Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-03-01 / 9. szám

hétben összejőni a' pesti gyülezet buzgóbb és melegebb vallásérzelmü tagjai, igy valának jelen ezúttal is, 's ezúttal a' nap az ő jelenlétöket — a' mint igérve volt — Luther temetési kíséretté tevé. De egyszersmind szellemét öröklő gyülekezetté. Ismét Schedius emele szót először, mutatván az eredeti okiratra, a' melly épen körözteték és a' mellynek felmutatásával beváltá ígérete szavát. Mi alatt az okirat körüljárt, í'elolvasá az ősz prot. a' végrendeletet, a' mint az az egyh. 's iskolai lap utolsó számában, mint az eredetinek szószerinti másolata, közöltetik. Elbes/.élé még egyszer a' végrendelet kezünkhöz jutásának történetét, miszerint azt nt. Jankovits lelkes hazánkfia a' külföldön tevé magáévá, a' helmstadli megszűnt egyetem egyik tanárának Karpczovius könyvtárának árverés utjáni eladásakor, 's hazánkba hozva 's e' kincset a' prot.-ra nézve — a' minthogy ö maga r. kath. — nagyobb becsünek vallván, azt nagylelkűen átengedte 's ide ajándékozta négy kerületink egyetemes gyűlésének. Szavai az ősz szólónak újra felidézék röviden helybeli egyházunk és magyarhoni egyházaink múltját, és!

figyelmezlete a' jövendőre, a' melly jövendő kifejlésének csirái és első bimbói már a' mi kezeinkben vannak, virágoztatásuk sok tekintetben tőlünk függvén. — 'sa't. Aztán magyarlelkészünk ragadta meg az alkalmat, Luthernek egy pár levelét olvasván fel, különösen VIII. Henrik az akkori angol királyhoz intézettet, a'kivel Luther — mint tudjuk — egyideig levelezésben állott. És mielőtt még a'jótékony adakozók a' gyámintézetre szánt adományukat letették volna, szót emelt Teichengraber tanár és Luther végrendeletét kezében tartva, épen a' véletlenül valakinek termelésére megkondult szomszéd torony harangjainak hangkisérete közben körülbelül igy szólt: Tisztelt testvérek! Épen kondulnak a' harangok, mintha temetésre szólítanának, háromszázados temetésére annak, kinek emlékezetére jelenleg egybegyülénk. Emlékezetünk sírba szállítja Luther porait, Luther hamvadó földi részét; de a' mi nékünk a' sír mellett osztályrészül jutott, az élő emlék 's azt nem temetendi el a' sír. Im Luther végrendelete kezünk közt van, a' sokak közül mi vagyunk azon szerencsések, kik birtokával dicsekhetünk. A' kié a' végrendelet, azé az örökség, azt vallják még a jogtudósok is; Luther végrendelete mienk, mienk tehát öröksége is. De kérdezzük elsőbben magunkat, vájjon mi jelentősége van annak, hogy mi L. eredeti végredeletét bírjuk? Egyszerűen csak annyi, hogy mi L. örökösi vagyunk. De kérdeni fogjátok: vájjon mit öröklénk mi ezzel olly nagyot ? egy pár darab papírrongyot, mellyet földi kéz befirkált, csak annyit-e? vagy azon jószágocskát-e, mellyet L. nejének és gyermekeinek testált? Feleim ! Lutheri örökségnek ez mind kevés, L. testamentoma örökösire többet ruház. Ruházza közvetlenül Luther szellemét és azon birtokot, mellyet hatalmas szelleme által kivívott, a1

szabad hitet, a' szeretetet, jogot,világosságot és igazságot, a' hűséges és erényes ker.ev. életet. Luther testamentoma amott fekszik arczképe alatt (a' nagy bibliára mutatván), a' kinyílt és számunkra is kinyilatkoztatott irás az tesz minket örököseiként gazdagokká és erősekké,—Luther ezen kincscsel kezében szembe szállott a' világ minden hatalmaival és porba hullott, a' mi porból vétetett, és győzött, a1

mi a' mennyből szállolt alá. Luther képe felett lebegni látjátok olt a' falon Gusztáv Ad. a' hő prot védőnek képét, azí, kinek lelke és karja hasonlóképen Luther örökségéből nyert erőt és dicsőséget. És im mi is Luther örökösei vagyunk, reánk is szállott az, a'mit ö szerzett. Szeretet az ö végrendeletének fekvő jószága (das GütleinJ, hit és oltalom, igazság és hűség, világosság a' setétségben, jog a' jogtalanság irányában, szabadság az evangyeliomban, szóval, a' megtisztult keresztyén vallás birtoka és annak szabad gyakorlata, a' Luther által reánk hagyott bibliai örökségnek értelme szerint. Ez teszi, Luther végrendeletét bírni, ez Luther örököseinek lenni. Az mondatott továbbá a' végrendeletről, miként mi azt a muzeumba teendjük le őrizetül. Lehet, hogy a' nemzeti muzeum erős falaival jól megőrzendi e' papírdarabot. De én részemről annak megőrzésére ismerek egy még biztosa lm helyet: a' prot. ember kebelét; sziveink legyenek azon tokok, mikbe e' kincset zárjuk. Egyébként a' midőn ezen iratot tekintem, eszembe jut még az is, miként azokra, a' kikre végrendelet utján valami örökség száll, a' mint egyfelől jogok, ugy másfelől kötelességek is szállanak. 'S kötelességeink, mint Luther örökösinek elseje az, hogy a' mit ö reánk hagyott, ne csak üdvünkre fordítsuk, de egyszersmind ép állapotban meg is tartsuk. Hahogy ezt tenni elmulasztanék vagy nem akarnók, nem volnánk méltók arra, hogy Luther végrendelete reánk szállott légyen. Jövendők lesznek utánunk, prot. gyermekek és ollyanok körülöttünk is léteznek már, kik iskolába kivánkozandnak, de nem lesz, hová és kihez imádkozni és Isten megoldott igéjét magyaráztatni, de nem lesz kitől és nem lesz hol. Hát azok nem volnának-e L. örökösi ? Én hiszem, miként e' végrendelet áldása rájok is kiterjed, nekiek kell részeltetniök a' keresztyén és evangyélmi szeretetben és pedig — a' mennyiben lehet — általunk is; nekünk, kiknek egyházunk és iskolánk már van, sietnünk kell segíteni másokat, hogy nekik is legyen, hogy filléreink által kő köre szálljon és egyház emelkedjék és gyermek gyermeket felváltva czélszerüen ós keresztyénileg neveltessék és taníttassék. Ha ezt nem tennők, vagy tenni bármi tekintetből vonakodnánk, kétlem, hogy protestánsok, hogy evangyéliomi ke-