Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-04-05 / 14. szám

és fők, sem tagok és tagok, sem papok és nempapok , sem egyház és iskola között nincs meg azon bizodalom, melly kívántatik, vagy hogy itt is enyhítve szóljak, ha megvan is e' bizodalom, ez nem olly nagy, hogy nagyobb ne lehetne. 'S ez az egyetemes ob, mellyröl ennyi legyen elég. A' különös okokat jellemzeni röviden nehéz. Az egyik a' papok, a' másik a' világiak részén van, tehát ott a1

palást, itt a' kaczagány alul kandikál ki. A1 papok behozzák a' gyűlésbe azon gyanút, hogy a' világiaknak szorgosabb feladása sincs, mint hogy ö ellenök dolgozzanak. Ugyanezt hozzák be a* világiak a' papok irányában. Kivételek vannak 's hála Istennek, hogy vannak. Mi a' következés? Az, hogy származzék valami az egyik részről, már a' másik csak azért is megcsóválja fejét, minthogy a'másik részről származott. Aztán megkezdődik a' vita, 's a' kérdés nem az: mi az egyház java, hanem, hogy kihordta le jobban a' másik részt 's ki vagdalta hösiebben fejéhez ellenének a' vélt igazságot. 'S mi az eredmény? Az, hogy szétmegyünk 's elbeszéljük egymásnak, hogy rakta le A. X-et és B. Ylont. 'S tovább? A' kardot a' szögre akasztjuk, a' palástot összehajtogatjuk, az egyház pedig ott hever dísztelenül, mint a' tarmezö a'nehéz harcz után. És még is tovább? No hát 363 napig nincs a' ki könyörüljön ezen tarmezön. Megszólítj a Pétert, de Péter nem hall— 1 gat reá, mivelhogy elmellőztetett. Megszólítja Pált, ez nem hallja, mivelhogy messze van. Megszólítja Jakabot, ez sajnálja, de öt nem illeti. Megszólítja Habakukot, ez a' gyűlésre utasítja. Mikor lesz a' gyűlés? Mához egy évre ! Türelem, türelem, ne hagyj el engemet! Igy sóhajt a' tarmezö. No de egy kissé tán ismét eltévedtem ? Azt akartam mondani: Ha gyűlésbe jöttök össze, atyámfiai! hagyjátok otthon szövőszékeiteket, röfeiteket, törvénykönyveiteket, a'napi kérdéseket, ékeiteket, palástjaitokat és kardjaitokat, czímeiteket és kulcsaitokat, 's hozzátok magatokkal: 1) azon öntudatot, hogy mindnyájan testvérek vagyunk; 2) azon meggyőződést, hogy mindnyájan csak az egyház javát óhajtjuk; 3) azon készséget, hogy a' mi azt előmozdítani képes, jöjön az akárkitől, támogatni, eszközölni fogjuk. — Ha e' három kellék meglesz bennünk, ügyeink jobban folyandanak. No de mi volna már a'hosszú ének refrainje? Csak az, hogy alkalmazzuk a': ha én ez meg ez volnék szólásmódot ide is, 's léptessük életbe a' papköröket minél előbb, épen ugy, a' mint az oktatókörök már életbe léptek, mellyeknek Istentől áldást kívánunk bőven és tiszta szívből, hogy egyház és iskola működjenek egymás mellett, egymás kezébe, az Isten és az emberiség nagyobb dicsőségére. — Ezen kivül pedig, szeretett tiszttársaim az Úrban! vetkőzzük le, de tökéletesen, a' világi urak elleni berzenkedéseinket, mellyeknek olly ódium theologicum-szülte keserű nyomait olvastuk a' napokban is az augsburgi egyetemes újságban. Ez nem lehet azon út, melly az üdvösséghez vezet. Én nyílt homlokkal's bátran mondhatom, hogy nem ismerek ügyet, mellynek üdvösségéről okokkal győztük meg a' világiakat, hogy ezek azt el ne fogadták, azt ne gyámolították volna. Hogy ez nem captatio benevolentiae, hanem meggyőződésem, már csak azért is elhihetik társaim, mert a' hol meg kellett mondani az igazat a' világiaknak, én ott mutuscanis nem voltam, nem leszek soha. Deszintolly őszintén és minden remény 's félelem nélkül ki kell mondanom, hogy az az ordó-szagu törekvés, mellyel sokan a' világiakat az egyház korlátain túl akarnák helyezni 's ecclesiam in ecclesia képezni, nekem soha nem tetszett, soha tetszeni nem fog. A' kizáró uralom viszketegének, a' hálátlanságnak, ügyeink 's históriai kifejlődésünk fel nem fogásának nagy mértéke kívántatik ahoz, hogy a' midőn coordinatiót 's egyéb üdvös dolgokat tervezünk, elkeserítsük és magunk ellen ingereljük azokat, kiknek elődei a' nehéz években mindent áldoztak értünk, 's kiknek íiai nem lesznek hasonlatlanok apáikhoz, ha az egyh. tettleges pártfogásra szólítandja fel őket. De itt aztán nem elég ám az, hogy méltóságunkra, jogainkra hivatkozzunk, ezt vagy azt követeljük: hanem elö kell állnunk okokkal, mellyek döntsenek, érzelmekkel, mellyek a' legtisztábbak, szavakkal, mellyek a' velőkig hassanak, kezekkel, mellyek a' hátul kopasz alkalmat üstökön ragadják, hittel, melly hegyeket helyezzen el, szeretettel, melly a1

vétkek sokaságát is befedje, reménynyel, melly kétségbe ne essék, ('s ha a' diót egyszerre fel nem törheti, ne dobja el,— ha azonnal ki nem hallgattatik zsémbelve és zsörtösködve hátat ne fordítson) alázatossággal, mint Isten szolgáihoz illik, szelídséggel, mellynek példáját tőlünk várja a' világ 'stb. — Vos autem Spectabiles, Magnifici ac Illustrissimi, pleno titulo honorandi! Ne akarjátok a' papok legüdvösebb, legőszintébb mozgalmaiban is azonnal a' hierarchia árnyékképét látni; ne szégyenkezzetek velők és mellettök testvérileg ülni;szemeitekkel ne amúgy félvállról kacsingassatok reájok; ne leljétek örömeteket benne, ha a' különben is elnyomottakat még pirulással is tetézhetitek. Ezen papok megérdemlik a' tiszteletet, mint a' kik küzdve Ínséggel, kenyérgonddal; kizárva sok jogokból; nem támogatva az országtól, mellynek szolgálnak; kilátás nélkül ha megvénülnek; nem éldelhetve csak annyit sem, mit az élet nélkülözhetlenségei követelni látszanak; gyarlóságukhoz képest szolgálnak az egyháznak, legjobb tehetségök szerint. A' mi keresztünk 's a' tietek közt igen nagy av különbség. Az teher, emez jutalom. Mi nem irigyeljük nektek ezt, de mondhatjuk, hogy fáj szivünknek, ha annyi nélkülözés közt híven teljesített kötelességeinkért csak egy szerény elismerés sem vigasztal. Ha illy esetekben türelem-