Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-09-21 / 38. szám

matiától, midőn már Oppenheimból elutazott, az 6 vál. fejedelme Spalatin által megintette, hogy ne menjen be a' városba, mivel ai öt fenyegető ve^ szély mindinkább növeksswk. 0 pedig a' sebese postának illy hősi bátorsággal felelt:,,Hátha annyi ördög lenne Wormatiában, mennyi cserép a' házak fedelein 9

még is be megyek, és legkisebbet sem félek." 16-dík aprilisben reggeli 10 órakor ért be Wormatiába kisded nyilt kocsin, kisértetve nagy néptolongás közt gyalog és lóháton, kik Márton barát láthatására seregenként tódultak elö. Már másnap az országgyűlés előtt vala megjelenendő. Nem habozott semmit az Isten embere 's a' könyörgés által erősítette lelkét: „Oh Isten! én Istenem! légy segítségül nekem— így fohászkodott föl — az egész világ ellen. Tedd, oh, mert egyedül te teheted meg ezt, hiszen nem az én, de a' te ügyed ez. Mi közöm volna aT

világ e' nagy uraival enszemélyemre nézve? Tied az ügy, Uram! te igaz $$ Örök Isten vagy. Segélj engemet, elfogyhatlfln kegyelmű Istenem! Én nem bízpm egy emberbe sem — mind hiába és hasztalan az,—ingatag mindaz,a' mi testi. Mivel te magad választál erre: vezérelj, Istenem! ÁUj mellém, oh Isten! a' te szerelmes sz. fiad az Űr Jézus nevében, ki az én oltalmam, paizsom, sőt erős váram a' te bátorító sz. lelked által." Ez által új erőt véve 's lelkét megbátorítva, azon bizodalommal, melly a' hitbuzgó kegyeseket akár tetsző, akár valódi veszély idején szokta eltölteni, — 17-dik aprilben délutáni 4 órakor Luther megjelent az országgyűlés előtt. Sűrű embertömeg borítá az ulczákat, csak mellék-utakon lehetett a' tanácsházhoz jutni, sőt a' házfedelek 's ablakok is tömve voltak kíváncsi nézőkkel; barát, mint ellenség feszült várakozással pillants az emberre, ki felöltözvén az igazság mellvasába, fedeztetve af hit paizsával, felkötve a' lélek fegyverét, *) szilárdan el vala határozva élni vagy halni tudománya mellett — nem félve azoktól kik csak a' testet ölhetik meg: de igen attól, ki a' testet és lelket is együtt elvesztheti. **) Beléptekor a' gyűlésterembe Freundsberg György régi hü bajnok — ki ilt őrt állott—megveregette barátságosan vállát, ezt mondván: „Barátkám, barátkám! te most olly útra indulsz, minőn én és sok ezredes a* legforróbb csatába sem indultunk. De ha te jó hiedelemben 's igaz ügyedről meggyőződve vagy, menj tovább Isten hírével — 's vedd e' vigasztalást: hogy Isten el nem hagy !" Rettenthetlen, de szerény lélekkel lépett föl Luther a' fényes gyülekezet előtt, bízva Krisztus ígéretében : „Királyok és tiszttartók elébe vitettek én érettem, de ne legyetek szorgalmatosak, mimódon és mit szóljatok: mert azon órában megtaníttattok orra, mit szóljatok. Mert ti nem vagytok, a' kik *) Ephes. 6, 14—18. **) Mát. 10, 28. nólani fogtok, hanem a* ti mennyei atyátok lelke az, a* ki szólni fog ti általatoké *) Az országgyűlés pedig állott a' császáron kivül, az ő testvéréből föberczeg Ferdinándból, 6 vál. fejdelem, 24 herczeg, 8 márkgróf, 30 püspök és praelatusokból, sok kisebb fejdelmek, grófok, urak és követekből. Egy szemtanú a' teremben, ablakok- és csarnokokban egybesereglett hallgatóságot 5000-re teszi. Már örült az ellenség, aggódtak pedig Luther barátai, 's az egész pompadús teremben mély hallgatás lön. — Luther egész alázattal járult a* császár elébe, 's tisztelettel magát meghajtva, így szólt: „Leghatalmasabb császár, mint engedelmes, megjelentem a' határ-időre, ugy a* mint tegnap estve tudtomra adatott, *s Isten irgalmára kérem cs. felségedet, méltóztassék ez igaz ügyet az én hitem szerint, legkegyelmesben meg hallgatni, 's ha talán értetlenségből nem adnám meg mindenkinek az illető czímet, vagy nem mindenben az udvari szokás szerint viselném magamat : azt tőlem jó neven venni kegyeskedjék, mint ki mindig a' zárda falai között ültem, 's magamról más bizonyságot nem tehetek, mint a' mit eddig egyszerű szívvel tanítottam és irtam, egyedül Isten dicsőségét, 's a' hivő keresztyének hasznát és boldogságát tekintémés kerestem." A'császár az Augusztinianus felé tetszéssel mosolygott, a' trieri vál. fejdelem kanczellárja Eek János pedig a' gyűlés nevében két kérdést tett föl: 1) Ha vájjon a' könyveket, mellyek ott feküsznek és az ö neve alatt nyomtatvák, elismeri-e magáéinak? 2) Ha azoknak tartalmát kész-e visszahúzni ? Elébb, semmint Luther válaszolhatott volna, ügyvéde szólalt föl annak megtudására: ha vájjon a' Luther neve alá nincsenek-e ál-irományok tolva? „Olvastassák föl a' könyvek czíme!" ez meg is történt. Ekkor az első kérdésre állítólag válaszolt Luther, a' másodikra holnapig gondolkozásra időt kért, 's ugyanekkor a' többek közt mondotta: „Krisztust én soha nem tagadom meg, mert emlékezem az ö szavaira: A' ki engemet megtagadand az emberek előtt, azt én is megtagadom az én mennyei atyám előtt. **) A' fejdelmek rövid tanácskozása után, közakarattal megadatott a' gondolkozásra kért idő, de azon feltétel alatt, hogy nem írásban, hanem csak szóval kell nyilatkoznia. E közben erösbíté ujolag lelkét Luther a' könyörgés által, összeszedte gondolatait, csendes elmélkedések közt komoly-hangulatú maradt kedélye, 's teljes Istenbe vetett bizodalommal mindaddig, míg a' várva várt óra ütött. Kevéssel azelőtt, hogy a' hírnök hozzá jött, öt az országgyűlésbe kisérendö, az asztalon fekvő bibliához lépett, balkezével erre támaszkodva, jobbját pedig az égfelé emelve , hitéről szabadelmü vallást tön, 's az evangyéliomhoz tántorílhallan ragasz•) Mát. 10, 18-20. I **) Luk. 12, 9.