Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-12-07 / 49. szám

akkor ébred föl, ba élte napja csakugyan leáldozik sírjánál. Ellenleg milly édes, milly áldásdús a* magát tökélyesbített embernek élete! Ö előtte nincs homály, nincs kétség az élet utján. Minden tünemény szemei előtt, minden látomány a' természet ölén, tiszta világosság, megértett igazság. Előtte pusztító orkánok, iszonyú földrengések, népes falvakat, virágzó városokat *s tartományokat siralmas sorsra juttató vízáradások, jégesők nem Isten haragjának bűntető ítéleti: hanem a'teremtő bölcs törvényein alapult kültermészeti rendszerbe beszőtt változások, mellyek a' világ-egyetem javára szükségesek, az egész zavarba hozása nélkül ki nem maradhatók, 's Isten bölcs kormányát, igazgatását tanúsítók szintúgy, mint az áldásteszközlő termékeny idők 's háborlalan csendben működő természet kellemes gyümölcsei. A'magát tökélyesbítelt ember, felülemelkedve a' jelen szük határán, átleng a1

multak hónába, 's lelki éleményt gyűjt magának annak borúin és virányin. Elnézi lelke fájdalmával, minő átkos szüleményt 's fajzati valának a' barbar hajdannak az emberi szelíd érzelmeket nem ismert Cambysesek, Astyagesek , kik határtalan hatalmukat kény- és szeszély-szerint gyakorolván, hajborzasztó tetteket véghezvinni képesek valának. Látja, hogy amaz embereket élve eltemettetni, az igazságot saját parancsára kimondott Peraspesnek gyermeke szívét keresztül-lőni nem írtózott. Látja emezt, hogy unokája meggyilkoltatását végre nem hajtott Harpagusnak, saját gyermeke húsát étkül feltálaltatni, és a' fiút apja lehúzott bőrével fedett székről törvényt mondatni mulatságnak tekinté. Nézi másrészről lelke repeső örömével, az emberiség ama jóltevö barátját Cecropsot, ki Attika makkal-élő 's mezítelenül járó vad lakosit az erdők rengetegéből kiédesgetvén, egy olly társadalmat alapít, mellyböl idővel bölcs philosophok, törvénytalkotók 's győzelmes bajnokok állanak elő 's iskolája lesz a' föld kerekségének. Látja a' multak tükrében a' dühöncz Caligula, Nero 's Maximinianokat, és elgondolván, milly sok ártatlanok vérzének el ezek hóhérpallosuk alatt, kik vad hahotával jártak az általok meggyilkoltattak sírhalmain, hálákat ad az égnek, hogy már ma igazság-szeretet és kegyelmesség örködnek a' trónok fölött. Ismeretesek előtte más oldalról az Alexander Severus, Titus és Traján bölcs uralkodók nemes erényeik, — bámulja a' thermopilei hőst, háromszáz vitézeivel dicsőén elesni, és Codrust, midőn, hátán száraz galyakat vive, az ellenséges táborba, hazájáért elvérzeni, Önkényt megyen. Magas érzelmekre 's tettekre hevül, midőn egy magyar Leonidásnak Zrínyinek, a' szigetvári bajnoknak, lángoló hazaszeretetét, rettenthetlen bátorságát 's hősi jellemét olvassa. Valóban a' müveit, és pallérozatlan ember sorsa közt ég és föld a' különbség. — Egyik élte világos fény, a* másiké gyászboru; egyik az egyenes, tükörsima ösvényen is — mint hab, miot kormány-nélküli hajó — hányatik: másik az éles kőszirtek közt is bátran halad; e?yik a' sors vészei közt is nyugton él - másik a* mosolygó szerencse karjain is hervadoz; egyik angyal-ember: másik ember-állat. Az öntökéletesítés egyedül az, mi az embert emberi méltóságra emeli, az erény koszorúját homlokára fűzi, földet éggel, mulandót halhatatlannal összeköt, azért is az mindenkinek lényeges kötelessége. De az kiváltképen b) a' papnak. Igaz, hogy a'pap is sem több, sem kevesebb-, mint ember, ö nem közép-személy Isten és ember közt, mint a' hajdani persa Mágus, kinek egyedül nyilatkoztatá ki Ormuzd önakaratát, ki egyedül látott a' jövendő sötét kárpitja alá, azt egyedül fölleplezendö. A' ker. pap nem illyen: ő sorsosa az erénynek és gyarlóságnak, a' tökéletesedésnek és elaljasodásnak, ő csupán olly test- és vér-alkatu 's lelki tehetségű lény, mint minden más, ki istenképét hordozza magán. — De minthogy a' pap a* legfontosb állást birja e' földön, a* nép tanítói fenséges hivatal lévén munkássági köre; minthogy Ő a' szenvedő emberiségnek tanácsosa, vigasztalója, 's a' szerint, a' mint égi, isteni küldetését elismeri, teljesíti, angyala vagy átka a' maga körének; minthogy Jézus ama mennyei tana: ,,ugy fényljék a' ti világosságtok, hogy mindenek megláthassák" mindenekre ugyan, de kiváltságosán a1

néptanítókra alkalmazható: szükség, hogy a' pap, teljes buzgalma szerint, szíve 's lelke tehetségeit, álláspontjától, rendeltetésétől, a' kor szellemétől igényelhető tökélyre művelje; mert csak ekként lehet az, mi lenni tartozik, munkás társa Istennek az emberiség nevelésében, áldást és boldogságot-eszközlö tagja a* társadalomnak. A' tudományos műveltség fökelléke tehát a' papnak. Tanítani csak annak lehet, ki elébb maga tanult, —hasznosan 's a' kor igényeihez alkalmazólag pedig csak annak, ki az iskola szük falai közt szerzett ismereteivel meg nem elégedve, szomjas kebellel száll virágról virágra a' tudományosság tág mezején. Embert, keresztyént 's polgárt kell a' papnak, mintegy széles munkakörben élő oktatónak, nevelni. „Embert nevelni áll a' lélek-'s szellem-kiképzésben 's az egyetemes tehetségek kifejtésében" mond a' remek Szemere. Milly fenséges tárgya a* pap működésének! Sok emberre nézve egyedüli iskola a'templom, ?

s egyedüli tanító a* pap. Azon parányi tudományos ismeret csirája, melly az iskola pora között gyermek-korában keblében kihajtott, az idő és mostoha körülmények miatt elhervadt. Vaj^ jon nem a' templom-e az, hol a' tiszta emberiség fényoldalával megismertetik a' tudatlan ? nem a* pap-e az, ki az elparlagosodott lelket az állatiság