Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-09-14 / 37. szám

séges magyar gyomor, mi csak azt hirdeti, hogy csekély méltóságra sincs képességük. Az igaz, hogy most darázs-fészkek fészkébe nyullunk, de fulánktól nem tartunk; mert a* köztapasztalás védi jámbor kezeinket. Az igaz, hogy pap nraimék közt is vannak gőgösök, és pedig, tot quotvis, és fokát sem tudnók meghatározni hamarjában: de tapasztaljuk, hogy biz ezeket is szépen praetereálja a1 publicum, és — méltán! — Hiszen, ha rector úr esperességi jegyző volna is, a' papja — notabene, ez mint naturalis inspectora, semmi esperességi hivatalt nem viselne: ezen papot, ha Pál ap. volna is, rector úr göge nyilai agyon-szúrnák Ismerjük az urakat, és előre látjuk a' sok bajt, meliyet ezen határozat előidézne. Hideg számítás, uraim 1 és egy kis combinatio, ugy aztán hiszszük, hogy illyen idétlen indítványokkal nem állotokeIŐ;mert ez nem tanácsos; — hát talán szükséges? legkevésbbé, uraim I Hiszszük, hogy a' sok pap közt bizony sok alkalmatos egyén van, ki olly dicséretesen és kényelmesen is megteszi jegyzői hívataloskodását, hogy el is bujtok indítványotokkal. És még egy kérdés támad: Kész-e a' papság ebben megegyezni? mert ugy látjuk,az esperességi, a' superintendentialis hivatalok egyedül a' papság jogaihoz tartoznak. íme, a' n.t. esperességi gyűlés, sine me de me, hivatalokat, jogokat osztogat 1 Itt a' papságot kellett volna elsőbb kikérdezni , 's ugy aztán határozni! Bizony csak pezsgő-véröek vagyunk mi, még pedig a' szentegyház keblében is. Mi minket illet, mi ahoz ragaszkodunk , mit a' fens. hg. Nádortól egykor pestmegyei gyűlésen tanultunk: „Sciant Dominationes vestrae, nos de juribusnostris,nelatum quidem unguem concessuros esse." Pártoljuk a' vásárhelyi óvást. Többen. Horváth Sámuel urn;«k. a' vásárhelyi indítvány fölött. Miket ön indítványunk kivitelének módja ellen felhozott, *) azoknak gyengeségét világosan kimutatja Török atyánkfiához irt nyÚtlevelünk — és ha azok, miket ott felhoztunk, önre nézve nem győzők: sajnáljuk, hogy értelmesebben írni nem tudunk, hogy hütelen tollúnk lelkünk gondolatit homályosan adja félő. Azért tehát ön fallaciaira kénytelenek vagyunk itt felelni, de csak röviden, mert Vásárhelyen azt mondják, hogy: „sok beszéd szegénységet jelent." Hiheti-e ön, hogy a' mi egyházunk, melly millió főkből áll, külintézkedéseinek szentségét biztosítva találhatja azon igazságban, meliyet ön említ ? (703. szel ). — Mi kerekdeden tagadjuk! meri tessék megemlékezni arról is: tán eddigi intézkedeseink hamis alapra voltak lerakva ? — tán az igazság, a' keresztyéni szellem, melly ; *) Prot. Up 31-dik is. keresztül járja , nem hat mindenki szivére, nem ömlik mindenki szemeibe? Igen! és tehát miért van az, hogy ezen szűz igazság még sem vívta ki nálunk kellő diadalát? miért van az, hogy azon gyönyörű és üdvescoordinatiok 's kánonaink csak a' papíron hevernek, az életben semmi eredményt nem mutatnak? és e* miatt mi — mint ön tanít — annyi sok keserű lapdacsokat nyelünk naponként? Miért van az, hogy gyönyörű autonomiánk mellett is, olly dissolutae scopae vagyunk? Édes atyánkfia! nézetünk szerint, mindez onnan van, mert a' mi jó egyházunk, ezen jó közanyánk, saját gyermekeitől hunyászkodva rimánkodik tiszteletet, engedelmességet, holott,mint anya,egész komolysággal és hathatósan követelheti, correctionis és disciplinae joga kezeiben levén; mert belső viharoktól—mint ön mondja — remeg, mi nagyon roszul commendálja, holott pokol kapui sem képesek győzödelmeskedni rajta; mert határozatainak irányában egymást czirógatjuk, politizálunk — kivált a'nagyok ellenében—, buzgóságunkra, melly nincs, appellálunk, — jóakaratunkról, melly igen vékony, függesztünk fel mindent; egy szóval, minden igazságos és evangyéliomi szellemben alkotott intézkedéseink mellett is, sehogy sem vagyunk összeszerkesztve; mert bennünk és köztünk kevés az egyháziránti pietas, melly őseinknek törvény, kánon, sanctio ésmindenök vala. Nem mondunk-e igazat? Igen, és pedig olly meztelent és olly felette keserűt! — Azt mondja ön, hogy ha a1

rendszer ész- és szívszerü: nem kell akkor több sanctio ennél. Ez tagadhatlan igazság, de ennek szava csak az angyaloknál ér valamit, — köztünk, kik annyi sok heterogen elemekből állunk, hol annyifelé szétágazunk érdekben, akaratban, véleményben : ez nálunk csak szép,de üres szó.Hát a' diaetale conclusumok nem észszerüek-e, és feleslegesítik-e a* sanctiót? mint ön tanítni akar. Ön is összezavarta a' dolgot,— ön az egyházat, sensuideali, mintjlennie kell, vette, holott sensu historico, azaz, a' mint van, kellett volna vennie. Legbecsületesebb dolog az, ha ugy ismerjük magunkat, a' mint vagyunk; az a' túlságos önbecsülés igen veszedelmes, és, uram! mi egyházi tekintetben rettenetesen nyögünk ebben; mi evangélikusok azt tartjuk magunkról, hogy a' vallás, az egyház ügyeiben mi állunk a' tökéletesség legmagasb fokán, a' mit ön is hinni látszik, midőn azt állítja, hogy a' száraz igazság, az ügy fensége képes fentartani köztünk a' jó rendet, — pedig mindez vastag fallacia, melly elbizottságra vezet. Itt nemcsak amor, hanem timor is kell; tartalék, uram! és pedig erös és hatályos, melly kicsapni, kirúgni nem enged, — melly egyházi törvényeink korláti közt mindnyájunkat tudjon tartani, azaz, országos és nem fejedelmi, nem mimagunk-adta sanctio! Tudjuk, hogy ez tisztelt feleinknek nem igen tetszendik, mert hierarchiai rémeket vélnek rej-