Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-12-28 / 52. szám

szíven magát az organikus élet tűzhelyét, a" szívet, érti, szoros értelemben. Ezért beszéde első részének első fele nagyon is anyagias. A' vér, annyi igaz, Shakespeare észrevétele szerint is, nagyon furcsa nedo, 's a' ker. vallás történetében, ennek dogmáiban föfő-szerepet vitt és visz: de azért a' szív tisztaságát nem tanácsos épen csak a* S'zív kamráiban keresni, hol ez a' vér felbuzog. Sz. bizonyosan ért engemet, ha itt magamat világosabban ki nem fejezném is. Hogy sok tárgyat sokkal sikeresebb negatív oldaláról mutogatni: azt sz. mesteri tapintattal bebizonyítá, midőn a' tiszta szívet a' nem tiszta szív mocskai közöl tisztázza ki. Azonban megbocsásson sz., ha biráló előtt felötlött ezen utópiai állitás: „Arról mondhatni, hogy erkölcse szeplőtelen, ki nemcsak nem akar cselekedni, de épen nem is tud gondolni gonoszt; kinek lelkére még nem vetett homályos árnyat a' rajta átborongott vétkes gendolat: az mondhatja magáról, hogy tiszta szíve van." — Szerzőről hiszem, hogy nem szorosan donatista, 's az eredendő bünt — ha mindjárt nem pietisticus szempontból is — nem tagadja: ezért túlzó purismusnakmondom ez állítást, — mert ez nem egyéb, mint kerek-szegletesen kimondani, hogy: tiszta-szívü ember nincs és igy nincs ember, ki Istent meglássa, — 'sakkor minek is róla beszélgetni? — És ekkor borzasztó szigorú szerzőnek ama fenyegetése, mellyel tanítását berekeszti: „Tartsd meg e' nagy leczkét: „A' kinek szíve bűntől nem tiszta, egyéb része, mint örök kárhozat tüze, nem lehet soha!" — Igy nincs irgalom, de másfelöl nincs küzdés , nincs harcz, 's erényes ember öntudatlanul az, ki sz. szerint gonoszt nem is tud gondolni. Gondolkodott-e sz. valaha az antagonismnsról, melly van Isten, ördög, erény és bűn közölt? 's tudja-e, hogy a' földi ember e' kettő közé esett, 's e' kettő között öszvérkedik, mint az unió a' két protestáns egyház között? — Hallom jó előre, mint mond engem a' tudós sz. Zoroaster tanítványának ! 46) Jer. 15. 2. — Katona-ujoncz-állitáskor. Itt sz. elemében van, — minden szava gyújt, — harczra, honvédelemre lelkesít, szebb, magasztosabb bármellyik toborzónál, — buzdítóbb a'tábori zenénél. Az egész szónoklat ollyan, mint a* tárogatónak rendítve-bús hangja, vagy a' marseillei induló. — Ellene bírálónak semmi kifogása. — 50. Jób. 17. 10 — 12. Az én reménységem napjai elmulának, gondolatim kigyomláltatának 'sa't. A' reménység, tanuió-ifju hamvai fölött. — Egy kis költészet vagy vegytani járatlanság, hamu-katlanná tenni divatos koporsóinkat. A' munkának két része van: 1-ső A' reménység fölött közönségesen, 2-ik Különösen, az ifjúság reményei fölött ábrándozik. Sz. itt is — a1

menynyiben a' remény a' képzelödésnek színes és borús hullámain tündérkedik — elemében van, 's épen ennélfogva túl-esik a' mult és jelen positiv határain. A' reménységnek, mint a' képzeletnek, tartalma, minden és semmi, — hazája a' jövő, mellynek színes fellegein ott lebeg a' vágyódások aranyhegye, ott az önámítások utópiája. Az egész szép munka illyenremény-szinü. Az első rész nem egyéb a' remény mindennapos mulató-helyeinek ünnepélyes kivilágításánál annyiféle színezetű lámpával, hogy az olvasó vagy hallgató szeme kaprádzik bele. A' tartalmas bevezetés után nagyon üres, — a' sok mindennapos gondolat ürög-forog benne. A' második rész sokkal szebb és tartalmasabb, —az ifjúságból kelő nagy reményeknek gyöngéd-komoly leírása, vastag szinezés nélkül. Az alkalmazás meglepő-komoly, — bár rövid, de ritka-szépségü. Bírálónak sok mondani-valója lett volna még e' jeles munkák egyes részei fölött; de en detail nem lehet bírálnia. Lássuk Baksay Dániel irmodorát. — Nála az irmodor főbb szerepet játszik, mint bármellyik egyházi szónokunknál. Ennek alá van rendelve, kis hiján, minden. Stilistikája egy hatalmas kendőző , vagy még magyarosabban — pirosító, melly a' leghalványabb gondolatra sok helyen álvirágokat fest. Uralkodó elem előadásában a' költészeti virágosság, — még pedig sok helyen annyira túlterhelve, mint ama paraszt sihedernek vasárnapi kalapja, mellyene gy egész virág-ágyat emel be a' templomba; hasonló ama faj teljes szegfűkhöz , mellyeknek kelyhét a1

szirmok féloldalra kirepesztik 's abból nyuladoznak ki borzasán. Illyen túlterhelt szép helyek egymást érik mindegyik oldalon. Néhányat én is megemlítek. Illyen a' 67. lapon: ,,E' gondolatok mindig fentebb meg fentebb emelő lépcsözetein sarjat vert ember - kebelben egy mondhatlanul édes igazság csirája, — lelkén felhajnallott egy istenítő hitnek derengő világa, 's nyájasan köszöntötte meg ölet egy szebb világ reményének elméje elborongott ködéin mosolyogva felgyúlt csillaga". — Mennyi pityke hat rövid sorban! — A'68. lap egész második bekezdése. 70. I. „Veled akkor tetteidnek vipera-ajku emléke, egy egész pokol, ébred föl" — Ismét: „Ha égő szívemről leszakad egy rózsa-láncza a1

szeretetnek, 's valamelly karjaimból-kihervadt kedvesem jégteste fölött megtört kebellel zokogva sirok" — 272. 1. ,,Félelmek háborgása rázza össze a* bűnösnek kínok verítékeiben fürdő tetemeit" — — „Csapongva hordoz a'játszi szél üvöltő szárnyain" — Contradictio in adiecto — 'sa't. Illyen hyperbolákkalrakvák B. munkái, melylyek csodálatosan zúgnak, mint az elrántott búgatyúk, — alig ér vélök a' képzelet; fellerigös szárny-csattogással vonulnak el az alant álló figyelem fölött, hallja őket az ember, mint a' szél zúgását; de honnan jöttek, hová mennek, meg-