Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-05-17 / 20. szám

"És igy bíráló saját felfogása szerint, a' homilia nem egyéb, a' históriai alapigének a1

mennyire lehet gyakorlati narialwjánál, alkalmazásánál. Tudom ugyan, hogy a* tudákos németek megkergetnének e' csupasz definitióért, már csak azért is, hogy a'nehezet illy könnyedén keresztül szöktem. — Semmi! Illyen homiliát tehát — kár! — igen keveset irnak fiatalabb egyházi szónokaink, hanem a' helyett, locus commnnis-okat hajhászva fel, ráülnek, mint hajdan Bálám próféta ráült paripájára, és azt mindenféle szük oldalösvényeken és sikátorokon keresztül döngetik; hiszen ha ezt olly ügyesen tennék, vagy tehetnék, mint például a' tíz, tizenöt ágú Reinhard és ennek iskolája, hagyján! de igy a' sok terméketlen kerengés és virágszedés után, Iegfölebb ennyit mondhatunk a' Szilágyiféle munkákra: ibant quapoterant! — HaPéterfivel, érez mellemben, vas nyelvem volna, — vagy más szóval —• ha harang volnék: szünetlenül zúgnám magyar egyházi szónokaink fülébe, hogy népünket mindhiába untatják a' sok német ascetikával, száraz philosophémákkal, hiába a' sok keresett magassággal, mélységgel. — Millyenektől például ságvári lelkész Szilágyinak elforgatott beszédei, kivált raisonnirozó imádságai borzasok — mindhiába I népünk dolgot, életnek beszédét vár; e' népet sejtelmekkel, tized-hnszadrét igazsággal jól tartani nem lehet, már ezzel csak a' frugalis német vagy tót ember éri meg. Ezért minél több homiliát népünknek, a' hajdankor történeteit, ha ugy tetszik, gyöngyeit, Jézus példázatait, jelen életünk sajátságaiba foglalva, mint karikagyűrűbe, ragyogtassuk a' nép szemébe. Legyen — mint Hajnal jelen munkájában — a' felosztás magának a* felvett történetnek vagy drámának egy-egy felvonása, igy eleitől fogva végig nyomozhat bennünket a1

nép, a* helyett, hogy a'nehéznél nehezebb bármelly logikai felosztás nem lesz egyéb a' nép fölében zengő czimbalomnál. A' németek között, szerintem, Eylert és Schmalz példát adnak, mint kell, és mint nem kell homiliákat kidolgoznunk. Eylert többnyire evangyélmi történeteket pericopázgat ritka ügyességgel, Schmalz homiliát csinál mindenből, mit az Írásból kisebb-nagyobb darabban kikapott, bámul a' jó lélek ama csafarásokon, mellyekkel az öszszefüggés nélküli helyeket egy gúzszsá összesodorja, kifárad az ember figyelme, mig utána menve, meghurezol a' német egyházi szónoklat sivatagjain, hol ember szeme alig lát egyebet néhány árva konyuló pulsalillánál, magyarul: lélekesengetyünél. Ö ugyan nem mondja homiliáknak hoszszu kenetlen beszédeit, de valósággal azok. Azonban Eylertet sem szabad magyarul presso pede kö-vetnünk, mert könnyen a1

sürübe vezet; hanem leszedve, munkáiról a' sok üres német habot és tajtékot az alul megmaradtból mindig kitelik egy jó magyar homilia. — Igy Blair homiliái, vagy történeti alapigékre épült practicus beszédei *) remekek maradnak még akkor is, ha de Vette és Krummacher új gőzösei minden régi parasztszekeret felforgatnának is. Blair munkáiban magában, még most is több egészséges gondolat és gyakorlati keresztyénség van, mint a* német romantico sensualistico mysticusok egész fekete seregében. Hajnal azonban nem egészen találta vagy nyomta meg a' magyar homilia bezzegjét. Előadása , irmodora — mint egyházi szónoknak — sokkal keresettebb és fodrozottabb, mintsem hogy öt mustrául merném jó lélekismerettel ajánlani; ő sokszor messzi távolban keres, mikor közel is találhatna, dagaszt, hol lohasztania kellene, fermentál, hol a' massa a' nélkül is elkelt már. Jó magyar homileticust az ujabbak között nem ismerek, mert nem a' legjobb biblisták vagyunk. A' régibbek között talán legjobb a' sok helyen nyers és taplós Gombási ós a' franczia csinosságu Péczeli. Zárszó. Lehetnek, sőt vannak sokan, kik az illyen hangú bírálatokat nem szeretik , kiknek idegzete ezeket meg nem bírja; lehet, nem akarva, kárt tehetek velők magának a' lapnak, mellynek hasábjain ezek — mint némellyek mondják — insolenskednek; illy bünt elkövetni irtózom 's ennélfogva leteszem biráló tollamat, és a1

netalán felébredő bírálói viszketegnek azt mondom, mit Szűz József mondott az egyiptomi veszedelmes nőnek: mi módon mwelném én e* nagy gonoszságot ? Én hát tovább nem bírálok, — birálok-e valaha, azt sem tudom, csak néhány imakönyvet engedjen még a* tudós olvasó közönség megbírálnom, mert imakönyveink kenetlenség miatt boszantólag csikorognak, — azután — Valete! ego cedam, atque abibo. Cicer. pro Milone. Elmarad ennélfogva az igért átalános revue vagy szemle, magyar egyházi szónoklatunk mult és jelen állása fölött, el a' pontnak kimutatása, hol jelenleg állunk, *s merre kell tartanunk, ezt ugyanis mind csak birálva tehetném, már pedig ha naponta hat adag émelyítő kegyeletet, vagy más édesítőt szednék is, más hangon bírálni nem akarnék, nem tudnék. Általában annyit mondhatok, hogy a' bírált gyűjtemény egyházszónoklati történetünkben korszakot csinált, hogy vele egyházszónoklatunk méltán dicsekedhetik, hogy a' munkatársaktól — bár sokhelyen keményen bíráltam — tiszteletemet és méltánylatomat meg nem tagadhatom. Losonczi ref. pap Tóth Mihály barátommal — megvallom — kíméletlenül, tán kissé illetlenül is bántam, engedjen meg a' bírálónak, elégtételül ígérem és ezennel fogadom: hogy bármi anticriticára felelni *) Ki ne emlékeznék Blair Mardokeusára, Hasáel-jéret 's a* t. K. : ?