Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-08-24 / 34. szám

Kígyóson, febr. 11.1845. Gróf Wenkheim József Antal m. k. cs. k. kamarás." £' szép 's dicső czélu adománynyal tűzte a' nemes gróf eddigi tet­teire a' hervadhatlan koszorút. Szinte iskolai szék dotálása tekintetéből a' r. kath. egyháznak egy 5 aT g. n. e. egyháznak is egy egész telek kihasí­tását kegyeskedett megrendelni. Sőt méltányolva kegyes grófunk azon törekvésünket is, miszerint iskolás növendékeinket a' gyümölcsfák nemesí­tésében gyakolatilag ohajtnánk oktattatni — e' czélra a' 3 külön hitfelekezetüek által együtt használandó 10 holdat; füzfákkali beültetés végett pedig, honnét idővel az iskolák tűzi fával lesznek ellátandók, szinte a' 3 egyháznak aránylag 5 holdat; végre temető-helyül a' 3 egyház közt né­pességi arányban felosztandó 70 holdat rendelt, a' már-már elkülönítés alá kerülendő közlegelő­bői kihasíttatni. Isten tartsa meg a' kegyes gróf drága életét, hogy a' vallás 's népnevelés terén általa elhintett oemes-keblüség dicső magvai mind kikelését, mind gyümölcsözését sok időkig élvez­hesse! Följelentök a' kegyes adományt egyház­megyei gyűlésünknek is, hol a'nemes grófnak köszönő levél küldése határoztatván, az esperesi vizsgálatnak utasításul adatott, hogy az úr oltá­rára tett e' kegyes adományt előszóval is, az egy­házmegye nevében megköszönje. E' grófi kegyes adomány segélt bennünket eljutni azon térre, hol a' most már állandósított tanítók méltányos fize­tésök iránt rendelkezheténk. Egyházunkban van jelenleg hat fi-'s négy leány-tanító, — a' követ­kező, már egyházmegyei helyeslést 's megerősí­tést nyert évi fizetéssel. I. Rectori, majdan állan­dó professori évi fizetés: 1) 200 pft., 2) 20 kö­böl buza, 20 köböl árpa, 3) 2'/2 negyed telek szántóföld, 4) halottak bejegyzéseérti díj ének­szóstól 24 váltó kr., predikátzióstól 30 kr., búcsúz­tatás 2 pft. II. Másod oktatói fizetés: 1) 100 pft., 2) 20 köböl búza, 20 köböl árpa, 3) kétne­gyed telek szántóföld. III. 4 alsó fiiskola-tanító fejenkénti fizetése: 1) 60 pft., 2) 15 köböl búza, 15 köböl árpa, 3) kétnegyed telek föld. IV. 3 leány-tanító fejenkénti fizetése: 1) 80 pft. 2) 20 köböl búza, 20 köböl árpa, 3) 2negyed telek szántóföld. V. negyedik leány-tanító fizetése: 1) 100 pft., 2) 20 köböl búza, 20 köböl árpa, 3) 2 negyed telek szántóföld. Jegyzés. A' szántó­földet az egyház nem mivelteti; közgyakorlat szerint felében szokás míveltetni. Ezen évi fize­tésen felül a' gyermekektől semmi czím alatti fizetés nem követeltethetik —Közli a'nemes ado­mányt — dotatiót — 's az adományozó kegyes gróf. nevét örökítni törekvő tiszta szándokból, 's a' békési reform, egyház hálája nyilvánításául Hajnal Ábel, békési r. lelkipásztor. Xevríéf»-f^jtt fólr­koiiy«éfs Tassról. Tassi közbirtokos* és fb. tek. Földváry Mihály úr, f. é. mart. hónapban el­hunyt nagy-reményű fiának, egyszer 's másszor általa mulatságra nyert és megtokargatolt pénzé­ből, (mennyiben ez, a'czélzott öszveget meg nem üté, pótolván) szem előtt tartva a' korán siratott­nak tanulási szorgalmát 's példás erkölcsét, mint­egy annak szelleméhez képest, 100 v.ft. alapít­ványt telt: Földváry Ferdinánd alapítványa név alatt, mellynek évi kamata 6 vft., minden évi próbatétkor azon fiu-gyermeknek fog adatni ju­talmul, ki tanulási szorgalommal párosított jó vi­seletével magát tanuló-társai között kitüntetendi, 's a' helybeli lelkész és két tanító által arra ér­demesnek itéltetendik. Reménylem, kegyes elnézést nyerendek, a' tisztelt úr ismeretes szerénységén ezen közzé­tétel által ejtett sérelemért, ha nyilvánítom, mi­ként engem arra nem más, mint a' nemes-tett iránti tisztelet ós hála, 's a szép példa általi hatás reménye indított. Szép István. Fel§ö-éri Ukola-viz^álat, és még vaíami. A' Pr. Egy. és Isk. L. 18-dik számában, az őrségi ref. egyház-megyéről közölt czikkemben, a' 7-dik pont alatt, érintém, hogy a' gyülekezetekben isk. felügyelök rendeltettek: de — tisztelet-becsület a' kiveendöknek — sok gyü­lekezet nem látta a'felügyelöket. Örömmel jelen­tem , hogy nálunk az idén ez alól kivétel tör­tént. Ugyanis tek. Lahy György, sz.biró úr, mint rendelt felügyelő, szíveskedett, apr. 6-kán egész napon, a' templomban tartatott isk. vizsgá­laton megjelenni, azt figyelemmel végig is hall­gatni. De nemcsak hallgató volt a' tisztelt úr, hanem szorgalom-jutalmazó is. Ugyanis a' szor galmatosabb tanulók közt — nem különbség nélkül — 31 ezüst húszast osztatott ki a' helybeli lel­kész által, 's miután a' szülőknek gyermekeik nevelését, iskolába járatását, a' tanulóknak a' szorgalmai, jó erkölcscsel párosulva, a' lelkész­nek és iskolatanítónak az iskolát szívökre kötötte volna: a'lelkészt egy aranynyal, a'tanítót 4 pengő forinttal ajándékozá meg. Ugyanez alkalommal átadá alulirt azon két új-testamentomot is, mellyel t. Zsoldos Ferenc& úr egyházmegyei ülnök, a' magokat kitüntető két szorgalmas tanuló számára, nála letett, két ér­demes tanulónak. Ezek valának a' nagyobb jutal­mak. Kik pedig ezekben nem részesülhettek, azoknak közlő, Wimmer úrtól neki ajándékba küldött több apró könyvekkel kívánta szorgalmu­kat ébreszteni, A' három jótevőnek adjon Isten, szivességö­kért, többszörös jutalmat! kívánja a' f.-öri ref. gyülekezet, annak tanítója, és a' lelkész Felső­őrött, 1845. maj. 19. Szíj György.

Next

/
Oldalképek
Tartalom