Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-01-05 / 1. szám

Lapban látom gyökerezni. — E' viszi csattogó szárnyakkal az áldásos szellemet; a' közvélemény „haladjunk" jeligés lobogója átlengedezi a' protestáns testületeket; készíti a' sziklajellemü erös lelkeket, téteti a' korszerű intézeteket, üdvös egyesületeket. — Távol tőlem, hogy aT

nyilvánosság több orgánumainak ez érdemben valamit lehúzni törekedném; mert hályoghasító képességök- és munkásságukat ezeknek hálátlanság bűne volna megtagadni: de azt is meg kell vallanunk, abban, hogy a' magyar protestáns egyetemes testületet lelkesedés kapta meg, túlnyomó súlyt szépjellemü lapunk gyakorol, — és ez vallásos életében új korszakot idézett elő — Sőt azon hitben vagyok, hogy az unió, korunk egyik szönyegeszméje, valósulása czéljához több tekintetekben sikerteljesebben vezettetik ez által, mint bármi eddig föltalált elméleti módszerek által. A' közvéleményben kell kikészülni az uniónak. — Ennek pedig biztos szekere protestáns lapunk. — A' vallásbeli szakadásoknak valamint eleitől fogva papok voltak szerepvivöi: ugy felejtkezve az egyoldalúságok- 's alacsony érdekek röl, máig is tőlök függ azoknak egybeforrasztgathatása. A' magyarhoni protestánsoknak két felekezetre lett oszlását is inkább papi párfdüh 's személyeskedés szülvén: rajtunk papokon áll a' simító súrlódás, eszmecsere, röpirat, szárnyra kelő közvélemények utján a' két félt egyesíteni. A' valóságban, az ész szabad használatában, melly a' protestantismus magköve', mi máig is egyek vagyunk, — készebbek lennénk éltünktől, mint ezen drága kincsünktől, mellyel Jczus mint szabadosokat megajándékozott, megválni; fuiságnak lelke ez keblünkben , és isteni ige, melly lélek és élet. A' mi csekély különbségek állottak elö a' hitelvekben : a1

tisztító idő rostáján magokban kihullottak azok. Csak az atyáinktól károsan öröklött személyeskedő ellenszegülésekről kell lemondanunk: derülendő egünkről azonnal elvonulnak a' sötét boruk; ha itt 's ott maradandnak is némi hálószövetü bárány-fellegecskék: azok láthatárunk tisztaságát csak annyiban sem homályosítják, mint rétek zöldségét a' több színezetű virágok. Sőt, hogy voltak 's lesznek is illy vallásunk lényeges alkatszerkezetén legkisebb változást sem eszközölhető színezetek, — szabadnak teremtetett lelkünk fökiváltságán sarkaló eredménynek nézhető.— És már: az illyesmiken megütközni, ellentétü felek módjára harczsíkra szállni, olly fiuságunkból lealacsonyító ferde tény volna, mint József bátyjaié, kikben a' tarka öltöny képes volt a1

testvéri szeretetet elölni. — Két év óta nem tapasztaltunk-e e* tárgyra vonatkozó szellemi mozgalmakat, hullámokat követve hullámokat, szögletességeket simítgató röpiratokat? És nem vesszük-e észre , hogy cz. lapunk volt az a' czélszerü eszköz, melly lerakta a' vélemények tarka halmazát a' köztudat széke előtt ? Nem tapasztaltuk-e, hogy már ís tisztultak fogalmaink 's fölsegítettek a' protestantismus elveihez; álszinüsége a' válaszfalnak kezd mindinkább ismeretessé lenni; kezdünk önszemrehányás mellett egymásra közelebbről pirulással nézni, és kölcsönös testvéri jobbokat nyújtva, az egy kenyérre és pohárra visszaállásunk iránti epedezö óhajtásainkat kezdjük biztos szókban jelentgetni? — Ha bár távolba, de bizony pislog ar távcsőn néző elébe aT

nagy czéllal terhesült jövő. — Mi ugyan, kik az idő havát hordjuk hajfürteinken, Simeoni örömteljes léptekkel közeleghetünk földi pályánk azon pontjához, hol szívünk dobogni megszűnik; mert látták szemeink, kegyes Fejedelmünk védszárnya alatt, a' honi protestanismus ezen nagy hatályú tényezőjét, a' Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot, mint vidor kellemü csecsemőt, mellyet vallásos eldödeink még csak fogantatási igéret-reményben sem vajának szerencsések látni. — Öröm - hévtől magasan dobogó szivünk mintegy varázs meleg ágyba szenderíti őszfejünket, hogy a' hosszas álomból, dicső századunk alkonyánál, visszavarázsolva kíváncsi szemekkel láttassa a' nagykorúságra nőtt csecsemőtől idomosan berakott jelenkor hézagait. — Oh! boldogok mi! boldogok! csak az édes remény szép jövőre derülendő sugárainál is. Ah! minő éltetők csak a'varázs álombóli ébredés látványai is! — Mennyivel boldogabbak ti, később kor fiai! De hogy hű alattvalóinak gondos atyja, jó Fejedelmünk kegyelete mellett, kevés vajúdás után, világot látott csemete, a'Pr. Egyh. lap, szoros pólaköteleiböl kiburkozva, bölcsőjéből szabad lábra kaphasson , életműködéseiben haladhasson : mienk, nagy tiszt, és tek. közönség! az anyai ápolás gondja. Anyagi tápemlőkre van, köztudat szerint, a' kiskorúnak szüksége. Ilogy azért, az eddig bemutatóit és méltánylattal fogadtatott élőcsarnoki munkálatok után, éltető reménynyel nézhessen e' zsenge intézet teljesebb fejlődése és megérése elébe: vezessünk, mert tőlünk függ, ezer meg ezer utakon éltető vért ütereibe; — egyengessük előtte az utakat, hogy gyors szekérre kapva, versenytársaival pályázhasson, jól ellátandó szekrényéből a' részvényes nagy közönségnek hova-tovább érettebb gyümölcsökkel kedveskedendő! Ez következetes toldaléka a' megfejtett talánynak. De mintha sejteném, hogy sokakra nézve, kietlenbe siketen hangzik el ez! Hogy hát viszhangot eszközöljek neki: borsfákat ültetek körébe , azon remény melleit, hogy a' „toldalék,í( megteremvén várt gyümölcsét, a' magyar égövnek nem sajátságos növény ápolására nem lesz nekem avatlannak szükséges kertészi gondot fordítanom. Háttérbe esik, mondom, sokak előtt a' toldalék, — mert áldozatot kíván. A' „talány4

, fejtménye helyeseltelik, és tán még többekkel