Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-06-22 / 25. szám

czáfólaira sem méltó: engedje meg ő is, hogy nyilt jegyzeteiről általában azt mondhassam, hogy czáfolatra sem méltók, igen méltó rettegése nélkül azon veszélynek, hogy a'tisztelt közönség kedvetlen 's unalmas tollcsatát lesz kénytelen nézni; mi pedig sem tanulságot, sem örvendetes olvasmányt nem nyújt. Egészen hallgatnom azonban nem lehet, mert legszentebb kincsemben, vallási meggyőződésemben megtámadtatott 's vádoltatott állok a' t. közönség előtt. Ö ugyanis a' baráti szent nevezettel vétkesen visszaélve, nem restellette nyilt jegyzeteit minden kigondolható gyanúsításokkal alaptalanul magtarkázni. Apologiát kell hát írnom 's kérvén a' t. közönség nagylelkű béketüréséf, ügyemet bölcs Ítélete aló bocsátanom. Mindenek előtt tudva van, miképen az Egyházi és Iskolai Lap ez idei 5—ik számában nyilt levelet intézék a' t. szerkesztőséghez, fölkérvén azt, hogy a' zsinat-tartásra nézve tegye meg az indítványt. Csuda-dolog, hogy az egyik nt. Szerkesztővel a1 dolog érdemére nézve szerencsésen találkoztunk, mint a1

2-dik számban olvasható Egyesüljünk! czimü értekezés mutatja, melly alkalmasint ugyanazon nap adatott sajtó alá, mellyen nyilt levelemet én elküldém. Különbség közlünk csak egyedül a' kivitel módjában van, mire nézve azonban reménylhetö, hogy vagy capacitaljuk egymást, vagy pedig egyházunk bölcs igazgatói 's a' közvélemény Ítélnek közöttünk. Azt azonban itt öszin tén megvallom, felettébb sajnálom, hogy a' szavak roszul telt választása miatt, némi kedvellen érzésre adtam okot az Egyesüljünk! n.t. szerzőjének; mert ugy hiszem, hogy ha e' szavak helyett: készületlenség ürügye alatt a' zsinat-tartás tovább ne hátr áltass ék, ezeket írtam volna: eléggé kész létén egyházunk a? zsinatra, annak tartását, a' mennyire lehet, siettetni kellene! ugy hiszem, semmi okot nem talált volna a' megütközésre. A' mi minthogy fájdalmamra megtörtént, most mást jobbat nem tehetek, mint visszavonom elébbi szavaimat, 's azok helyett az utóbbiakat íratni kérem. Ezen kivül ünnpélyesen kijelentem, hogy e' Lapok szerkesztőségét gyanúsilni ingyen sem akartam; de hogy is akarhattam volna, miután azt egy új kezdeményre szólítottam fel? E' vallomás után erősen hiszem, hogy senki többé gyanúsitással nem fogja vádolni ártatlan fejemet Ezek után a' tárgyhoz visszatérőleg, tudja a' t. közönség, hogy az Óramutató lelkes irója szólalt fel e1

Lapok 8-ik számában. Ahoz nincs más mit mondanom, mint azt: köszönet tőlem, ezer szives köszönet, hogy nyilt levelemet válaszára méltatta, 's ugy szólván, a' zsinat-tartást indítványozta. Ö már többet telt, de többet is tehetett, mint én, 's részemről örömmel nyilvánítom, hogy indítványát csekélységemhez képest pártolni kedves kötelességemnek ismerem. Szabad legyen ez alkalommal a' t. közönséget alázatosan megkérni, hogy midőn t. ellenem 's közöltem végitéletetakar mondani, vegye méltó figyelembe t. Fáy urnák idézett értekezését, annál inkább, mert ha valakinek, bizonyosan ö neki legnagyobb oka lehetett volna arra, hogy igénytelen nyilt levelemben megbotránkozzék. De nemcsak cz nem történt, söt épen az ellenkező történt meg. Illy előzmények után, nem vártam olly kíméletlenül gyanúsító nyílt jegyzeteket, mint a' minemüket t. ellenem e* Lapok 9-ik számában reám telt. A1

1. közönség ugyan ítélhetne közöltem ést. ellenem közt, miután nyilt levelem, az azt megelőzött Egyesüljünk 's követelt Zsinat és kellékei czimzelü iratok elölte feküsznek: de még igy csak a' dolog érdemében ('s ez ugyan a' fő) hozalhatik végítélet. Hogy pedig a' személyeskedés 's gyanúsítás felöl is Ítélhessen: szükség, mint vádlottnak, előadnom mentségemet Ha azt vélte t. ellenem, hogy bennem itt 's olt általa megrótt indolentiám daczára, engemet a' gyanúsítások pokol örvényébe ragad alá: ugy igen veszélyesen csalódott véleményében; mert e'térre senkit követni nem fogok, hiszen öt utolérni ugy sem fognám soha Ez immár bennem, ö szerinte, az indolentia bűne, hololt én teljességgel nem akarok azoknak számába tartozni, kikről az mondathalik: „bella geri piacúit, nullos habilura Iriumphos." Legelsőben is azzal kezdi t. ellenem gyanúsítását, hogy a' mult őszszel recommendaliót kértem magamnak t. vármegyétől: de mi köze annak nyilt levelemmel? ha hallotta, pedig hallotta, a' recommendalio szavait, ott vannak végül ezek is: Minthogy a' törvényest 's igazságost kérőknek nem kell megtagadni kérésöket: a' kérés törvényes 's igazságos volt, mert megadatott; hiszen mindenki tudja,hogy kérni szabad, és igy nem bün; 's még akkor, mint maga vallja, székében mosolyogva gondold: no már csakugyan mozgásnak indul az én tudós barátom; de midőn, mint tovább mondja, faggatására sem akartam mondani, merre és hova ? akkor támadt, hiába tagadja, akkor támadt haragja és boszúja ellenem. Immár, ha szinte heureka-1 kiáltott is, engemet a* t. közönség improvisalio vétkeért elitélni nem fog. Azt mondja tovább, hogy bűnbánatot hirdetek, három évi keserves sírásra fakadok protestáns egyházunk szomorú és boldogtalan állapotáért. Igenis; de nem kell gyanúsilási boszűból elhagyni a' többit, mit mondottam, még pedig föltételező ha szócskával mondottam; mert erről lehet majd elmondani, hogy nomenclaliuk elferdítése, 's egy kis szélmalom-harcz 's a' t. Aztán jól tudja a* t. közönség, hogy e' Lapokban alig festegette valaki kiáltóbb színekkel egyházunk állapotját, mint épen t. ellenem, 's a' kérdés alatti nyilt jegyzetek is, kivévén az egyenesen engemet sujlókat, mik egyebek, mint protestáns egyházunk szomorú állapotjának rajzai, csak hogy majdnem olly éles