Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-08-17 / 33. szám

Jog szerint sem lehet patronatus magyar prot. egyházunkban. Jogokat én csak ugy bírhatok, ha azokat vettem,szerzettem,érdemeltem,—ha egyesek vagy társaság — itt péld. egyház — rám ruházták. Már kérdem, kire ruházta egyházunk, hogy pa'.ronusi jogokat gyakoroljon, csali a' legparányibb egyház ellenében is ? Jegyezzük meg, hogy közelebbi időkről szólunk; mert a' reforinationák első és második százada kivételül tekinthető. Akkor a' hatalmasok — áldás poraikra! — maguk vitték elöl a' fáklyát, 's utánuk az erszény sem hiányzott, — az egyházakat, ugy szólván, teremtették, a' patronusi jogokat és kötelességeket tettleg gyakorolták, de nem abban az értelemben, mellyben ma, némellyek gyakorolni kívánnák, hanom, mint ollyanok, jogaikat leginkább csak a' lelkész-hívásra terjeszték ki, az egyház belügyei elrendezését pedig az esperességekre bizták. Akkor a' hatalmasok udvarai voltak az egyházak, ök maguk minden mindenben,—tekintetűkkel az egyh. külügyeit majdnem egyedül intézték és védelmezték, —a' várak olly viszonyban álltak a' magyar protestantismushoz, minőben a' kolostorok a' középkorban a' tudományossághoz. De lefolyván az 1674-ben tartatott pozsonyi gyűlés utáni szomorú időköz, mihelyt egyházunk magát organisalni kezdte és külviszonyai is meghatároztattak: azóta — kivált felriasztatva az 1734-ki erőszakos események által — eröködik senkinek meg nem engedni, hogy irányában felsöbbségi jogokkal birjon, — jelesen, olly felsöbbségi jogokkal, mellyek aristokratiai színt viselnének és születésen épülnének; eröködnie is kell, ha csak presbyteri elvéhez hü maradni 's magát megtagadni nem akarja. Azonban a' XVII-dik század végével a' patronatus történetileg is megszűnt. Mit e' részben világi uraink magukhoz ragadtak, az valóságos ragadomány. Igaz prot. egyházban más suprematia nern lehet, mint az értelmiségé, — ettől nincs mit félni, ezt óhajtjuk is. Itt ugyan érzékeny húrt pengetünk, mert tagadhatlan, hogy iskoláink, jótevő-intézeteink nagy-részben magasrendű jótevőknek segélyforrásaikból veszik tápnedvöket, — az egyh. fentartására, egyházi épületekre sok ihletett lelkűek bökezüleg adakoztak, adakoznak ma is: és így ezek méltán némi felsöbbségi jogokat látszanak követelhetni. — Igen, de lépjen csak életbe a'mindenfelől pengetett közös teherviselési elv, mi egyedül igazságos: majd meglátjuk, ha nagy része azoknak, kik most tábornoki rangot követelnek, a' becsületes közlegényi helyen is megállhat-e!? Vegyünk egy közrendű családos apát, kinek négy nős fia fizeti az ágybért, ezeknek ugyanannyi vagy még több gyermekeik járnak 's fizetnek az iskolába, — ha még ezenkívül az ősz nagyapa a' gondnoki terhes hivatalt is viseli, 's a' szegény egyháznak született mesterembere díj nélkül, az egyház minden terheit, még a' kézi Itül- és belmunkákban is, fiaival együtt viseli; vegyük mindezt készpénzül vagy kamatul: vájjon az így magában, gyermekeiben és unokáiban terhelt becsületes ősz curator nem fizet-e annyit, mennyit tesz akármellyik patronusnak évenkénti adománya, vagy az egyház javára adományozott főidének haszna? Bizony bizony mondom, e' szegény többet adott, mint a; gazdag, mert mindenét odaadta. Még is — mellesleg mondva — mi csak snnyira sem mehetünk, hogy szegény gondnokainkon az adóban valamit könnyíthetnénk, 's ha szólunk, ugyanezen urak mondják: Jaj, barátom! közteherviselés. — De mellőzzük mindezt, a' mit pedig csekélységnek venni épen nem lehet; tegyük fel, hogy a' patrónus urak valóban több terhet viselnek, többet adnak, mint mennyit tartoznának is: vájjon az alatt a' feltétel alatt adják-e, hogy több jogokat is bírjanak, mint az úgynevezett egyházi köztagok? megteszik-e a' bilaterale pactum-ot, hogy adnak, de vegyenek is? Én illyen kötést a'gyakorlatban nem tudok, el sem is fogadnók. Tekintve a1

jelent, nincs patronatus tényleg. Ugy-e kiáltó ellenmondással szállunk szembe? Mert tény az, hogy világi uraink túlnyomó elemet képeznek egyházi ügyeink kormányzatában: tény az, hogy nem is olly magaska egyházi oligarchák népes egyházak törvényes jogának fölébe állnak, 's személyöket az egyházi ügyekben sokszor autokratákul tolják fel, — 's mindezt azért, mert földesúri, szerintök: patronusi szerepet viselnek. Erre röviden csak azt mondhatnók: hogy illyesvalami bitoroltatik, —• igenis, bitoroltatik. Az észjog fogalma szerint jog és kötelesség egymástól elválhatlanok, 's miután az utósót nem teljesítik, az elsővel nem bírhatnak. Tisztelet a' nemes kivételeknek! a' patronuskodás nálunk abban áll, hogy azok, kik maguknak kegyúri rangot 's tekintélyt követelnek, az egyház javára semmit, de semmit in rerum natura nem fizetnek: hanem midőn egyházi szolgákat, e.megyei vagy kerületi tisztvise; löket — bár mondhatnók: képviselőket — kell választani: akkor patronusi jogukkal előállnak, széles, hosszú és bozontos szemölddel imponálnak, és ha kívánságuk nem teljesül, megharagusznak, fenyegetőznek, hogy az egyháztól minden kegyöket megvonják, azaz, ott lesznek, a' hol voltak. Hogy ez nem patronatus, hogy az valóban 's tényleg nincs is, mindenki látja. Ezt egyházunk ekkorig nem annyira eltűrte, mint ignorálta; elnézni nem is szabad, de ignorálni is bűn. Egyszerű kérelmem ez: ha mi egyházalkotmányunkat lassan és fokonként a' presbyteri igazgatási rendszerre akarjuk felépíteni,—ha épen most mindenfelől képviselet sürgettetik; miután jez elvekkel a'patronatus egyházalkotmányi szempontból általánosságban is ellenkezik; miután pajtronatus nálunk jog szerint sem lehet, tényleg sincs: ne hadonázzunk, ne markolgassuk az árnyékot; vegyüljünk mindnyájan, kicsinyek és na-