Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-09-28 / 39. szám

állnak a' szülök, mint szinte más hallgatni szere­tök. A' vizsga úri-ima elmondásával ének nélkül kezdeték meg. Mert, hogy mellesleg megemlít­sem, bécsi atyánkfiainak még templom-organistá­juk is r. katholikus, ki pusztán vasárnap reggele­ken a' conservatoriumból szokott, nyolczadfél száz v.ft. fizetés mellett, azon községben énekelni, hol az énektanító is hasonlag r. katholikus. Illy nagy szükséget lát zenében, énekben nemcsak Magyar­honunk, de még maga a' nagy Bécs is! Első nap az első 's második nemzeti tanoda­beliek vizsgáitatának, mind fiúk, mind leányok részéről. Némelly tekintetben különböző az ö vizs­gájuk a' miénktől, 's véleményem szerint, czél­szerübb is. Legelőször vallásból felelnek, de nem valamelly száraz hittani szörszálhasgatásokat, vagy rendszeres morált: hanem a sz.-iratból ki­szedett, könnyebben érthető, 's megmagyarázott helyeket mondanak el. A* vallás-tanító, külön a' többi tanok tanítójától's diákon nevezet alatt, ok­tatja a' különböző-osztályú növendékeket, szű­kebben vagy bővebben, azoknak gyönge felfogá­sukhoz alkalmazván értelmes tanítását. Majd egy kis nyelvtanból adának vizsgálatot, mellynek mód­ját én különösen becsültem. Felszólíttaték a'gyer­mek a' derék superintendens Francztói, hogy a' táblához menjen, 's először ö, majd váltogatva az evangélikus atyafiak superintendense, majd ismét más lelkész egy-egy sort mondogatott, hogy azt egymás után a' táblára írják le. Midőn az egész tábla be volt írva olly kalligraphiával, melly tíz évig tanultnak is beillenék, 's olly orthographiá­val,mellyben hibát nem lehete lelni: a'következő egy-két éves tanuló-növendékek a' leirt tételek helyes pontozására szólíttatának föl. E' jeles mun­kát a'leirt mondatok fejtegetése követte, nem va­lamelly alföldi pergető modorban, hanem csönde­sen, megszaggatva, világos értelemmel. Bizony ha e'vizsgát valamelly rögzött földink látta volna, azt mondandá: hiszen nem tudnak ezek egy szót is, mindig a' tanító beszél, kérdezősködik, 's ö csak egy becsületes feleletet sem hall! És én épen en­nek örültem. Láttam 's éreztem, hogy itt a' gyer­mek az életnek tanúi, mert számvetésbeli bámu­latos ügyességök, irásfejtegetni-tudásuk 's gyö­nyörű iratuk tökélyesen bebizonyíttatott. Első 's második nemzeti tanodabeliek adák e' vizsgát, de lehetlen volt eltitkolnom hihetlenségemet, hogy olly helyesen 's olly gyönyörűn tudnának e* ki­csinyek írni, mígnem azt a' táblán bebizonyíták. Különösen ajánlja e' vizsgát azon nemes bizalom, mellyel a' tanítvány tanítójához, 's azon szíves nyájasság, mellyel ez tanítványához viseltetik. Felszólítá a' tanító egyik tanítványát. Nem felel. — Szólít másikat: ez is hallgat. Igy a'harmadik, 's negyedik — 's tovább. De e' jelenet azért nem pattant lángszikrát a'neki dühült tanító szeméből, még csak egy fejbillentésre sem ingerli, hanem kedves 's magokat kitüntetni akaró tanítványit aita ösztönzi, hogy fölemelt karral 's ujjakkal je­lentsék , mikép ők megfejtik a' kérdést, mellyre tíz —tizenöt tanulótársuk meg nem felelt. Szép, bár hallgatag megdicsérése a* tanítónak; hallga­tag , de leverő szemrehányás a' becsületérzésre szoktatott tanítványnak, midőn kitűnik, hogy van­nak, kik szorgalmasok voltak, 's így tudnak, má­sok pedig, kik hanyagok voltak, nemcsak nem tudnak, hanem szüleik, tanítóik, elöjáróik 's hall­gatóik előtt megszégyenülnek. És én igen he­lyeslem e' modort. Helyeslem azt, hogy jutalmak osztatának ki, mellyekre a'jutalmazandó neve már előre rá volt nyomva. Kárhoztatá ugyan ezt né­melly hallgató barátom, hogy tanítói önkény, — de épen rá, mint jeles tanítóra hívatkozám, hogy tanítójánál itélheti-e el méltányosban valaki a' ju­talmat ? Tévedhet ez ugyan, mert mindenütt van tökélyetlenség emberi tényben: de nem jobban tévedhet-e a' hallgatóság, egy véletlen felettöl függesztvén föl Ítéletét, mint a' tanító, ki percze­ken, heteken, havokon, éveken át ismerheti ta­nítványát? Szavaiának is e' kicsinyek és könyvből olvasának. Lehetlen meg nem ismertetnem e' könyvet, melly ezen ártatlanoknak tanodai olvasmányuk. Egy tanár kérdésemre azt feleié, hogy e' könyv a' jeles Campe müve, 's becse annyira ismeri, hogy magok római kath. atyánkfiai a' bécsi nemzeti ta­nodákban e' könyvet használják csekély változ­tatással. Hát nem Dávid jerusálemi zsoltárai, vagy a' nehéz-értelmű (különösen gyermekeknek) hei­delbergi katechismus az olvasó-könyv? Kérded földim megütközve. Bizony nem! Bécsben először embernek születik a' gyermek, aztán, ha esze jöni kezd, ugy alakítják buzgó keresztyénné. Elég bi­zonysága ez állításomnak azon egy tény: hogy midőn ott vasárnaponként egyházba akarok jöni, rendszerint ajtón kül kell az igét hallgatnom; mert, mint nálunk, jókorái kegyeskedéssel nem csö­mörltetik el az Isten tiszteletétől az embere­ket. Olvasó-könyvük tehát e' czímet viseli: „Ifjú­ság olvasó-könyve." Tartalma pedig e' könyvnek részint beszély, részint párbeszéd-alakba van öntve. Négy esteli beszélgetésekre van osztva, mellyeket egy derék házi apa családa közt tart. És itt apró történetkékben, gyermeki felfogáshoz mérve, gyönyörűn van előadva a'kis gyermeknek minden tudni-való. Mese-alakban elmondja az öreg, hogy egy apa meghűlés után, melly izadság köz­ben, hideg vízital 's olly ablakba-állásból szárma­zott, mellyen szélhuzam vonult keresztül, elveszté egészségét 's árván hagyá gyermekeit. E' me­sénél vigyázatlanság-czím alatt kézzel foghatólag adja elö az embernek önteste iránti kötelességeit. Miután hasonló alakban beszólt a'mértékletesség­ről étel-italban: átmegy a' munkára, innen ismét a' nyugalomra 's ártatlan gyönyörökre. Végre a' tisztaságról beszél. E' beszélgetés irányában nem ismerünk-e rá a' testünket illető kötelességekre? 39*

Next

/
Oldalképek
Tartalom