Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-01-05 / 1. szám

Lapban látom gyökerezni. — E' viszi csattogó szárnyakkal az áldásos szellemet; a' közvéle­mény „haladjunk" jeligés lobogója átlengedezi a' protestáns testületeket; készíti a' sziklajellemü erös lelkeket, téteti a' korszerű intézeteket, üd­vös egyesületeket. — Távol tőlem, hogy aT nyil­vánosság több orgánumainak ez érdemben vala­mit lehúzni törekedném; mert hályoghasító ké­pességök- és munkásságukat ezeknek hálátlan­ság bűne volna megtagadni: de azt is meg kell vallanunk, abban, hogy a' magyar protestáns egyetemes testületet lelkesedés kapta meg, túl­nyomó súlyt szépjellemü lapunk gyakorol, — és ez vallásos életében új korszakot idézett elő — Sőt azon hitben vagyok, hogy az unió, korunk egyik szönyegeszméje, valósulása czéljához több tekintetekben sikerteljesebben vezettetik ez ál­tal, mint bármi eddig föltalált elméleti módszerek által. A' közvéleményben kell kikészülni az unió­nak. — Ennek pedig biztos szekere protestáns lapunk. — A' vallásbeli szakadásoknak valamint eleitől fogva papok voltak szerepvivöi: ugy fe­lejtkezve az egyoldalúságok- 's alacsony érdekek röl, máig is tőlök függ azoknak egybeforraszt­gathatása. A' magyarhoni protestánsoknak két felekezetre lett oszlását is inkább papi párfdüh 's személyeskedés szülvén: rajtunk papokon áll a' simító súrlódás, eszmecsere, röpirat, szárnyra kelő közvélemények utján a' két félt egyesíteni. A' valóságban, az ész szabad használatában, melly a' protestantismus magköve', mi máig is egyek vagyunk, — készebbek lennénk éltünktől, mint ezen drága kincsünktől, mellyel Jczus mint szabadosokat megajándékozott, megválni; fuiság­nak lelke ez keblünkben , és isteni ige, melly lé­lek és élet. A' mi csekély különbségek állottak elö a' hitelvekben : a1 tisztító idő rostáján magok­ban kihullottak azok. Csak az atyáinktól károsan öröklött személyeskedő ellenszegülésekről kell lemondanunk: derülendő egünkről azonnal elvo­nulnak a' sötét boruk; ha itt 's ott maradandnak is némi hálószövetü bárány-fellegecskék: azok láthatárunk tisztaságát csak annyiban sem homá­lyosítják, mint rétek zöldségét a' több színezetű virágok. Sőt, hogy voltak 's lesznek is illy vallá­sunk lényeges alkatszerkezetén legkisebb válto­zást sem eszközölhető színezetek, — szabadnak teremtetett lelkünk fökiváltságán sarkaló ered­ménynek nézhető.— És már: az illyesmiken megütközni, ellentétü felek módjára harczsíkra szállni, olly fiuságunkból lealacsonyító ferde tény volna, mint József bátyjaié, kikben a' tarka öl­töny képes volt a1 testvéri szeretetet elölni. — Két év óta nem tapasztaltunk-e e* tárgyra vo­natkozó szellemi mozgalmakat, hullámokat kö­vetve hullámokat, szögletességeket simítgató röpiratokat? És nem vesszük-e észre , hogy cz. lapunk volt az a' czélszerü eszköz, melly lerak­ta a' vélemények tarka halmazát a' köztudat szé­ke előtt ? Nem tapasztaltuk-e, hogy már ís tisz­tultak fogalmaink 's fölsegítettek a' protestantis­mus elveihez; álszinüsége a' válaszfalnak kezd mindinkább ismeretessé lenni; kezdünk önszem­rehányás mellett egymásra közelebbről pirulás­sal nézni, és kölcsönös testvéri jobbokat nyújtva, az egy kenyérre és pohárra visszaállásunk iránti epedezö óhajtásainkat kezdjük biztos szókban je­lentgetni? — Ha bár távolba, de bizony pislog ar távcsőn néző elébe aT nagy czéllal terhesült jö­vő. — Mi ugyan, kik az idő havát hordjuk haj­fürteinken, Simeoni örömteljes léptekkel köze­leghetünk földi pályánk azon pontjához, hol szí­vünk dobogni megszűnik; mert látták szemeink, kegyes Fejedelmünk védszárnya alatt, a' honi protestanismus ezen nagy hatályú tényezőjét, a' Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot, mint vidor kellemü csecsemőt, mellyet vallásos eldödeink még csak fogantatási igéret-reményben sem vajának szerencsések látni. — Öröm - hévtől magasan dobogó szivünk mintegy varázs meleg ágyba szenderíti őszfejünket, hogy a' hosszas álomból, dicső századunk alkonyánál, visszava­rázsolva kíváncsi szemekkel láttassa a' nagyko­rúságra nőtt csecsemőtől idomosan berakott je­lenkor hézagait. — Oh! boldogok mi! boldogok! csak az édes remény szép jövőre derülendő su­gárainál is. Ah! minő éltetők csak a'varázs álom­bóli ébredés látványai is! — Mennyivel boldo­gabbak ti, később kor fiai! De hogy hű alattvalóinak gondos atyja, jó Fejedelmünk kegyelete mellett, kevés vajúdás után, világot látott csemete, a'Pr. Egyh. lap, szo­ros pólaköteleiböl kiburkozva, bölcsőjéből szabad lábra kaphasson , életműködéseiben haladhasson : mienk, nagy tiszt, és tek. közönség! az anyai ápolás gondja. Anyagi tápemlőkre van, köztudat szerint, a' kiskorúnak szüksége. Ilogy azért, az eddig bemutatóit és méltánylattal fogadtatott élő­csarnoki munkálatok után, éltető reménynyel néz­hessen e' zsenge intézet teljesebb fejlődése és megérése elébe: vezessünk, mert tőlünk függ, ezer meg ezer utakon éltető vért ütereibe; — egyengessük előtte az utakat, hogy gyors sze­kérre kapva, versenytársaival pályázhasson, jól ellátandó szekrényéből a' részvényes nagy kö­zönségnek hova-tovább érettebb gyümölcsökkel kedveskedendő! Ez következetes toldaléka a' megfejtett talánynak. De mintha sejteném, hogy sokakra nézve, ki­etlenbe siketen hangzik el ez! Hogy hát visz­hangot eszközöljek neki: borsfákat ültetek kö­rébe , azon remény melleit, hogy a' „toldalék,í( megteremvén várt gyümölcsét, a' magyar égöv­nek nem sajátságos növény ápolására nem lesz nekem avatlannak szükséges kertészi gondot for­dítanom. Háttérbe esik, mondom, sokak előtt a' toldalék, — mert áldozatot kíván. A' „talány4 , fejtménye helyeseltelik, és tán még többekkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom