Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-12-28 / 52. szám

Rendíthetlen vár Istenünk , Legjobb fegyver 's védő kar, Nem árthat semmi vész nekünk, Mert az ö paizsa takar. A' bűn királya Vesztünk1

forralja, Fegyverzetül hord Ezer cselt és nyomort, Nem fog ki rajta e1

föld. Erőnk, hatalmunk mitsem ér, Egy pillanat — 's elvesztünk, De jött az égből egy vezér, Ki győzve küzd érettünk, 'S kérded, hogy ki ö? Az Üdvezitő. Zebaoth istenünk. Más Istent nem hiszünk, A" győzelem vele jár. — Legyen bár az egész világ Ördög 's törjön ellenünk: Mienk lesz a1

borostyán-ág, Nincsen mitől rettegnünk. A1

bűn fejdelme El van Ítélve, Dúljon-fúljon bár, Reánk üdv, áldás vár, — Lesújtja öt egy ige. 'S ez igéhez ne nyúlj, pokol! Nem lesz benne köszönet; Ügyünk mellett Isten harczol 'S szellemhatalma vezet. Veszszen az élet, Család, becsület, 'S minden földiség — Még nem nagy veszteség, — Mienk az ég örökké. Tomka Kálmán. Vegyes közlemények: Egy-két észrevétel Kollár János úr önvédelmére. Kollár János pesti tót-ajku lelkész urnák ügyében, az Egyházi és Iskolai Lap 42. számában felszólaló „Dikajosz"-nak ifj. Maglódi a' 46 ik szám alatt eleget-tevén, gondolható, miképen hathattak pesti tiszttársaira a'beszédeiből vett mutatványok eme sorai: „Ezen mi háromnemzetü egyházunkban három-nyelvü lelkész van, kik az egyházi akolt nagyobbítani akarván, nemzetünk embereit ígéretekkel magukhoz csábítják, házaik gyakori látogatásaikkal, az utczai találkozásoknáli szép és édes szavaikkal, kölcsönözvén nekik pénzt, 's a' t." Kíváncsi valék, miképen gázol ki e' mocsárból Kollár János úr; 's ime a' 48. számmal szemünk elébe áll, csakhogy , fájdalom ! a' gázolásnak minden jeleivel. Azt állítja t. i., hogy a' 111-ik lapon olvasható vizker. 3-dik vasárnapi beszéde már 1824-dik évben, 's,,következőleg olly időben tartatott, midőn mostani tisztitársai hivatalban 's Pesten még nem is voltak, 's így ezen beszéd reájok semmikép sem vonatkozhatik." Erre csak annyit! Ha igazán 1824. évben született e' beszéde: megfoghatatlan, miképen mondhatta Kollár úr azt: „Ezen mi három-nemzetü egyházunkban háromnyelvü lelkész van 'stb." Hiszen akkor magyar gyülekezet külön lelkészszel nem is volt, 'smegfoghatlan, hogyan beszélhet többesben, holott akkor csak egy lelkész volt az egyházban kívüle. — Azonban tegyük, hogy 1824-ben mondatolt a* beszéd 's ekkor kérdezzük K.urat: nem a' leggaládabb vétket követé-e el, midőn boldogult Kalchbrenner urat, egykori tisztitársát, kinek emlékezete tiszteletben áll az egyház előtt, sírjában illeté illy súlyos váddal, melly ellen védőszavat emelnie a' holtnak nem lehet? Azért akármint forgatjuk itt az ügyet, Kollár János úr csakugyan sárban marad, már vagy mint holt, vagy mint élő tisztitársainak rágalmazója. A' mi beszédeinek egyéb, a'mondottaknál sokkal nyomosabb részét, azoknak keresztyén 's nemzetellenes irányát illeti, segítségül híja ugyan a' híres Reinhardot, Bretschneidert, Ammont 's egyebeket, *s ezekre támaszkodva lábát ki akarja húzni a' mocsárból. De épen modorában nem ismerhetik el öt tanítványuknak. 'S ha mindjárt elfogadnák is öt, van nekünk ezeknél felebbvaló urunk és magasabb példáink! — Bátran kérdjük Kollár János urat: illy evangyéliom hirdetésére küldé-e ki az Űr tanítványit, 's így ébreszték-e ők a' nemes és emberileg keresztyén érzéseket (Efes. 2, 14.) a'külön-nemzetségü emberek és hívek közt? — Hiszi-e igazán Kollár úr, hogy Pesten így építhető az Isten országa! — Siralmas énekeit megfoghalnók, ha néhány hívei a' Krisztus evangyéliomát tagadták volna meg; de így majdnem tragi-komikussá lön, midőn nyilakat szórván, a* nemzetiségre czélzó egyik énekének azzal szakasztja végét: „És ismét kérdezzétek őket: mik? és mi nevök ? és meghalljátok, hogy az egyik neve sky, másiké its, harmadik ek, negyedik pedig ikbe végződik. — Híven, krisztusi szellemnélküli szentnek mondott fecsegéssel nem azok közé állunk-e, kikről az apostol Füip. 1,15, azt mondja: némellyek pedig irigység és versengés által prédikálják a' Krisztust! Végre pedig kérdjük K. urat, hogyan egyeztetheti meg, polgári, emberi, keresztyén papi állásával azt, hogy midőn a' szerencsétlen nyelvzavarokat lecsillapítni törekszik egyházunk és nemzetünk, ö még mindig olajat önt a' tűzbe? Nem épen töle várná-e meg joggal egyház és kormány, hogy a' magyar nyelv ügyében hozott törvény iránt, már mivel törvény, engedelmességre buzdítsa híveit a' helyeit, hogy illy themákat fejtegessen? Hogyan viselje magát a" keresztyén, ha igazságtalan iránta a' törvényhozás ? Nem annyira boszúság, mint erkölcsi fájdalom tölti el a1

pro-