Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-10-26 / 43. szám

nével terhelik. Szükség 's kötelesség , hogy magunkat tisztítsuk, 's ezen kérdéses nagy ügybeni vétségünkről számoljunk. Isten ments meg! hogy a' róm. kath.anyaszentegyház legmélyebben tisztelt föpásztorainak egész testületétől csak legkisebbet is, mivel bír 's birhat, akár a' szellemiekben, akár az anyagiakban, jól ismervén erötelenségünket, eltagadni akarjunk. Ez volna igazán nagy következetlenség, vagy magyarosabban kimondva, ostobaság, sőt vétség! De különböztessük meg, uraim! a' dolgot. Valamint az első századokban a' kath. ekklézsia, bárha némelly mellesleg valókban, még ez is, magán hordozta az emberi gyarlóság 's hibázhatóság némi homályos árnyékocskáit; de azért hü maradván az evangyéliom igazságaiban, megmaradt csalhatatlannak: ugy hiszszük és valljuk, hogyl a1

mai anyaszentegyházak és azoknak tanítóik is, még pedig nemcsak a' fő-, hanem az alsóbb— rendűek is, hit dolgában csalhatatlanok lehetnek, ha az evangyéliom lelkétől, mint a' csalhatatlan Isten mindörökké megmaradandó beszédétől, áthatva, magukat minden gondolataikban, czéljaikban, intézkedéseikben, beszédeikben és cselekedeteikben csak egyedül ez által, mint nem hibázható zsinórmérték által, engedik teljes életökben vezéreltetni; ha ezt olly híven megőrzik, hogy ebből sem semmit el nem vesznek, sem hozzá nem toldanak; ha ezt olly igazán magyarázzák 's hallgatóikkal olly tisztán közlik, a' mint ezt Isten nékiek a' maga képviselője az okosság, a' lelkir Ösmeret és az ö sz. lelke által tudniok adta, szóval, ha mindazokat megtarlják, valamellyek velök a1

szentírásban, az Isten egyedül csalhatatlan beszédében közöltetnek, mint a' mellyben t. i. előadott természetfölötti kinyilatkozásban ama természeti és sz. Pál apostol szerint Rom. 1: 19, 20.— 2: 14, 15. a' pogányokkal is közös isteni kinyilatkozás, olly teljesen kipótoltatik, megerősíttetik,'s hogy ugy szóljak, sanctionáltalik, hogy abból nem szükség elvenni, vagy hozzáadni még csak egy fél joltát is. Ezzel a' kikötéssel hát, hiszszük és valljuk, hogy csalhatatlan az anyaszentegyház, csalhatatlanok annak tanítói is. Miért hát még is a' vád ellenünk? — Talán van a' dolognak még egy rejtélyesebb oldala is? Igen is, és ez nem más,mint a' distinctionak második ága. Hogyha t. i. ellenébe annak, mit csak most mondánk, valamelly anyaszentegyház tanítói, elhajolva csak egy hajszálnyira is az evangyéliom szellemétől — az abba befoglalt csalhatatlan igazságoktól, a' csalhatatlanságot ugy igényelnék vagy tulajdonítanák maguknak, mint valami személyes sajátságot, vagy kiváltságot, utódság szerint által- meg általterjedhetöt: már ekkor boesánat tőlük! a'lelkiösmeret és a' mindennapi tapasztalat ellenére velők kezet nem foghatnánk. A' minthogy nem is mentegetném én magunkat tovább a' következetlenség vádja alól, hanem ha volnának illyen értelemben vett csalhatatlanságot igénylök: azokat egész becsülettel 's tisztelettel utasítanám sajátmagukhoz, hogy kérdezzék ki lelkiösmeretöket, - utasítanám az anyaszentegyháznak összegyülekezett föpásztoraihoz, ezeknek híres és népes gyűléseikhez: találjanak akár magukban, akár ezekben, a' szó teljes értelmében csalhatatlanságot. De, hogy újra itt is következetleneknek ne bélyegeztessünk: tárjuk fel a' történetek évkönyveit, 's halljuk! mit bizonyítnak ezek is. Nemde nyilvános tévelygéseket,egymással homlok-egyenesti ellenkezéseket tüntetnek-e elénkbe? bizonyítván fön hangon, hogy az emberek csak emberek; hibáknak, tévelygéseknek kitett lények, ha papok is, ha a' dicsőség legfölsöbb polczán ragyognakis, elannyira, hogy a'mit sokszor egyik igazságnak, csalhatatlan hitágazatnak vall, a' másik tévelygésnek, hamis tudománynak hirdet. Igy történt ez III. Miklóssal, igy XXII. Jánossal, és más főpapok főpapjaival. III. Miklós és más néhány pápák is hitágazatnak vallották, hogy sz. Ferenez czélja 's hitszabályai szerint le kell minden világi birtokról mondani és csak általános szegénységben kell a' hívek egyedüli alamizsnálkodásából élni a' nevéről nevezett szerzeteseknek: azonban XXII, mások szerint XXIII. János, a1 Franciscanusoknak mind ezen hitszabályát, mind azt az értelmét is, hogy Krisztus és apostolai lemondtak volna minden világi tulajdonok bírásáról, kárhoztatta, tévelygőnek, veszélyesnek, és a' kath. hittel ellenkezőnek hirdette. Ismét ez ellen állították mások, hogy a' mit egyszer a' pápa hitre vagy erkölcsre tartozókban meghatározott, azt utódja meg nem másíthatja. Erre viszont felelt János helyett, és értelmét 's tettét mentette egy föbibornok, ki utána XII. Benedek név alatt ugyan csak pápává lett. Nem igaz, hogy a' mit egyik pápa végzett, azt a' másik elronthassa. Cum — úgymond— exemplis constet, quodillud, quod circa fülem et móres male determinatum ed, per unum papam aut Coneilium, potesl per alium perspecta melius veritate corrigi et emendari, et ideo non esse mirum, si Dominus Joannes diligenü deliberatione cum multis peritis in theologia et utroque iure liabita, revocavit, quae male dixerat dominus Nicolaus. Előhozza ezt Elias da Paine is, de ant. eccl. Disc. Diss. 5. Ezeket 's ezekhez hasonlókat tudva, nem mondta kétség kivül magát egy gyűlés is még, habár oecumenicum lett légyen is, csalhatatlannak. A'tridenti már csak elég nagy és nevezetes volt, de még sem olvashatni felőle, hogy valamellyik végzetét csalhatatlannak írta volna. Minthogy pedig mind e' mellett is vannak a' róm. kath. anyaszentegyház tisztelt tanítói közöl, kik maguknak a' hit 's erkölcs dolgában csalhalatlanságot, isteni tekintélyt igényelnek, 's elönkbe szent Írásból vett okokkal állanak: illő őket mél-