Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-01-05 / 1. szám
fölött, 's lehulló szikrái, kis hiján megperzselék magát a' nemes-kefclü elgyujtót. — A' Prot. Lap, koldus-táskát akasztva nyakába, örökös gyalázatára a' nagy magyar protestáns egyháznak, elhal az esperesek és hivatalnokok küszöbe előtt, elhal a' nagy magyar consístorialis egyház részvétlenségét — Egyházi tudományosság, keresztyénség föelvei, vagy nincsenek, vagy confessiók száraz betűi között kezdődnek az 1-ső, végződnek az 52—ik űrnapon. Vallásos ujjászülés, vagy repristinatio, nincs; az egyházi élet szoros értelemben a' papságnál kenyeret, pénzt és öltönyt keres. A' nép vallása ezerszer megforgatott öltöny, melly nem melegít, mellyet vagy rongyosan vet nyakába az egyházi szolgálat, vagy pedig új posztóval foltozván, még- nagyobbat repeszt rajta! — Nyomorúság, nagy nyomorúság, Atyámfiai!! És hogy legalább a' világ ne tudja nyomorúságunkat, hogy legalább még ennyit .se lehessen megmondani a' magyar protestáns egyháznak : tudjátok mit ? Ne fizessetek elő a? Lapra! Dobos. Nyilatkozat a' I®roí. Ksyli. és Isk. E<a|> snellett. E' lapokban, e' lapok mellett midőn jelenleg értekezni óhajtók: előlegesen is azon őszinte vallomással lépek föl a' lisztéit Olvasóközönség elébe, hogy segédgondnok létemre is, a' Prot. Egyh. és Isk. Lapot csak némelly bizalmasb barátim szívességéből olvasgatván , az előfizetők közé magamat mind ez ideig nem számíthatám; — nem azért ugyan, mintha némelly nagytiszt, és tiszt, urak meggyőződésűk- 's e' lapok ellen kitörő Ítéleteikben osztoznám, — Isten mentsen! nem ezért, — hanem inkább talán azért, mert szegény magamra is, - tös gyökeres magyar 's e' mellett secularis kálvinista ember levén, — elég indifferentismus jutott örökségül. Most tehát hibámat megismerve, reményiem, a' diák példabeszéd szerint, félmegjobbulásomról senki nem kélelkedendik. Jelen fölléptemet annál inkább igazoltnak hiszem, miután lelki örömmel mondhatom ki, hogy mi is már néhány világiak, az egyházi gyűléseken, nem mint ennek magyar diszöllönyünkkel fényt, vagy csörgő szablyainkkal tekintélyt adni akarók, sem épen csak némelly szerencsétlen bepanaszolt papi egyének elitélésében gyönyörködök, — hanem inkább ébredni kezdő, vagy is egyszer valahára már életjeleit mutató protestáns egyházunk reform-mozgalmainak lényeges tényezői kívánván lenni, jelenünk meg. Miért is egyházunkat illető korkérdéseinkkeli tisztába-jövetelt elkerülhetetlenül szükségesnek látom : ezt pedig, nézetem szerint, másként nem, mint hírlapi uton hiszem elérhetőnek. Mondhatná ugyan valaki: „Hát a' consístorialis tanácskozásoknál előforduló discussiók mire valók? — Nem fejthetik-e ilt ki az egyházi 's világi notabilitások bölcs nézeteiket ? Nem okulhat-e eléggé ezekből a' zöld asztalon kivül ülő tisztes auditórium? Nem képezheti-e magát teljes tökélyre a* nagyra menendő fiatalság?" — Felelet: Igen is nem! Mert vessünk csak kissé feszesb pillanatot egyházi gyüléskedéseinkre: látni fogjuk, hogy többnyire vándor-helyzetökné), valóban rendes rendszeretlen alakultoknál, gyakran ezekből eredő ingékony lelkületöknél fogva olly eredményeket tüntetnek elönkbe, mellyekböl nem nagy fejtöréssel lehet kiokoskodni: hogy a* bölcs notábilitásoknem mindenkor bölcs nézeteket fejtének ki, — kivált, ha a' haladás lobogójától tartás 's tekintély-vesztés féltékenységével inpraegnálva foglalták el tekintély-teljes székeiket, — vagy midőn magosb személyek leereszkedési bizalma 's némi ellenállhatlan szíves megkérésök következtében történtek az eldöntő nyilatkozatok. Az illyesekből hogy azután a' padokon ülő tisztes auditórium nem sokat, vagy legalább nem czélszerüleg okulhat, igen természetes! Azt pedig, hogy itt, illy körülmények között magát a* fiatalság kellőleg kiképezhesse, gondolnám, hinni senki nem fogja. — De ki is kívánná az egyházi gyűléseket képző-iskolákká alakítani? hiszem, jól tudjuk, hogy már csak financzialis tekintetből is tanácskozásainkat hetekig nem folytathatjuk,— holott már így is a' — „hosszú asztal, gazdag étek" — nem csekély summát apaszt le az egyházmegyéknek pénztári jövedelméből; hogy pedig a' komjáti canonok V-ik rész 8-dik canona végsorai szerint legyen gondoskodva gyűléseink tartásáról: ennek elfogadására, gondolnám, nem sok egészséges-gyomru consistorialistának lenne kedve. — Azután, csak valljuk meg az igazatI még mi bizony sokan igen jó hazafiak vagyunk, lakunkból nehezen mozdulunk, gyüléskedésünk helyéről pedig nyakra-főre sietünk hazafelé. Ép ezért nem lehet csodálni, ha az elnökség — mint mondani szokta — időgazdálkodási tekintetből minduntalan figyelmezteti, kivált a' kisebb tekintélyű ujoncz- szónokokat, beszédök mentől elébbi berekesztésére. (Meglehet az is, — miről azonban kezeskedni nem mernék, hogy a' legközelebbi, egyházkerületi gyűlésünkben azon határozat, miszerint, egy nagyszerű reform kérdésben kiküldölt választmány felolvasott nézeteihez lényegesen szólni nem lehetett, szinte idő kímélésből hozatott.) Egyébiránt meggyőződésem szerinti nézetem az, hogy bármelly névvel nevezett gyűlés sem teremhet üdvteljes eredményeket, ha csak az olt felhozott eszmék, már jó eleve a' közönség analysise alá esve, a' kellő crisist ki nem állották. Nem, azon egyszerű alkotmányos elvnél fogva, miszerint „rólunk nélkülünk" végzettek vakonelfogadására nem sok rokonszenvet érezünk; pedig hogy magyar protestáns egyházunk mind ez ideig, Isten tudja mikép!? én hiszem és vallom , nem minérdemünkért, hanem jó Istenünk