Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-07-27 / 30. szám

ben, hol is ezek a" tárgyak: I. Religio és egyház, theologia és philosophia, a' keresztyénség szelleme, a' jelenkornak szükségei, históriai jog a' status- és egyházban, a1

mellőzhetlen fejlődés,a' sta tus léte és fejlése, az Isten országa. II. Jézus czélja e' földön, Jézus terveinek alakulása tanítványai által, a' keresztyénség alakulása a' régibb egyházban, Luther reformjai az egyházban 's mennyire vitettek elő azólta. Ezen kettős bevezetés után tehát általmegy sz. a' 2-ik fejezetben a1

dolog érdemére 's tárgyalja az egyháznak belső és külső mostani állapotját, sine iraet studio, 's feltűnő, hogy állításai annyira illenek honi állapotainkra is, mintha csak itt szedte volna tapasztalásait. (Az egyházat 3 tekintetben veszi a) die Kirche als Lehrstand b) die Kirche d. h. die zur Lehre der Wahrheit und zur Pílege des Heiligen bestimmte Anstalt; c) die Kirche, als die Gesammtheit derer, die durch die Taufe ihr angehőren, — 's ezen elemeket aztán rovatok gyanánt használja mellyeken az egyes eszméket körülhordja). A' 3-ik fej. kifejti azon okokat, mellyek az új reformok szükségességét bizonyítják, áltáljában; a' 4 ben pedig már egyenként mulatja, hogy mit és mikép kellene javítani; az 5-ben az ezen reformokhczi kilátásokról és valósithatásuk eszközeiről szól; a' 6-ban végre ezen kérdésre felel : Mi fog a' Jézus szelleme egyházának tartósságot és áldásteli hatást biztosítani ? Vandrák A. Szent-lant: Protestáns egyházunkban, a' közistenitisztelet egyik fő ágát éneklés teszi 5 és miután azt valljuk, hogy az igaz istenitisztelet nem szertartásban, de lelki imádásban áll: önkényt következik, mikép a' szent énekeknek, olly költői ihlet szüleményeinek kell lenniök, mik a' fövaló magasztos eszméje iránt imádó lelkesülés gerjedelmeit legyenek képesek átlehelleni még a' különben hideg és érzéstelen keblekbe is. Illy szellem lengi át a' reform, egyház, 1806-dik évb. megjobbított, énekeskönyvébe iktatott, úgynevezett ,Dicséretek' némelly részét, kiválólag pedig azokat, mellyek Lengyel és Nagy István tollaikból folytak. Örök-becsüek ezek, mert magukon hordozzák a' bélyeget, melly tudatni fogja minden korral, hogy valódi lángelméknek szüleménye. Azonban, mi okra történhetett az, hogy midőn, mondott évben, énekeskönyvünk kijavítása forgott szőnyegen, az ujonan alkotott dicséreteket vizsgáló 's az egész könyvet rendező tudós küldöttség, pávid zsoltárait, a' Szenczi MoJnár Albert készítette alakban, teljességgel illetetlenül hagyta, 's belölök a'nem lelki felbuzdulást, de némi részben valódi lelki botrányt okozó sok verseket ki nem törülte, én legalább magamnak megymagyarázni soha nem tudtam. Ha talán Ily— lyes ok állott ellent, hogy arra, mi szentkönyvünkben létező eredetiével olly lehetőleg összehangzik, az őskori szent hagyományokat tisztelő kegyelet gyomirtó kezét tenni nem bátorkodott, méltánylandó ugyan, de felettébb tulvittnek látszik a' kegyes buzgalom. Dávid szeráfi ihletsugalta énekei drága kincsmaradványai lesznek minden időkön keresztül a' bájos fénykörben előnkbe derengő szent >haj<lannak: de nincs szükségök reá, hogy más köntösbe öltöztetve is, átadja őket, végtelen folyamban, kox a'kornak. Olvastatni fognak azok elgondolhatatlan időkig a' szentkönyvben, ugy mint sok századok előtt megírattak, 's e' tekintetben ennyi elég. De Egyházi közönségünknek énekeskönyv kell Ha azért méltónak tartjuk Sz. Molnár Albert fordítását, minthogy valóban érdemes is, régi nyelvemlékül fentartani: tegyük le közkönyvtárainkba néhány példányait; énekeskönyvünkbe pedig írjunk olly énekeket, mellyeknek bájhangja érezetárral, mint tűzfolyam, ömöljön át a' lelkeken, 's általok, az Orökvaló iránt imára gerjedt szív, kiönthesse, tolmácsolhassa lángoló szent érzelmeit. Igen czélszerü lenne tehát énekeskönyvünket még egyszer kritikai rostán átbocsátani, mik benne a' szentköltészet igaz értékű gyöngyszemei, akár a1

nagy éneklő király, — akár Lengyel,—vagy bárki máséi legyenek is — kiszemelni, mennyiben az utóbbi időkben kifejlett nyelvtani szabályokat nem ütnék, kiigazítani, — a' többieket pedig, mellyek vagy hideg dogmatikumok, vagy lélektelen üres szóhalmazok, részint költői alakba átidomítani, részint — ha tárgyaik illyesmire nem alkalmasok — néhány, emlékül itt-ott leteendő példányokon kivül, a* feledés tengerének neki-ereszteni. Én bemutatom itt, parányi erőmtől telhetőleg, kijavítva, az I. III. V. VI. VIII. IX. XV. XVI. XVII. XIX. és XXIII-k zsoltárokat, 's rokon szeretettel felhívom egyházunknak illyesmihez értő j tudósait, hogy ezeket a Sz. Molnár Albert fordításával összehasonlítva, méltóztatnának értelműket nyilvánítani: nem lenne-e egyházi közönségünkre nézve épületesb, istentiszteletünkhöz illőbb, nemcsak a* zsoltárokat, de a' dicséreteknek is igen nagy részét illy modorban, új alakba átöltöztetni , 's e' szép munkára egyházunk férfiait, kikre nyájasabb arczcz$l mosolygott Erato vagy Melpomene, mint reám, felszólítani? Mint látni fogja az olvasó, én itt az ének első sorait, mennyiben lehető volt, mindenütt meghagytam, köznépünk kedvéért, melly már ezekről ismeri a' zsoltárokat; nem eresztém magasb fellengésbe a' gondolat szárnyait, ismét a' köznép érdekében, melly nem kisérhetné ott azokat,— inkább a' poesishez vegyítettem némi didaxist is; rendszerint csak szavakat változtattam, kitételeket^élénkebbítettem, — csak hol tárgyat nem találtam, ott hagytam el az ösköltöt, ott engedtem 30*