Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-12-28 / 52. szám
a' ker. vallásban az , mellynek hite nélkül megszününk lenni keresztyének ? mi benne a' lélek, a typus, a' maradó, mellyröl lemondanunk nem lehet, nem szabad, ha magunkat Krisztus kővetőinek akarjuk vallani? — Itt először is annyi synonimont horda rakásra sz., hogy könynyen ellen-mondásra akadhatni közöttük, — ugy hogy e' kérdés-feltevéssel: Mi a' lélek a' ker. vallásban? a' historisált ker. vallást akarata ellen idealizálja. Mi hát a' positiv a* ker. vallásban? Sz. azt mondja, hogy e" három: Isten, bűnbocsánat, halhatlanság. És épen ezen állítással van legalább az eddigi ker. vallás positivuma halomba döntve. A' ker. vallás oeconomiáját nem illyen trinitáson alapíták a' reformátorok. Meg van határozottan mondva a' ker. vallás positivuma: „E' pedig az örök-élet, hogy egyedül téged ismerjenek élő igaz Istennek lenni, és a' kit elbocsátál, a' Jézus Krisztust. Sz. állítása után, a' bűnbocsánat eszméje alatt volna az egész krisztologia. Már igy inkább tenném a' bűnbocsánat helyébe a' gondviselést; mert a' Krisztus hivatala és istensége, a' bűnbocsánat eszmélye alatt, nagyon halványon látható, és ez egyben a' Krisztus, a' történeti Krisztus ma és holnap, 'smind örökön-örökké nincs, nem lehet. Olly szoros logika és összefüggés van a' két protestáns egyház symbolikus könyveiben, hogy belölök kilenczeseket hányni nem lehet. Successio vádit cum onere, — vagy mindenestől el kell őket vállalnunk, vagy semmit —Azonban, ha már oda jutottunk, hogy alkudoznunk kell: meg kell vallani, hogy sz. nagyon eszélyesen alkuszik. Székács József irmodora, mint egyházi szónoké, igen csinos, szabatos, többnyire erőteljes : hiányzik azonban benne a' régibb magyar egyházi styl studiuma *), melly nélkül lehet ugyan igen szépen irni magyarul, — lehet erőteljes az előadás, mint Székácsé többnyire : de eredeti magyar szamatja nem lesz meg, — épen ugy, mint nincs meg a' legjobb magyar pezsgőnek eredeti franczia szamatja. — A' régibb magyar egyházi styl, szerintem, nem az, minek sokan tartják lenni, — nem régi czikornyás szók és kösöntyüs kitételek használata, — nem a' sok immáron és tehátlan fót: hanem inkább a' szók magyaros elrakásában, 's kivált a' verbum regensnek talpon vagy helyén-állásában nyilatkozó. Nem tehetni keleties nyelvünkön nagyobb eröszakot, mint az annyira és annyiszor használt latinismussal, vagy germanismussal. E' soloecismusok néha nem-magyarosan megszületnek, néha ismét tájdivatosan, pl. sopronyiasan, ügetnek, — melly ügetésektöl maga Kiss János irmodora sem egészen tiszta. Sz. irmodorában sok költészi elem van; de nem amaz epithetonokban bujálkodó költészet, mint sok fiatalabb egyházi szónokainké, — kiknek irmodora hason!ít a' repezevirágzáshoz, mellyek tetőtől talpig virággal borítottak, szárlevél hiján : hanem amaz egészségesebb költészet, melly gondolatot, eszmét illuminál az eleven képzelödés görög-tüzénél. Néha azonban fuga vacui szerepét vitet sz. a'költészettel, mint például, pünkösti tanítása legelején, hol a' hat sorból álló nyalka bekezdés nem egyéb ama régi-nyomatu könyvek kezdő nagy goth betűinél, mellyek rendesen egy nagy színes virágbokrétából kandítnak ki. — Legkevesbbé találta meg biráló sz. irmodorában és előadásában ama fanatikus vörös fonalat, mit egy nem rég megjelent üres röpirat nagy igazságtalanul ráfogott. B. M. *) A' régiek között Pázmán után leginkább ajánlhatók e'végre Melius, D erecske i,— az erdélyiek közöl V e r e s t ó i predikátziói. A' régi magyar egyházi szónoklat képviselőiről, meglehet, hosszas bírálatom végén körülményesebben. B.— M. — S z e n luther t - I a ii t; tliadaléneke* I. Erös vár a' mi Istenünk, Jó fegyver és menedék , A' bajban segítő nekünk, Melly most ránk nehezedék. A' régi ellenfél Komoly harezra kél, Kény 's csábok ezere Az ö mord hadszere^— E' földön nincsen mása. Erőnkkel mi nem győzhetünk, — Az hamar ellankadott, — De vív ám a' hős érettünk, Kit maga az Úr ado't. Kérdezed, hogy ki az? Jézus Krisztus az , A"1 seregvezér, 'S vele más föl nem ér, — Övé lesz a' harezmezö. 'S volna bár a' világ tele, Nyelni-kész ördögökkel: Még is nem törődünk vele, Nekünk bizton nyernünk kell; Ám a" világ* ura Gyúljon boszura, Nekünk mit sem tehet, — Már elitéltetett, — Egy szócska elejti öt. És e' szó miattok megáll, *S hálájok is odavesz; Mert lelke- *s adományival, Ő velünk a' síkon lesz. 'S ha viszik éltünket, Nőnk-, gyermekünket, — Hagyján, menjenek! — Semmit nem nyertenek , — A' menny, —az nekünk marad. Geduly Lajos.