Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-11-02 / 44. szám

sokban fel van jegyezve és az evangelika anya­szentegyházban hirdettetik és taníttatik, az egy­házat közszeretettel vezérelnék, — egyházi tör­vényeket , vastag rendszereket hoznak világra, mellyekből természetesen az egyházban nem más, mint természetelleni állapot származhatik. Ezt immár a' keresztyén anyaszentegyház egyáltalán meg nem szenvedi. A gyűlések vezetik az egy­házat, de nem hatóskodnak rajta. 3) Győrött 1812-ik évben tartott kerületi gyűlésben követtetett el abbeli veszélyteljes egy­házbitorló hierarchiai bevágás legszentebb jo­gainkba, hogy merészeltek tudtunk nélkül a' gyű­lésekbe helyzeti atyafias bizodalommal visszaélni és a' megürült vagy ujonan-alakult prédikátori hivatalra való kijelölést a' superintendensre ru­házni. Ezen jog az apostoli egyháznak magyaror­szágbani helyre-állításától fogva, egyedül a'gyü­lekezeteket illeti. Sem egyénnek, sem egész conventeknek nem lehet azon joga, ezt tőlünk el­venni, elidegeníteni, kijelölés által megcsorbítani; mert elidegeníthetetlen, elárulhatatlan! — De elvették tőlünk ! Nem hiszszük, hogy tö­kéletes öntudással tették, a' mit cselekedtek. Azon időben immár a' megfeszített Jézus Krisztus urunkban való evagyéliomi hitet a' rationalismus és hithiány elnyomta vala. — A' keresztyéni egyháznak lelke a' hit 1 Hol lélek nincs, ott halál van és a' test döggé válik! — Ebből és nem az evangyéliomi szabadságból támadtak rendetlen­ségek. Másutt keresték a' betegséget, a' szent Íráson kivül találni akarták a'gyógyszert, és mé­reghez nyúltak. 4) A' kijelölés felőlröl, minden szabad-vá­lasztásnak, melly nélkül a' keresztyén anyaszent­egyház sehol fen nem állhat és elhal, meg­semmisítése. — A' lelkipásztoroknak és iskola­tanítóknak szabad-választása egyik legnemesebb oszlopa az egyháznak, melly annak talpkövére, u. m. Jézus Krisztus urunkra épült. Ha ki a' sza­badválasztási joghoz nyúl, feldönti az egyházat és a' tört szivébe döfvén, azt megsemmisíti. A' ki fizet, az választ! Egyház, tanoda, evangéliom a' gyülekezeté, a* hivatal a' gyülekezetért van, 's az övé. 5) A' szomorú események és szörnyű mél­tatlankodások az evangelika gyülekezeteken, mellyeket ezek az 1812-dik évi balfogás miatt szenvedtek, még eléggé emlékezetben vannak. Minden pörlekedés, viszálkodás, botrány ezen tisztátalan forrásból eredett. A' számtalan sok eset közöl csak Locsmándra, Palotára, Izményre, F, Lövőre, Alhóra emlékeztetünk; valamint azon szörnyű kínozásokra és borzasztó méltatlansá­gokra is, mellyek nem rég a' puczinczi gyüleke­zeten és szellemdús lelkipásztorán elkövettettek. Valóban! ezek egy inquisitióhoz sem illendők •alának, annyival kevesebbé az evang. anya­szentegyházhoz. Esperesi felügyelők szolgabirák 's megye poroszlóitól kisértetve jelentek meg gyülekezetekben; másutt énekes-könyveket bo­tozással vétettek be 'sat., sőt egy legújabb szo­morú példája a' lelki zsarnokságnak vagyon köz­tünk, mellyet majd alább elö fogunk adni! 6) Az 1812-ik évi hiba rosz következésének orvoslására még erösebb méreghez nyúltak. Hogy a" gyülekezetek annál engedelmesebben hajtsák nyakukat a'már divatba-ment felölröli kijelölés alá, új féket akartak reájok vetni , és feltalálták az ugy-nevezett Rendszert, vagyis a' Pápán 1838-ban keletkezett űj egyházi rendet, melly­nek czélja vala, az eddigi belopódott áthágásokat és visszaéléseket örökre szeresíteni. Ezen Rend­szer a' generális gyűlésnek egy indítványára ké­szíttetett. Az egyetemes közgyűlést tehát olly rendszerrel, melly ezen kerületet a' többi három kerületbeli evangélikusoktól örökre elszakasztja, megelőzni akarták. Az 1838-dik évben heve­nyében meghatalmazottakat hívtak össze Pápára, a' végett, hogy az egyház jobb rendbe szedes­sék. Roszat nem sejtő bizodalommal adának minden gyülekezetek meghatalmazást; csak F\ Lövő,hosszas viszonyok által keményen megintve, hatalmazta meg küldötteit feltételesen, hogy vele a' Rendszer előbb közöltessék, minekelőtte elfo­gadtatnék. De ebből ugyan semmi sem történt. A* követek a' Rendszert, sajnosan mondjuk! már készen találták , 's ez felolvastatván , a' nélkül, hogy a' gyülekezetek elölt csak egy betű is isme­retes lett volna, jóvá-hagyatolt! — — Igenis, ez történt a' dunántúli evangelikus kerületben! Nem köröztetve, sem megismerve a* gyülekeze­tek elölt, jóvá volt hagyva! — nemcsak jóvá­hagyva, hanem el is fogadva; nemcsak elfogad­va, hanem megerősítve ! — nemcsak meg-erÖ-sitve , hanem azonnal tettlegesen gyakorlatba is vétetett ezen új rendszer! — Mi azoknak, kik ezt végrehajták, jó szandékukat nem akarjuk két­leni: hanem az is szent igaz, hogy sohasem kö­vettetett el veszély teljesebb balfogás, mint ez vala! De még ezen cselekvés után sem merték ezen rendszert napvilágra hozni. Mint minden túlság, ugy ez is setétben csoszogott. Végre még is az esperességek drága pénzen másolato­kat kaptak belőle és ugy csuszkáit be az új Rend­szer ! sok gyülekezet még ma sem ismeri! Ezen veszélyteljes Rendszer a) Mindjárt elején nevezetes módon, maga magára kimondja a' halálos Ítéletet. Nem Isten igéjére 's az evangyéliomra alapszik ez : hanem ember szavára, békekötésekre, világi törvé­nyekre, intézvényekre 'sat. A' szerzők itt nyil­vánosan eltévesztették az utat; ök az egyháznak az ország-kormányhoz való viszonyát, az egy­háznak belső evangyeliomi intézkedésétől meg­külömböztetni nem tudták. 'S ez már nagy hiba elejétől fogva!

Next

/
Oldalképek
Tartalom