Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-03-22 / 12. szám

Áldott legyen, ki az egekben Olyas az emberi szivekben, Mutatja édes könnyebbségem, Megértetett szóm, — nincs kétségem —: Néked azért, véghetlen ! Hálám örök 's szünhetetlen. V i-t ,- .. V % i 1 XXX. Zsoltár. Dicsérlek, Uram! tégedet, Ki rám nyújtván védkezedet, Siralmimból fölemeltél, Ellenimtől mentté tettel; Nem engedél rajtam nékiek Kárörömmel örvendezniek •Istenes gyülekezetek, Az Urnák énekeljetek, Áldjátok élet fogytáig, Mert nem haragszik sokáig; Ember azt nem is gondolhatja, Melly hamar elmúlik haragja. De irgalma, kegyessége Maradandó, nincsen vége, Ha estve olly búm érkezik, Min szemem1

könyek környezik: Az éj elmultával, már reggel Öröm-énekszóval kelek fel. Uram! ha hamv leszek és por, Mikép dicsérhetlek akkor? Igazságod mint hirdetem, Ha elfogy 's nem lesz életem? Kegyelmezz, Mindenható! még rám Ne küld elaltató végórám. XXXII. Zsoltár Oh, melly boldog az olly ember éltében, Kit a1

fővaló hevett kegyelmébe, Kinek a' lelkét terhelő tettek Az Úr könyvéből ki őrülteitek ; Boldog, kinek ha lábai botiának, A' biró által be nem tudatának; Kinek lelkén bűn még nem fészkele: Üdv- és békehon annak kebele. Hogy bűnömet akarám elhallgatni, 'S a1

Mindentudó elöl takargatni: Legott tengerként rám bornlának Fájdalmi lelkem öntudatának; Mert éjjel, nappal az Úr keze súlya, Mint egy hegy, szívemen ugy fekszik vala , Elszállt belőlem öröm és épség, Mint nyári nedv, ha hév verőfény ég. De hogy vétkeimet neked bevallám : Legott a' kegyelem igéit haliám, Lelkembe megtért ismét a1

béke, Uj kedv- 's örömnek lett menedéke; Ömöljön azért bűnbánó könyetek , Hívek, az Úr előtt, ha bűnt tettetek; Tárt kebellel fogadja e' jó Atya Megtért fiát, ki vétkét siratja. Te karolj hát fel, szent Atyám, engemet, Nyugottan hajtom öledbe fejemet; Oktass utadra, vezess a' jóra, Tied életemből minden óra, Tanítlak té^ed, úgymond, az úr Isten, Vezetlek, hordozlak boldog ösvényen, Szemeim rajtad kinyitva lésznek, Rád gondolok, nem bocsátlak v'é'tanék. XXXIII. Zsoltár. Jertek Istent kereső hívek, Induljon szánk örömszónak, Illő, ha kigyúlnak a' szívek Hálával a' legfőbb jónak. Folyjon hát az ének, A1

menny Istenének Áldás mondassék; Nyelvek beszédében, Lantok zengésében Neve hallassék. Énekeljenek hát mindenek Örömszóló szent éneket, Hangszereken zengedezzenek Magasztaló szép verseket; Mert igaz mondása, Nincsen változása, A' mit az Úr szól: Megáll az mindenha, Hű , minden dolgában Cselekeszik jól. Szereti ö az igazságot, Tart rendítlen Ítéletet: Még is áldó keze jóságot Áraszt szélyel a' föld felett. Szájának ihlete Egeket teremte, Mellyekben ottfen Égő lángszemekként Világok szórnak fényt, Szép seregletben. Ezek közt ő örök fényben ül Székében, dicsőségesen Világokra néz onnan felül, Nemzeteket számba veszen; Égi fénylakábul Tekintete fordul E' földre szélyel, Vigyázz figyelmesen Ember, hogy mit teszen, 'S mit rejt a1

kebel. Azért Atyánk ! hitünk, reményünk Benned örök 's rendületlen, Midőn karod vezet, nem félünk, Bátran szállunk vészek ellen. Oh kérünk, fogadj be Szent őrizetedbe, Te légy védvárunk ; Gyámolj ha csüggedünk, Sirunk, vagy szenvedünk : Mert téged varunk. B a k s a y D.