatnom Önnel, mikép: „esperes-ügyünk, miután segédgondnokunk, apr. 16.'s 17-dik napjain Ácson tartatott közgyűlésünkön, egyházmegyei közönségünket az eddig történtek felejtésére 's további kölcsönös bizodalomra felhívó szózatával kedvesen lepé meg, a' kerület további beavatkozása kizárásával, csendesen békés révpartra jutott: midőn közgyűlésünk, a' közbéke mielőbbi helyreállításának, a' kerület által is eljárásának indokául felhozott, méltó tekintetéből, a' ft. kerület által teljesített felesketést, noha ez ujabb rendeletileg minket illete, magáévá telte,'s óvását csak ezután választandó egyh.m. hivatalnokainkra nézve tartotta fen." Volt emlékezet Önök lapjában bizonyos jegyzői esetünk megvizsgálására kisgyülésileg kért választmányról is. E'tárgy iránt szinte megírom, mikép: egyházmegyei közgyűlésünk a' választmányi vizsgálatnak épen nem találja szükségét, midőn a1

kérdéses hibát maga leköszönt helyettesjegyzőnk elismerte, 's azt egész közönségünk, a tisztelt férfi jelleme szerint, tévedésből 's gyarlóságból eredetinek látja, 's különben is a' dolog lényegén mit sem változtatott közbeszurásának tekinti." E' közlött ügyállapotunknak e1

sorok értelme szerinti közlésére tisztelettel kérve Önt, vagyok 'sa't. Décsi Bálint. *) *) No hát, az Isten is áldja meg Önöket! nem szebb-e ezen tudósítás amaz ívekre menő keserűségekkel salurált közleményeknél? És én hiszem, hogy Önök becsületes békét eszközöltek, azaz, az egyház jogait, mellyet még a* béke árán sem szabad megsértenünk, épségben tartották. Igy mi mindnyájan csak örvendhetünk ezen kibé— . kűlésnek. Székács.